„Jöjjetek minden kész!”

Szeptember 18-án a fél 11-es istentiszteleten igeolvasással Guti István, imádsággal a korábban felnőttként konfirmált Gutiné Matos Bea szolgált. Lelki útkereséséről, megtéréséről pedig Kulcsárné Ispány Klára beszélt. A Lukács 14,15-17 alapján Püski Lajos lelkész hirdette az igét.

Kedves Barátaim!

Milyen istenképünk van? Arra a kérdésre, hogy hol található a mennyország egy 8 éves gyermek azt válaszolta, hogy: „Azt hiszem, a papok tudják hol van, de Isten megeskette őket, hogy ne árulják el, hadd csodálkozzanak majd az emberek.” Vajon nem a felnőttektől hallott valami téves képzetet Istenről ez a gyermek? Némelyek szerint Isten távoli, megfoghatatlan, csak törvényeivel, korlátozó Úr. Talán hiszel benne, de nem sok közöd van hozzá? Mi hasznod lehet az ilyen hitből?

A legnagyobb Úr hív téged is. Sokan keresik a gazdagok, vezetők kegyeit. A Bibliában az üdvösség szemléletes kifejezése a lakoma, a menyegző. A példázatbeli gazda nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott. Jézus szerint Isten olyan, mint ez a példázatbeli gazda, közösséget akar vállalni veled, meg akar ajándékozni, gazdagítani, országának részesévé tenni. Örülni akar veled. Az előzetes meghívást az Úrtól már te is megkaptad.

A vacsora órájában újra hív! Elküldi szolgáját keleti szokás szerint újra – az akkori Izráel vallásos rétegéhez –, hogy „már minden készen van!”. Jézus halála, feltámadása által Isten részéről minden készen van, hogy visszafogadhasson bennünket, és együtt örvendezhessünk a nagy vacsora asztalközösségében.

"Jöjjetek!" – mondja a már meghívottaknak. Itt az alkalmas idő! Ebben a földi életben fel akar készíteni a Bárány Jézus örök vacsorájára. Nem titkoljuk el az Isten országába vezető utat. Sőt, arra küldettünk, hogy hívogassunk az Úrhoz.

Mondj bátran igent az Úr hívogató szeretetére! Ahogyan nem utasítod el rokonaidat sem, amikor meghívnak egy lakodalomba. Legyünk együtt részesei, élvezői örömmel az elfogadó isteni szeretetnek, közösségnek! Mondj igent, mert így lesz igazi jövőd országában, és mondj igent, mert így lehetsz valóban boldog!

Az istentiszteletre hívott érdeklődők a következő imádságot mondhatták el, és döntéseikről a cikksorozat végén található emlékeztető alapján gondolkozhattak el. Kedves Olvasó, ezt te is megteheted!

Imádság: Köszönöm Istenem, hogy engem is számon tartasz, megszólítasz, és hívsz magadhoz országodba.
Odaszánom magam a Jézusban felkínált szereteted megismerésére és ajándékaid elfogadására.
Segíts, hogy kitartóan éljek a gyülekezetben felkínált ilyen lehetőségekkel! Ámen!

Tévutaktól az igazi ösvényig

Nem kaptam keresztyén nevelést otthon. Gyerekkoromban nagymamám megtanított egy-két imádságot, és ha nála nyaraltam, vasárnaponként menni kellett a templomba, ami nagyon ellenemre volt akkor. A prédikációt nem értettem, és számomra ez unalmas volt. Aztán hetedikes koromban konfirmáltam, mert az volt a „szokás”. Bemagoltam, elmondtam, de a szívemig nem jutott el. Utána az első úrvacsorás istentiszteletre még elmentem, de aztán elkerültem a templomot. Arra is emlékszem, hogy sajnáltam azokat, akik templomba járnak, úgy gondoltam, hogy gyengék, és a templom egy kapaszkodó számukra. Aztán '93 őszén megismertem Csabát, aki a társam, majd a férjem lett, és akivel eljártunk az egyik barátjához, Laciékhoz. Ő természetgyógyásznak mondta magát (nem volt az), és gondoltam, bevezet engem is a gyógyászat rejtelmeibe, és majd én, az ápolónő (ez a szakmám) Jézus erejével jobban tudok majd gyógyítani, mint az orvosok.

Teltek a hónapok, észrevétlenül beléptünk a New Age gondolkodásba. E kifejezés azt jelenti, „Új korszak”. Követői szerint az ember maga lesz istenné (felsőbbrendű emberré), ott már nem számít a valódi, személyes Isten. Sorban vásároltam az ezoterikus könyveket. Ám ezek mellett Laci megvetette velünk Spurgeon Isten ígéreteinek tárháza című napi áhítatos könyvét és olvastatta velünk a Bibliát is, úgyhogy teljes volt a káosz.

Elmentünk előadásra is, ahol a vízerekről volt szó. Nem értettünk semmit, de a végén az előadó így köszönt el: „Jézus nevében menjetek haza!” Örültem ennek az egy értelmes mondatnak, persze, azóta tudom, hogy Jézusnak semmi köze nem volt az ottaniakhoz, csak visszaéltek a nevével. Vettünk Aura-növelő medált is, ami tele volt életmentő kristályokkal, és nem volt szabad levenni, még zuhanyzáskor sem.

Lázasan kerestem valamit, ami hiányzott az életemből, csak akkor még nem tudtam, mi az. Aztán '94 őszén megláttam egy könyvet egy kirakatban. New Age – ez volt a címe. Na, gondoltam, ezt még feltétlenül meg kell vennem a gyűjteményembe! Öcsém, aki akkor már református főiskolára járt, könyörgött, hogy ne vegyek én ilyen könyveket, mert nem jó! Azért is megvettem, amiről aztán kiderült, hogy az Evangéliumi Kiadó jelentette meg. Kritizálta a New Age mozgalmát, és pontosan le volt írva benne, hogy mi is az az út, amin én járok, és mi a helyes út, a Biblia szerinti, amin járnom kellene.

Mert a New Age szerint:

Ma is előttem van, ahogy ülök törökülésben a nővérszállón az ágyamon, és olvasok. Olvasom, hogy valaki úgy szeret engem, hogy az én bűneimért is meghalt a kereszten. Csak zokogni tudtam.

Még akkor, ott átadtam az életem Jézusnak. Kidobtam a nyakamból a medált (amit kettévágva nem találtam benne az életmentő kristályokat: tömör műanyag volt!).

És rájöttem, hogy tulajdonképpen én mindvégig Istent kerestem, csak nem tudtam róla!

Ő volt, aki hiányzott az életemből, és azóta is, ha csak alkalmam adódik, mindenkinek mondom, hogy teljes és boldog életet csak Istennel lehet élni!

Ezt az egy évig tartó bolyongást a tévutakon mindvégig Csabával együtt jártuk, azóta pedig együtt járunk a keresztyénség útján. Nagy áldás ez, mi ezt tapasztaljuk nap mint nap, és én sokszor imádkozom olyanokért, akikről tudom, hogy még felemás igában járnak.

Megtérésem után elkezdtünk gyülekezetet keresni. Többszöri próbálkozás után a Nagyerdőn kötöttünk ki, ahol az első két-három istentiszteletet végigkönnyeztem, ahol a férjem felnőttként konfirmált, ahol választ kaptam ezernyi kérdésemre a Bibliaiskola óráin, ahol áldást kaptunk házasságkötésünkre, ahol áldott életű lelkészek szolgálnak, ahol több száz élő hitű testvért kaptunk, ahová jó tartozni. A Nagyerdő lelki otthonommá lett, amiért nagyon hálás vagyok Istennek!

Kulcsárné Klárika

Válaszd a helyes sorrendet!

Szeptember 25-én a fél 11-es istentiszteleten igeolvasással a felnőttként konfirmált Dobai Péter, imádsággal Nagy Judit szolgált. Lelki útkereséséről, megtéréséről pedig a felnőttként konfirmált Pongor László beszélt. A Lukács 14,15-21/a alapján Püski Lajos lelkész hirdette az igét.

Életünk hasonlítható egy nagy utazáshoz. Amikor egy nagy útra indulunk, az állomáson az újságvásárlás a legfontosabb, vagy pedig az, hogy időben felszálljunk a jó irányba menő vonatra? A leggazdagabb Úr hívott meg a vacsorájára. Jöjjetek, immár minden kész, örüljünk együtt!

Mit válaszolunk? Nem érek én rá erre. Földet vettem, ökröt vettem, mondják a példázat meghívottai is. Valóban fontosak az anyagiak, a munka, a megélhetés, és ezért részben igazuk is van. Az Ószövetség szerint a frissen nősültet nem volt szabad egy évig semmivel terhelni, hogy hadd örüljön a feleségének. Azonban ez a meghívott, hogy magát mentse, kijátszotta egymás ellen az Isten totális hívó szavát és az élet egy részletére vonatkozó szociális utasítását.

Jézus a helyes sorrendre tanít. A lényeges vagy csak a sürgősnek látszó napi aktualitások mozgatnak, sodornak téged? Életünk egésze szempontjából a legfontosabb az, hogy kit követünk, milyen irányba haladunk. Olykor nagyon sürgőssé tud válni a munka, az anyagiak, a család, a világ elvárása. De nem válhatnak bálványainkká, mert akkor a célt fogjuk eltéveszteni. Az Úr fel akar szabadítani a helyes sorrend által az örvendező életre, és így feladataink helyes sorrendjére is. Az előzetes hívás óta lett volna idő felkészülni a döntésre.

Életednek válassz jó gazdát és így irányt! Jézus hívó szava Téged is döntés elé állít. Legyen mindennél fontosabb az életed helyes célba érkezése. Legyen fontosabb minden újságvásárló részletnél az, hogy a jó irányba menő vonatot nehogy lekésd! Ezért fogadd el Jézust most életed, házad, családod gazdájának! Jézus követésében munkád, vagyonod is értelmes célt kap. Jöjj, örülj, vigadj velünk az Úr szeretetének vacsoráján!

Az istentiszteletre hívott érdeklődők a következő imádságot mondhatták el, és döntéseikről a cikksorozat végén található emlékeztető alapján gondolkozhattak el. Kedves Olvasó, ezt Te is megteheted!

Imádság: Hálát adok Istenem, hogy országodba hívsz, és segítesz jobban megismerni önmagamat. Bocsásd meg, hogy bár hittem létedben, eddig mégis sok mindent fontosabbnak tartottam nálad. Most hozzád térek, bocsásd meg tévelygéseimet és segíts örvendező új életre! Ámen!

Keresztszülők missziója

Debrecenben születtem, gyerekkoromban is ezen a környéken éltem.

Környezetemben mindenki református volt, de sajnos a vallásgyakorlás el-elmaradt abban az időben. Így emléknek az maradhatott, hogy esténként elbicikliztem nagymamámhoz, aki megtanított imádkozni, mesélt a régi szép időkről, amikor az emberek még hitben éltek, és ez áthatotta mindennapjaikat, cselekedeteiket.

Aztán a háború után megváltozott minden – mondta ő. Az emberek nem jártak templomba, nem konfirmáltak, csak féltek.

Utána kollégiumba kerültem, ott aztán csak világi dolgokról szólt minden.

Az egyetemen történt némi változás. Azt vettem észre, hogy a barátaim között egyre több a hívő ember. Velük beszélgettem éjszakába nyúlóan, nap-mint nap. Ők egy-egy szektához tartoztak. Bizony, voltak különlegességek a gondolataik között. Így amikor elhívtak az alkalmaikra, nemhogy közeledtem volna Istenhez, hanem egyre távolodtam.

Aztán jött a katonaság, ahol minden együtt volt a szocialista hadseregben ahhoz, hogy ez a távolodó mozgás felgyorsuljon. Teljesen rossz vonatra szálltam fel, és elképesztően rossz irányba haladtam.

Leszereltem, és életemben felpörögtek az események.

Szeretet, családi fészek várt. Megszületett hamarosan a lányunk, akit, ahogy cseperedett, a keresztszülei vasárnaponként rendszeresen hordták a gyerekistentiszteletre, aztán nyaranta a gyülekezeti táborba. Csodáltuk az élménybeszámolóit.

Biztatott bennünket, hogy nekünk is a gyülekezetben a helyünk. A felnőttek, keresztszülők további biztatására is szükség volt.

2001-ben mentünk először a feleségemmel gyülekezeti táborba. Megtapasztalhattuk mi is, hogy szeretet, érdeklődés vesz bennünket körül. Megfogalmazódott bennünk, hogy jó lenne ehhez a gyülekezethez tartozni.

Ősszel már szorgalmasan jártunk a feleségemmel a péntek esti foglalkozásokra. Ismereteink percről percre bővültek.

Régebben nem értettem, miért van az emberek között annyi viszálykodás. Miért akarnak egymásnak rosszat? Miért van annyi háború? Miért van annyi betegség, ínség, szegénység?

Nekem kiemelt kérdésem volt, hogy miért sújtja annyi rossz a magyar népet, az egész nemzetet. Miért kellett százezreknek meghalni, millióknak szenvedni csak azért, mert magyar? Pedig „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”.

A legelvontabb kérdésekre is választ kaphattunk lelkészeinktől, vagy egyenesen a Bibliából. A Biblia érthetővé vált számunkra, nyilvánvalóvá váltak Isten szándékai, cselekedetei.

Megvilágosodtak előttünk olyan dolgok, amelyekre addig soha nem tudtunk választ adni. Isten országa kinyílt előttünk, hitünk elmélyült. Feleségemmel együtt felnőtt fejjel ekkor konfirmáltunk.

Az életünk szépen folyamatosan megváltozott. Megértettük, helyükre tettük a világi dolgokat is. Ami addig idegesített, feszültséget keltett bennem, az teljesen lényegtelenné vált.

Értékrendünk szépen fokozatosan a helyére került. Csak az igazán fontos dolgokra koncentrálhattunk.

Érezhettük magunk mögött Isten segítségét, szeretetét.

Ez nem azt jelenti, hogy minden problémánk egyik napról a másikra megoldódott. Másként állunk feladatainkhoz. Tudjuk, hogy Isten segítségével úrrá tudunk lenni minden gondon.

Nagyon örülök annak, hogy feleségemmel együtt térhettünk erre az útra. Talán egyedül még mindig tévelyegnék, keresném az utat, és talán többször is rossz irányba haladnék. Minél tovább haladnék a rossz úton, annál nehezebb lenne a visszatérés, annál több lenne a kísértés. Ha engednék a kísértéseknek, bizony hatalmas árat kellene fizetnem.

Most már tudom, mi a helyes irány. Tudom értékelni az ajándékokat, amiket kaptam. Hálás vagyok mindenért, amit az Úr adott.

„Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5,18)

Pongor László

Még téged is hív!

Október 2-án a fél 11-es istentiszteleten igeolvasással Mózesné Kapocska Ildikó, imádsággal Mózes Dávid szolgált. Lelki útkereséséről, megtéréséről pedig a felnőttként konfirmált Máténé Váradi Ida beszélt. A Lukács 14,15-24 alapján Püski Lajos lelkész hirdette az igét.

Folyamatosan háborúk, erőszak, válság szomorú hírei zúdulnak ránk a médiából. Pedig van jó hír is! Az örömhír az, hogy az Isten hív magához, mint a példázatbeli gazda a vendégeit a nagy vacsorára. Megdöbbentő, hogy a már meghívottak – a választott nép vallásos vezetői – végül nem mentek el. Csak mentegetőztek a vagyon, a munka, a családi élet egy-egy eseményei mögé bújva. Vigyázzunk, mert lekéshetjük a jó irányba vivő vonatot.

Isten mentő szeretete nem ismer korlátokat. Szolgáit – minket is –, akik már megismertük szeretetét, küldi most hozzád is azzal a jó hírrel, hogy téged is hív! Lehet, hogy eddig kizárva érezted magad a templomból, mert nem kaphattál vallásos neveltetést. Lehet, hogy a világ útjain sodródtál az árral bizonytalan, idegen utakon. Lehet, hogy úgy érezted, az előítéletek kerítései választanak el téged Istentől. Halld meg a hívást, mert még téged is hív az Úr, és szeretne veled is együtt örülni a nagy vacsorán.

Mennyei gazdánktól azt a megbízatást kaptuk, hogy „kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam”. Nem fegyverrel, nem erőszakos cselekedetekkel, mert a cél nem szentesíti az eszközt. De mérhetetlenül nagy szeretettel, türelemmel, kitartóan bátorítva, bíztatva szeretnénk meggyőzni téged is, hogy életed legnagyszerűbb döntése az lesz, ha igent mondasz az Úr hívó szavára. Szeretnénk megértetni veled is, hogy nem érdemeidért vagy érdemtelenségeidért hív az Úr, hanem mert szeret és az örvendező élettel, üdvösséggel szeretne megajándékozni. Az örök mennyei vacsorának akkor lehetsz részese, ha már most elfogadod az Úr hívó szavát, és Krisztust követve csatlakozol népe örvendező közösségéhez is.

Kedves Barátom! Még téged is hív az Úr! Elküldött minket, hogy rajtunk keresztül is megszólítson, szeretetének üzenetét eljuttassa hozzád. A Mennyei Atya nem érdemeidre vagy érdemtelenségedre, hanem Krisztus éretted való áldozatára tekintve kész elfogadni téged is, mert szeret. Jöjj, legyünk részesei a Krisztus követése által ennek az örvendező életnek!

Imádság: Istenem, most már tudom és vallom, hogy az életem csak hit által működik és országodban lesz boldog.
Magasztallak, hogy kitartóan, többször hívtál, és hit által örökkévaló távlatot nyitottál számomra is.
Odaszánom magam Krisztus követésére, segíts megtapasztalni a gyülekezetben felkínált áldásaidat. Ámen!

Gyermekünkön keresztül a gyülekezet felé

25 éve vagyunk házasok férjemmel, Sándorral. Egy fiúnk van, Ákos, aki egyetemi hallgató Budapesten. Én vegyészmérnök vagyok. A Teva Gyógyszergyárban dolgozom a végzésem óta. Az eltelt idő alatt a gyár több egységénél láttam el különböző feladatokat. Jelenleg a generikus kutatás-fejlesztési területén, az ott fejlesztett gyógyszerek törzskönyvezésével foglalkozom.

A szülői házban nem kaptam vallásos nevelést. Hitről, Istenről nem beszélgettünk, így gyerekként nem is konfirmáltam. Sem a középiskolában, sem az egyetemi évek alatt nem kerültem olyan emberek társaságába, ahol a hit kérdése felszínre került volna. Így abban a meggyőződésemben, hogy mindent, amit elértem, csakis magamnak köszönhetek, senki nem ingatott meg.

Az egyetem elvégzése után visszajöttünk Debrecenbe, elkezdtünk dolgozni. Barátaink hatására kapcsolatba kerültünk a jógával, ami továbbra is azt erősítette, hogy minden tőlem függ, minden csak rajtam múlik. Egy idő után azonban mégsem éreztük e csoporthoz tartozónak magunkat, más utakat kerestünk. Elvégeztük az Agykontroll tanfolyamot, ami egy újabb eszközt adott az önmegvalósításunkhoz.

Mindeközben megszületett Ákos, sőt iskoláskorúvá érett, így iskolát kellett választani számára. Mint gondos szülő, több iskolába is elmentem tájékozódni az oktatási módszerekről, az iskola légköréről. Akkoriban szomszédunk volt a Nagytemplom lelkészének a fia és családja. A fiaink egyidősek voltak, így Éva, a feleség megkérdezett, nincs-e kedvem elmenni vele a református általános iskolába tájékozódni. Elmentem, gondoltam, ebből baj nem lehet. Az iskolában látottak és hallottak arról győztek meg, hogy ez egy jó hely a gyerekek számára. Arra a döntésre jutottunk, hogy beadjuk az Ákos jelentkezését ebbe az iskolába, az nem árthat neki, ha a Bibliáról ismeretei lesznek. A jelentkezési lapon érdekes kérdésekkel is szembesültünk, amelyek a család hitbeli hovatartozását, szokásait firtatták. Mi őszintén leírtuk a tényeket, többek között, hogy templomba legfeljebb csak a nagyobb ünnepek alkalmával megyünk el, mint a karácsony vagy a húsvét. Gondoltuk, jöjjön, aminek jönnie kell. És jött, Ákost felvették a Kisrefibe. Ekkor kezdődtek a „problémák”. Mivel az iskolában természetszerűleg hittant is tanultak, Ákos próbált velünk erről beszélgetni, esetleg kérdezni, nem sok sikerrel. Közben kollégák lettünk egyik gyülekezeti tagunkkal, ráadásul a gyerekeink osztálytársak voltak.

Gyakorlatilag ekkor kezdődött életem azon szakasza, amikor egyáltalán beszélt nekem valaki Istenről és a Bibliáról. Kolléganőmmel mindig nagyon tanulságos beszélgetéseink voltak. Én értetlenkedtem, ellentmondtam, érveltem, de mindig mindenre volt válasza. Lépésről-lépésre haladtunk előre. Meghívott bennünket, hogy vasárnaponként jöjjünk el a Nagyerdei Gyülekezetbe istentiszteletre. Elég sok kifogásunk volt, de néha-néha mégis eljöttünk. Többször jöttünk össze közös családi beszélgetésekre, amikor próbálták Isten útját megismertetni velünk. Majd a nyár közeledtével invitáltak bennünket a gyülekezeti táborba. Én könnyebben igent mondtam, Sándornak azonban voltak fenntartásai, de végül elmentünk. Gondolatébresztő beszélgetések voltak, melyek arra inspiráltak bennünket, hogy komolyabban megismerjük a Bibliát. Így ősszel beiratkoztunk a Bibliaiskolába, ahol a Biblia tanulmányozásán keresztül megismerhettük Istent. A Bibliaiskola végén lehetőség volt arra, hogy a gyülekezet előtt valljuk meg hitünket, én ekkor konfirmáltam, 1999-ben. Isten megjelenése alapjaiban változtatta meg az életemet. Más lett a fontossági sorrend az életemben, megtanultam különbséget tenni fontos és sürgős dolgok között. Higgadtabb, nyugodtabb lettem, hiszen tudtam, hogy Istennek gondja van rám, Ő mindig a javamat szolgálja.

Kívánom, hogy minél többen megtapasztalhassák ezt a felszabadító biztonságérzetet mindennapi életükben.

Máténé Váradi Ida