Püski Lajos: Érdeklődéstől elköteleződésig
Misszió és gyülekezetépítés: koncepciónk és gyakorlatunk

Püski Lajos református lelkipásztor az érdeklődéstől az elköteleződésig vezető utat tekinti át könyvében a debrecen-nagyerdei gyülekezet missziói és gyülekezetépítési koncepciója és gyakorlata alapján. A könyvben leírt felismerések és tapasztalatok hasznos impulzusokkal segíthetik a misszióban és gyülekezetépítésben fáradozókat.

„Számomra ez a kötet sokkal több, mint egy szakmailag kiváló, valamint lelkészi és munkatársi szolgálatban jól használható gyülekezetépítési kézikönyv. Ez a kötet egy szolgálatra elhívott lelkész bizonyságtétele arról, hogyan lehet hűségesen végezni azt a szolgálatot, amit a mi Urunk ránk bízott. Az Úr áldása kísérje ezt a fontos kötetet, hogy ennek nyomán sok gyülekezetben megtegyék, amit meg lehet és meg kell tenni! Az Úr pedig munkálkodik.” Steinbach József püspök ajánlásából.

Püski Lajos
Érdeklődéstől elköteleződésig
Misszió és gyülekezetépítés: koncepciónk és gyakorlatunk
ISBN 978 963 558 210 5; A/5; kartonált, 176 oldal

Bolti ára 990.-, iratterjesztésünkben kedvezményesen megvásárolható.

Könyvismertetés (megjelent: Szivárvány, 2013/4)

Gyülekezeti missziótörténet – ebben a hiánypótló műfajban írott könyvben fogalmazta meg Püski Lajos kiérlelt missziói koncepcióját, melyet feleségével-lelkésztársával és gyülekeztünk vezetőségével gondolt át és harcolt meg imádságban, majd valósított meg Isten áldásával az elmúlt bő 20 évben.
Fontos tükör ez nekünk, nagyerdeieknek: a gyülekezet és a tagok továbbfejlődéséhez, a missziói parancs betöltéséhez elengedhetetlen az Ige mérlegére tett önértékelés. Ugyanis a Szentírás nyomán kialakított, legjobb szándékú tervek is félrecsúszhatnak gyarlóságaink miatt, de az igények is módosulhatnak a változó közéleti, társadalmi és gazdasági környezetben. A tudatosság, a múltbeli lépéseink értelmezése és a jelen helyzet elemzése elengedhetetlen feltétele a missziós jövőkép felrajzolásának is.
Rólunk, nagyerdeiekről szól ez a könyv. Az elmúlt két évtized örömeiről, közös munkálkodásáról. Hála Istennek, ismerősek ezek számunkra, hiszen együtt éltük át, és a szerző is folyamatosan szólt minderről: prédikációkban, előadásokban, a Szivárvány cikkeiben, a közegyházi sajtóban megjelent írásaiban. De nemcsak Püski Lajos korábbi szavaira ismerhetünk a könyv lapjain, hanem a sajátjainkra is, hiszen a majdnem 100 korábbi cikkből idézettek közel fele mintegy 35 gyülekezeti tagunk vallomásából származik.
Számvetés e munka. Ami nem volt érthető korábban számunkra, aminek a folyamatos tudatosítás ellenére sem láttuk megfelelően az összefüggéseit, az ebben a könyvben jól követhető rendszerré válik a lelkészházaspár és a gyülekezet vezetősége missziós gondolkodásának egészében. Ha a könyv ívét megértjük, a mi látásunkban is helyére kerülhet a megtérésre hívás, a keresztség, a konfirmáció és a hitben való elmélyülés fontossága; az istentisztelet, a bibliakörök, a nagytáborok, az András-szolgálat, a hajléktalan-étkeztetés, a gyermek- és ifjúsági munka, a házassággondozás, a kismamakör, a zenei élet, valamint a sokféle munkatársi közösség szerepe a misszióban.
Szükséges e könyv más gyülekezetek számára is, egyházvezetőknek és missziológusoknak, akik az itteni példákat figyelembe véve, módosítva és megtartva, a gyakorlati tapasztalatainkból is tanulva, azokat adaptálva vehetik figyelembe: úgy, mint egyfajta, jól működő modellt – természetesen más érvényes minták mellett.
Fontos gyakorlati kézikönyv tehát a református és az egész keresztyén missziói gondolkodás számára. Olyan koncepciós keret, amely biblikus alapú, illeszkedik a magyarországi, nagyvárosi helyzethez, a gyakorlatban is jól kipróbált, és a változó elvárásokhoz igazított áldásos megvalósulásról tesz bizonyságot.

Dr. Fazakas Gergely (Debrecen-Nagyerdő, presbiter)

Könyvajánló (megjelent: Igazság és Élet, 2013/2)

Egyházunk mai nemzedékének szükségszerűen kedvelt témája a gyülekezetépítés. A könyv, amelyet Püski Lajos a Debrecen-Nagyerdei Egyházközség lelkipásztora írt ebben a témában, a gyakorló lelkipásztorok és gyülekezeti tagok által várva várt mű. Emellett egyházunk döntéshozó testületének, a Zsinatnak és egyéb egyházi fórumoknak évekkel ezelőtti elhatározása az, hogy tegyük asztalra azokat az élő egyházi gyakorlatokat, amelyek működőképességüket igazolták és egyértelműen hozzájárulnak Isten Országa építéséhez.
Így, mint kipróbált módszerek, váljanak közkinccsé egyházunk gyülekezeteiben! Ez a könyv ebbe a sorozatba illik, s méltán foglal ott helyet.
A mű értékét sok más mellett az adja meg, hogy a címben vállalt folyamat elméleti és gyakorlati síkon is bemutatásra kerül. Ez egy széles látókörű és koncepciózus gyülekezetépítési rend, amellyel egy olyan missziói alapelv kerül bemutatásra és igazolásra, amelyet korunk embere eléréséhez, mint missziói módszert szép eredménnyel alkalmazhatunk.
Komoly felismerése és őszinte megnyilatkozása a szerzőnek az, hogy kortársainkat az érdeklődés vonatkozásában is vizsgálnunk kell, s vállalni azt a valóságon alapuló megállapítást, hogy korunk kultúrájában az Isten, a Biblia, az egyház iránti érdeklődés felkeltése is missziói feladat. Egyértelműen tárja fel azt, hogy itt az egyház gyülekezeteiben, tagjaiban és szolgálóiban való puszta megjelenése döntő. Már az érdeklődés felkeltés módszertana is megfogalmazódik, hogy aztán az evangélium irányába felkeltett érdeklődésű emberek bekapcsolódhassanak abba az egyszerre bibliailag igazolható és ma is kompetens gyülekezeti struktúrába, amelynek hitre segítő, abban megerősítő fokozatai, lépései kerülnek megfogalmazásra.
Kiemelkedő értéke az a felismerés, amely egy mellőzött bibliai, missziói alapelv újrafelfedezését adja, miszerint nem elég a hitre segítés szolgálata, hanem a missziói parancs értelmében a tanítvánnyá tételig kell eljutni. A reformátorok által újra felfedezett és megfogalmazott egyetemes papság elvének praktikuma ebben a folyamatban a kezdetektől a végkifejletekig nyomon követhető. Tanulható és tanítható a gyülekezetben kialakított türelmes, céltudatossága mellett célirányos szolgálatsorozat, amelyben a megszólítottaknak időt hagy a megfontolásra, a hitbeli döntés meghozatalára, s olyan elköteleződésre segíti a gyülekezethez kapcsolódó tagokat, amely során nem sérül az ember szabadsága. Mert a nagyerdei gyülekezethez való tartozás szolgálatra való elkötelezést is jelent. Ez nem kényszerítő, erőszakos rábeszélésen alapuló elkötelezés, hanem a Krisztus követés részét jelentő önkéntes szolgáló élet. Így a gyülekezet missziói módszerének kiindulópontja az érdeklődés felkeltése, végpontja pedig a tanítvánnyá válás. Amely azt jelenti, hogy minden egyes új tag olyan tanítvány, aki küldetésének tarja másokban az érdeklődés felkeltését, s így nem fogyasztó tagság a gyülekezeti tagság, hanem szabad, szolgáló keresztyén élet. Ez a magyarázata a gyülekezet dinamikus fejlődésének, és nem egyszerűen a nagyvárosi kulturális közeg, demográfiai adottságok. Ezzel választ adhatunk a kételkedőknek, akik a mű alapos áttanulmányozása után még mindig azt mondják, igen, de hogyan? Vagy nem, mert ez speciális helyi sajátosságokon alapuló módszer. Ez itt egy gyülekezet több mint két évtizedes működésén kipróbált, természetesen megélt és kiérlelt gyakorlat dokumentálása.
Megmutatkozik az is a könyvben, hogy a kezdeteknél is jelen van egy missziói koncepció, melynek alapja az a látás, hogy a gyülekezet nem azért van, hogy a vallás egy adott formáját megjelenítse a társadalomban, esetleg, hogy a szokásos keretek között egzisztenciát teremtsen egy-két lelkipásztornak, hanem azért él a gyülekezet, mert Istentől való mandátummal rendelkezik az embermentés szolgálatában. A kezdeteknél megfogalmazott és folyamatosan szem előtt tartott missziói látás azonban bírja azt a nyitottságot, hogy a folyamatos társadalmi és kulturális változások és az ezek okozta kihívások idején minden esetben korszerűen képes megjeleníteni az evangélium kizárólagosságát. Olykor azzal a visszalépni tudással is, hogy a helyesnek ítélt módszerekről, alkalmakról, körülményekről le kell mondani az újabbak megtalálása érdekében.
A gyülekezet élete, a hozzá kapcsolódó alapelvek időbeliséget követve lineálisan mutatják be azt, amit „nagyerdei modellnek” nevezhetünk el, mégis egy szép kört alkotnak. A kész modell nem erőlteti rá magát egyetlen más gyülekezetre sem, de a tematizált alapelvek és megfogalmazott definíciók kimozdítanak a tétovaságból és az egyházépítés tradicionális védvonalából. Ha úgy tetszik, kérdőre vonnak, de egyben inspirálnak is. Ezt csak betetézi és a hárítás reakcióját lefegyverezi, hogy a könyvben leírt „nagyerdei menetrend” nem papíralapú találmány, hanem minden gyülekezetépítési lépés és eredmény mögött egy-egy emberarc, egy-egy valóságosan életesen működő kiscsoport és a könyvben megragadó módon személyesen megszólaló már szolgálatra elköteleződött, többnyire valamikori érdeklődés felkeltésben megszólított bizonyságtevő áll.
A két évtizedes gyülekezetépítési mechanizmus arra is megtanítja a tanulás indulatával olvasót, hogy a fejlődő gyülekezeti élet igényli és alakítja ki magának a struktúrákat, és az infrastruktúrát is, nem pedig fordítva! A nagyerdei gyülekezeti virág az élet természetességével Isten Szentlelke irányításával és emberi szakszerű és lelkes szolgálatok által kifejlődött és él, és ezt azok az emberek alkották, alakították, akik ma is részei és részesei a papíron is megrajzolható modellnek és nem egy előre megrajzolt képhez rendeltek életeket! Csak így, a gyülekezet temploma úgy lett gyülekezeti komplexum, hogy belenőttek csoportok, olykor kinőtték a falakat, s ehhez méretezve, stilizálva formálták a valóságos gyülekezeti élet szükségleteinek megfelelően mértékletesen, és éppen ezért értékesen is.
Az írás és a mögötte párhuzamosan futó események kontrolljaként folyamatosan ott állnak a Szentírás és Hitvallásaink mint eligazító források, és többnyire a történések után mintegy igazolásként a gyülekezetépítési szakirodalomban megfogalmazott módszertani útmutatások, amelyekkel egy-egy szakaszban, s azt követően megerősödhetett a gyülekezeti életfolyamat.
Érdeklődéstől elköteleződésig. A műben stációról stációra járhatja végig az olvasó egy valóságos 20−21. század fordulóján élő gyülekezet ünnep és hétköznapjaiban az élő, növekvő gyülekezet valóságát.

Dr. Gaál Sándor (Ramocsaházi lelkész - Debreceni Hittudományi Egyetem Missziológiai tanszékének oktatója)

AZ EVANGÉLIUMI GYÜLEKEZETÉPÍTÉS MODELLJE
Püski Lajos: Érdeklődéstől elköteleződésig -
Misszió és gyülekezetépítés: koncepciónk és gyakorlatunk c. könyvéről

Az ember sok mindenre képes egyedül, csak keresztyén nem lehet - mondja Emil Brunner. Az ember hite folytonos megerősítésre, ébresztésre, megtisztításra szorul, ezért ahhoz, hogy valóban hinni tudjunk, együtt kell lennünk másokkal, hogy a hitünk összeforrjon mások hitével. Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, ott van Krisztus közöttük.
A gyülekezet Isten ajándéka. Isten a gyülekezetben Krisztusban, a Lélek által van jelen, ő adja az erőt a gyülekezet építéséhez is. Milyen nagyszerű annak tudata, hogy Isten munkatársaiként vele együtt építhetjük gyülekezetünket, hogy megtehetjük gyülekezetünkért mindazt, amit magunk megtehetünk!
A kérdés csak az, megtesszük-e mindazt, amit tehetünk? Vannak-e még a gyülekezetépítésnek olyan vonatkozásai, melyekben erőtlenek vagyunk, mert például homályos látásunk miatt az Isten kegyelméből adatott lehetőségeink észrevétlenek maradnak előttünk?
Püski Lajos debrecen-nagyerdei református lelkipásztor hosszú évek óta foglalkozik missziói gondolkodásának elméleti és gyakorlati rendszerezésével, gyülekezetépítési koncepciójának kidolgozásával, fejlesztésével. Tapasztalatait, missziói elveinek gyakorlati megvalósulását számos előadását követően most írásban is közkinccsé tette új könyvében, kiváló segítséget nyújtva minden gyülekezetet építő egyháztag számára annak meglátásában, milyen kimeríthetetlen tárháza a gyülekezet a szolgálatnak, ha azt a Lélek által vezettetve, Isten üdvözítő akarata iránti felelősséggel, igei megalapozottsággal, és a gyülekezet iránti szeretettel végezzük.
A számok magukért beszélnek. A Püski lelkészházaspár 1990. pünkösdjén foglalta el szolgálati helyét a nagyerdei gyülekezetben. Húsz év alatt a vasárnapi istentiszteleti látogatottság a duplájára emelkedett, jelenleg közel 500 fő, mostanra mintegy 240 gyermek, fiatal és felnőtt, vagyis a vasárnapi templomos gyülekezet közel fele vesz részt kiscsoportos foglalkozásokon, és a gyülekezetben rendszeresen templomba járó tagjaik átlagéletkora 42 esztendő. Mindez mutatja, hogy milyen lelkiség hatja át a nagyerdei gyülekezetet, milyen vonzerőt képes gyakorolni Krisztus teste, mint részek összehangolt szervezete, melyet tagjaiban és egészében is a Szentlélek irányít és vezérel és az Isten igéje növel. „A gyülekezetet, mint egy templomot, építeni kell, és akkor megtapasztalhatjuk, hogy »szent templommá növekszik az Úrban« (Ef 2,21)”- vallja a szerző.
Püski Lajos missziói koncepciójának legfontosabb jellemzői a tervszerűség, a távlatos gondolkodás, az adottságok, lehetőségek mérlegelése, a különbözőségek egymást gazdagító kiteljesítése, a szolgáló közösség aktivizálása, a személyi felelősség nyilvánvalóvá tétele, az alkalmak szerves összekapcsolása, a vasárnapi istentisztelet és a különböző hétközi kiscsoportos és rétegfoglalkozások egymást kiegészítő, arányos egysége, ezek jelentőségének tanítása, a hitben, ismeretben kezdők megtérésre segítése, a gyülekezetbe betagolása, szolgálatra való felkészítése, mindezek egy irányba mutató, egymást erősítő és kiegészítő gondolkodás és cselekvés köré rendeződve. Mindemellett fontos a változtatásra való képesség is, látásunkat, cselekvésünket folyamatosan felül kell vizsgáljuk, és el kell hagynunk a megszokottság biztonságát, a kényelemszeretetet, a változtatástól való félelmet.
Minden gyülekezetépítő munka alapja Isten igéje, mert „az embereknek nem egyházi rendezvényekre, hanem életüket megváltoztató evangéliumra van igazán szüksége!” Ezért különös hangsúlyt helyeztek a különböző ismeretben, hitbeli állapotban, életkorban, élethelyzetben lévők kiscsoportos alkalmainak kialakítására, melyeket a vasárnapi istentisztelet foglal egybe, de hasonló összefogó funkcióval indították el a többgenerációs nagytáborokat is.
A missziós koncepció lényegét egy „gyülekezeti virág” ábrája foglalja össze a könyvben, vizuálisan is értelmezhetővé téve a gyülekezet missziói működését, az egyes ember személyes lelki előrehaladásának az érdeklődéstől az elköteleződésig vezető útját, a külső köröktől befelé haladva. A virág külső szirmai a lelki fejlődést segítő igei alkalmak rendjét ábrázolják, míg - az órajárás irányában haladva - az életkornak megfelelő lelki előrehaladást jelző kiscsoportos alkalmakat a virág belső szirmai. A virág középpontjában az ige áll: „igém nem tér vissza üresen” (Ézs 55,11) Mindezt az 1990-es állapot szerint.
A következő ábra viszont már egy olyan sokszirmú virágként mutatja a mai állapotot, melyen a belső szirmok megsokasodva érnek egymásba. A látványos fejlődés annak a szemléletnek a gyümölcse, mely a gyülekezetépítést nem úgy közelíti meg, hogy mi az, ami növekedésre készteti gyülekezetünket, hanem mi az, ami gátolja a növekedésben. Püski Lajos számára is az vált a legfontosabb kérdéssé: „Ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?” (ApCsel 11,17) Mert az Úr cselekedni akar. Mindenütt.
És egyik lépés követte a másikat.
A lelkészházaspár beindította a hitoktatást, majd egy újabb ifi csoportot, később kismamakört, házaspári kört, bibliaiskolát, megint egy újabb ifit, aztán a „volt bibliaiskolások” körét. Az istentiszteletre még nem járó hittanos gyermekeknek és szüleiknek közös családi istentiszteleti alkalmak segítenek a közeledésben. Külön bibliakört szerveztek a felnőttként konfirmáltaknak, kiscsoportok alakultak külön a régi hívőknek, külön az újonnan megtérteknek, és házi bibliakörök létrejöttét is segítették.
Minden gyülekezet lelki és testi gyarapodásának önmaga emelt gátja, amikor azt gondolja, hogy elérkezett végső határaihoz, már nem képes tovább növekedni, fejlődni. A lelkész teherbíró képessége azonban nem állít korlátokat a gyülekezet növekedésében, ha a gyülekezet kiscsoportjainak vezetését a nem lelkésziek veszik át. Így indult be Nagyerdőn is a nyugdíjas szeretetkör és egy újabb ifi, majd évente, évfolyamonként újabb ifjúsági csoportok, csoportonként két vezető bevonásával. 2003-ban 25 főből állt a munkatársi kör. Minél több kiscsoport indult be, annál fontosabbá vált a nem lelkészi ifivezetők és felnőtt csoportokat vezetők felkészítése, segítése. 2007-ben már 25 hittancsoporton kívül 25 másmilyen kiscsoportjuk volt, tartva magukat ahhoz az alapelvhez, hogy a különböző típusú alkalmak több embert vonzanak.
A gyülekezetnek nyitottnak, befogadónak kell lennie. Ahogyan ezt egy hitoktató megfogalmazta a nagyerdei gyülekezetben: „Vonzani vagy taszítani. Evangéliumot mondva személyválogatás nélkül szeretni, vagy az elvárásokat keményen megfogalmazva egyedül maradni.” Követendő példaként állhat előttünk az érdeklődő, kereső, spirituálisan éhes emberek befogadása a gyülekezetbe az András-szolgálatnak nevezett missziós programon keresztül. A Püski házaspár szolgálatának kezdetén az érdeklődők számára hagyományos evangelizációs alkalmakat szerveztek, vendég igehirdetőkkel, de tapasztalatuk szerint ezek nem értek célt. Ez a missziós program olyan istentiszteleti alkalmakat jelöl, amelyek a vallásos neveltetésben nem vagy csak alig részesült embereket egy többlépcsős evangelizációs folyamatba vonja be, komoly, személyre szóló előkészítéssel, személyes igei megszólítással, nemrégen megtértek bizonyságtételével, döntésre hívással és személyre szabott további tanítással, utógondozással.
A hitre jutás segítésének, a hitéletbe, a gyülekezetbe integrálásnak másik figyelemre méltó eszköze az Átriumi beszélgetések. Egy borítékba helyezett szórólapot juttatnak el az egyházközség területén élők levélszekrényeibe, melyben egy tea melletti kötetlen beszélgetésre hívják az embereket, és hírül adják a bibliaiskola, az érdeklődők istentisztelete és más gyülekezeti alkalmak lehetőségét. Ezzel is az érdeklődést próbálják felkelteni, az emberek felületes vagy torz egyházképét lebontani. Kapcsolatfelvétel nélkül nincs misszió, így minden lehetőséget szabad és ki kell használni, amelyek az embereket Krisztushoz vezeti. Mert minden misszió végső célja az emberek megtérése, megszentelődése és szolgálatba állásának segítése.
E helyen szinte lehetetlen felsorolni a gyülekezetépítés debrecen-nagyerdei modelljének minden elemét. Sokat elárul arról a templom utcai hirdetőjén olvasható istentiszteleti rend, benne a heti mintegy 50 alkalommal, melyek közel húszfajta foglalkozást jelentenek. Nyilvánvaló, hogy ezek nem teljesíthetők egy lelkész által, de még egy lelkészházaspárral sem, ezért a debrecen-nagyerdei gyülekezet missziói szolgálata az egyetemes papság gondolatának egyik legszebb példájaként mutatható fel református közösségünk előtt, felidézve Péter apostol biztató szavait: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2,9).

Puskás Attila, Pomáz (Confessio, 2013/2, 126-128. o.)

Könyvajánló a Kálvinista Szemlében (2013. dec)

A Misszió és gyülekezetépítés: koncepciónk és gyakorlatunk alcímet viselő könyv szerzője Püski Lajos, a Debrecen-nagyerdei Református Egyházközség vezető lelkipásztora. Sokak biztatására közel negyed évszázados gyülekezetépítő tapasztalatait teszi közzé egy olyan gyülekezettel kapcsolatban, amely megújulva a növekedés jegyeit mutatja, miközben fiatalodik.
A háttérben természetesen kemény munka és koncepciózus lépések hatalmas sorozata áll. „…a hitet nem lehet örökölni, hanem mindenkiben be kell érjen a személyes hitbeli döntés” – vallják. S ennek megfelelően gyermekek és fiatalok hitre jutásának segítéséhez eszközül használják a hitoktatást, a tinédzser korúak konfirmációját, a havi rendszerességgel tartott családi istentiszteleteket, az ifjúsági csoportokat. Felnőttek esetében is színes a paletta: átriumi beszélgetésre hívogatnak, érdeklődők számára is tartanak istentiszteleteket (András-szolgálat), többlépcsős folyamatú evangelizációkat (személyre szóló előkészítés és igei megszólítás, bizonyságtétel, döntésre hívás és személyre szabott utógondozás) és bibliaiskolát. Megta-pasztalásuk szerint: „A gyülekezetre mindig nagyon bátorító hatással van a felnőtt konfirmálók fogadalomtétele.”
Az ifjaknak a gyülekezet életébe való bekapcsolása kapcsán a szerző hang-súlyozza a segítségnyújtás szükségességét, hogy a konfirmáció ne „kámformáció” legyen. A gyülekezet életében nagy szerepük van a különféle csoportos foglalkozásoknak, szinte úgy is lehet mondani, hogy a gyülekezet a csoportjaiban él: kismamakör, házaspári és bibliakörök, házi bibliakörök, nyug-díjas szeretetkör. Püski Lajos rámutat: „Egy kiscsoportnak addig van létjogosultsága a gyülekezetben, amíg egy konkrét, egyént és gyülekezetet is építő igei funkciót teljesít. Ha ez a funkció már nem valósul meg, akkor frakcióvá válik, és elveszti létének bibliai jogosultságát.”
A gyülekezetet egy szimfonikus zenekarhoz hasonlítja, „ahol sok, különböző hangszeren játszó ember van együtt”. Életének szervezését a presbitérium végzi, mégpedig a következő bizottságok segítségével: missziói, diakóniai, programszervező, gazdasági, műszaki, tájékoztatási és számvizsgáló. A váratlan és sürgős esetek megoldására pedig a bizottsági elnökökből felállított operatív bizottság hivatott.
A konfliktusok kezelésére, amelyek akár kommunikációs hibákból is előadódnak, a legjobb módszernek a megelőzést tartják. A közösségben a tettvágy megnyilatkozásakor fontos látni, hogy szereplésvágy, egyéni érvényesülés vagy valóságos szolgálatkészség-e a motivációs tényező, és hogy beleillik-e a gyülekezet missziói sodorvonalába. A missziós cél ugyanis „az emberek megtérése, megszentelődése és szolgálatba állításának segítése”. És a már hívő embert nem evangelizálni kell, hanem szolgálatba állítani – vallja a szerző.
A nagyerdei gyülekezet alapelve, hogy kész „minden olyan közösséggel együttműködni, amely a teljes Szentírás alapján áll és szolgál, és gyülekezetben gondolkozik, hogy az evangélium terjedjen”. A tájékoztatásra Szivárvány címmel gyülekezeti hírlevelet jelentet meg, és nagyon jó tapasztalatokat szerzett a többgenerációs nagytáboraival. Elemi katasztrófák idején kész másoknak anyagi segítséget nyújtani, és még külmissziós szolgálatba is küldött munkatársat (Pápua Új-Gui-neába), akit havonta egy kezdő pedagógusi fizetéssel támogatott.
Püski Lajos nagyon fontosnak tartja a szeretetteljes, de határozott vezetést. „A vezető lelkész egyik feladata, hogy látást, irányvonalat adjon, a másik pedig annak munkálása, hogy minden munkatárs lelkesen egy irányba húzzon, mert a gyülekezetben egymást kiegészítő szolgálatokban fáradozunk.” A vasárnap délutánonként tartott zenés áhítatok kapcsán megjegyzi: „Minden szolgálat szereplés is, de nem minden szereplés szolgálat...” A nagy különbséget a lelkiség adja.
A kötethez Steinbach József dunántúli püspök írt ajánlást, hadd idézzünk belőle egy részt: „Nagyon örülök ennek a fontos kötetnek. Egyrészt azért, mert gyülekezetépítéssel foglalkozó szerény hazai irodalmunkat jelentősen meggazdagítja ez a munka. Másrészt azért örülök, mert ez a kötet bibliai, teológiai, missziológiai megalapozottsága mellett mai kérdésekre ad gyakorlati, világos, szemelvényekkel is alátámasztott válaszokat, így nemcsak lelkészek és más szakemberek, hanem gyülekezeti tagok számára is áldott olvasmány lehet. Harmadszor azért is nagy az örömöm, mert ez a tanulmány egyértelművé tette azt a tapasztalatomat, hogy ahol a gyülekezeti lelkipásztor szívügyeként végzi a munkáját, és azt teszi, ami a dolga, nem pedig ezernyi más pótcselekvésbe menekül, ott az Isten ad áldást, látható növekedést; ezt nemcsak városi gyülekezetekben, hanem egészen kicsi, már eltemetett gyülekezetben is megtapasztaltuk.” Legyen így minél több gyülekezetünkben!
A. Kis Béla

Mi SZÁMít? (Dunántúli Református Közélet - 2014. június 17.)
A mennybemenetel ünnepe és pünkösd között megfogott Mátyás apostollá választásának története. Jézus már nincs – Szentlélek még nincs – pótcselekvésbe kezdenek a tanítványok. A 12-es kör legyen ismét 12! A hagyomány az hagyomány! A tanítványi körön támadt rést be kell tömni! A múlthoz ragaszkodni kell. Jézus emléke így kerek, egész.

Eszembe jutnak a saját pótcselekvéseink. Amikor Jézus már csak emlék és a Szentlélek még csak ígéret – gyakran fogunk a rések tömködésébe. Például úgy, hogy a számok bűvöletében élünk. Az ürességet számokkal próbáljuk pótolni. Az élet többféle területén igaz ez, de most maradjunk a saját házunk táján – egyházunkban. Vannak kimutatásaink, népszámlálási adataink, választói névjegyzékeink, évről-évre gondosan adminisztrált adataink - a számaink. Lelkészgyűléseink, egyházmegyei közgyűléseink is tele vannak számokkal, s ha számok megvannak, akkor megnyugszunk. Mindig megborzongok ezen a szón: „Adattári jelentés”. Tele írjuk évről-évre számmal a gyülekezeteink életéről szóló jelentést. Igyekszünk jó színben feltüntetni magunkat, itt-ott kerekítgetünk, egészítgetünk – félünk attól, hogyha a számaink netalántán csökkennek és nem mutatnak a legtöbb esetben növekedést, akkor az bizony rossz színben tüntet föl minket. Számoljuk a hittanosokat, a megkeresztelteket, átlagoljuk a vasárnapi istentiszteleti részvételt, megszámoljuk, hogy hány lány és hány fiú konfirmált. Pontosan vezetjük hányan úrvacsoráztak, hányan szerepelnek a választói névjegyzékben. Így aztán lassan kialakul rólunk egy kép - ez X.Y. gyülekezet. De tényleg? A „teljesítési igazolás” elnevezés is zavar, amelyet havonként küldözgetünk az Oktatási Irodába. Persze, rendet kell tartani, a kontroll elengedhetetlen, de valahogy bennem az a gondolat van ezzel kapcsolatban, hogy az elvárás az: a megfelelő számok a megfelelő helyre kerüljenek, és minden rendben. A teljesítés igazolva. A gépezet működik. Az a lényeg, hogy működjön. Mi SZÁM-ít?

A 12-es tanítványi kör meg volt arról győződve, hogy a gépezet így működni fog. A 12-es kör újra valóban 12-t számlál, megy tovább az élet. Isten azonban közbe szól. A Szentlélek elsodorja a 12-es kört, felbomlanak a régi keretek. Mátyásról sem hallunk többé. Azonban hallunk Szentlélek által átformált emberekről, megtérőkről, a megszokott keretek szétfeszüléséről. Isten Lelke újat kezd. Ez a mi toldozgató-foltozgató egyházunknak az egyetlen reménye. Isten Lelke újat kezd – bennünk, velünk. Azt gondolom, hogy ez számít. Ez az egy.

Kíváncsian vettem a kezembe Püski Lajos gyülekezet építésről szóló könyvét, amelynek a címe : Érdeklődéstől elköteleződésig (Kálvin Kiadó, 2013). Igen, ez számít, hogy a gyülekezeti tagjainkat, a ránk bízottakat el tudjuk-e juttatni az elköteleződésig, hogy a számok, amelyeket gondosan adminisztrálunk, ne csupán mennyiséget, hanem minőséget is jelentsenek! Soha senki sem kérdezi – mi van a számok mögött. Mi van egy választói névjegyzék mögött, vagy éppen a konfirmáltak számadata mögött. Kevés, nagyon kevés hangsúlyt fektetünk arra, hogyan lehet tudatos gyülekezet építéssel az elköteleződésre elvezetni mindazokat, akik megjelennek a gyülekezet látókörében. Hiánypótló Püski Lajosnak a fent említett könyve, jó lenne több ilyen, például a falusi gyülekezetekre kidolgozott gyülekezet építési modell, vagy éppen a szórvány helyzetre alkalmazott missziói terv. Többet figyelünk a számokra, mint ami mögöttük van. Aggódunk a számok miatt, a meglévő keretek fenntartása miatt, a hagyományokhoz való görcsös ragaszkodás miatt, s közben azzal, ami tényleg számít, nagyon keveset foglalkozunk.

Jó lenne jobban és többet a lényegre figyelni. Mostanában a falunkban esővíz elvezetési munkálatok folynak, feltúrták az utcákat, csatornáznak. A csatornák egy patakhoz futnak le, a patak belefolyik a Balatonba. Nekünk is újra kellene csatornázni gyülekezeteinket a Lélek erői, jelenléte számára. Azért, hogy a Lélek ne csak a régi, már-már szűkös és elavult keretek között, vagy éppen úton-útfélen működjön, hanem legyenek új, vagy felújított csatornáink, amelyek célhoz vezetnek, amelyek egy tudatos koncepciót, tervet hatnak át, amelyek kit-kit a Lényeghez, Jézus Krisztushoz vezetnek.

Kántorné Pólus Ibolya