2024. december 5. - Vilma
  • Email:
  • Telefon: 36-52-410-811
  • 4032 Debrecen Bolyai u. 25.
Magyar In English
Istentiszteletek
Szivárvány újság
Zenék
Legfrissebb igehirdetések
Vallomások
Pályázati projekt

Pályázati projekt

Református Egység fesztivál

2014. május 5.

A Kárpát-medencei református egyházak együttműködésének és szövetségének megerősítését közel tizenöt ezren ünnepelték 2009. május 22-én Debrecenben, a Nagytemplomban megtartott, a Magyar Református Egyház létrejöttét kimondó alkotmányozó zsinathoz kapcsolódó hálaadó ünnepen. 2014. május 24-én, az esemény ötéves évfordulóján aReformátus Egység Fesztivál ismét Debrecenben népesíti be a Nagytemplom és a református kollégium környékét, közös ünneplésre hívva Kárpát-medence több ezer református gyülekezetét, sok színes programmal bemutatva egyúttal az egyház sokrétű, az egész emberi életutat végigkísérő szolgálatát.

Célkitűzés
Az egész családnak tartalmas programokat nyújtó fesztivál célja az elmúlt években folyamatosan építkező egységünk megjelenítése, hozzájárulva összetartozásunk további megerősítéséhez, megszólítva – a helyszínből adódóan – egyúttal a rendezvénynek otthont adó várost is.

Téma
„Krisztus a jövő, együtt követjük őt!" – hangzott 2009-ben a hálaadó ünnep Kárpát-medencei egységünket kifejező hitvallása. Míg az alkotmányozó zsinat pillanataiban sokak várakozását a „jövő" szócska tükrözte, öt év elteltével most az „együtt"gondolatköre kaphat nagyobb hangsúlyt. A „Legyenek láthatóvá tetteid" (Zsolt 90,16) bibliai jelmondat jegyében megrendezendő fesztivál a magyar reformátusok idén megtartott hetedik világtalálkozójának egyik központi rendezvénye lesz.

Program
Nagyszínpad (a Nagytemplom előtt)
10.00 Ünnepélyes megnyitó
11.00 Lili és a hihetetlen visszatérés (musical a pápai református gyülekezet fiataljainak előadásában)
12.30 Csillagocskák Néptáncegyüttes előadása (Nagyvárad)
14.00 Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészeti Iskola fúvósai koncertje (Dédestapolcsány)
15.15 Közös éneklés (közreműködik a fesztivál egyesített kórusa Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy vezetésével)
15.50 A Kárpát-medencei kátéismereti verseny eredményhirdetése
16.00 Hálaadó istentisztelet úrvacsorai közösséggel a magyar református egység ötödik évfordulóján
18.00 Mészáros János Elek koncertje (a 2012. évi Csillag születik győztese)
19.30 Légy jó mindhalálig (musical a kolozsvári Farkas utcai egyházközség fiataljainak előadásában)

Kisszínpad (a Déri Múzeum előtt)
10.30 Amaro Del koncertje (Kárpátalja)
12.00 Az út (színdarab a MÁON Szeretetotthon lakóinak előadásában)
13.30 Kisgéresi Református Női Énekkar és Szőlőfürt Citerazenekar koncertje (Felvidék)
14.30 Az X-es lány (a kárpátaljai Péterfalvi Líceum színjátszó körének előadása)

Kistemplom
8.30 Reggeli énekes áhítat (Prima) a reformáció korának énekeivel
9.00 Orgonamuzsika a város legöregebb templomában - Rózsáné Farkas Alíz (Debrecen-Kistemplom)
9.30 Golarits Géza orgonafotói - kiállítás megnyitó a templom orgonakarzatán
10.30 Tordaszentlászlói Énekkar műsora (Erdély)
11.00 FIRESZ Kórus műsora (Felvidék)
11.30 Kolozsvári Református Kollégium Vegyeskara műsora (Erdély)
12.30 Déli énekes áhítat a reformáció korának énekeivel
13.00 Barokk egyházzene (Jäger Éva – szoprán, Tokodi Gábor - lant, barokk gitár)
18.30 Esti énekes áhítat (Vespera) a reformáció korának énekeive
19.00 Kátai Zoltán énekmondó műsora lanttal és kobozzal

Nagytemplom
10.30 Orgonafélóra – Kristófi János (Nagyvárad)
12.00 Orgonafélóra – Molnár Tünde (Marosvásárhely)
13.15 Orgonafélóra – Csorba Gergő (Debrecen-Nagytemplom), közreműködik Létai Kiss Gabriella – ének (Magyar Állami Operaház)

Bemutatkozik az egyház

Az egyházi szolgálati területek kreatív bemutatkozása során az a szervezőelv kap kiemelt hangsúlyt, hogy az egyház hogyan jelenik meg a társadalomban, a „bölcsőtől a koporsóig" hogyan szólítja meg az embereket és hogyan segíti őket életútjuk során. Egy-egy életkorhoz kapcsolódó szolgálati területet egy-egy intézmény képvisel majd, lehetőség lesz ugyanakkor az egyházi munkaágak Kárpát-medencei jelenlétét is megismerni. A végigjárható „állomásokon" – születés, kisgyermekkor, kisiskolás kor, középiskolás kor, fiatal felnőtt (egyetemista) kor, felnőttkor, időskor – és ezzel párhuzamosan a lehetőségek piacán így bontakozhat ki a fesztivál látogatói számára egyházi életünk gazdagsága, amivel Kárpát-medencei reformátusként a gyülekezetekben, az oktatási intézményekben, a különböző speciális lelkigondozói szolgálatok, egyházi civilszervezetek, kiadók és református médiumok munkája nyomán – és még számos helyen és formában – nap mint nap találkozhatunk.

Aktuális

Array

Legfrissebb

Fotóalbumok:

Gyülekezeti hétvége
Imaéjjel

Videók:

Gyermekórások karácsonyi műsora (fél 11)
Gyülekezeti tábor - 2015
GYÜLEKEZETALAPÍTÁS
Életképek
Betöltés…
További fotók megtekintéséhez
kattintson ide!
Gyülekezeti virág
Gyülekezeti virág
Kattintson a virágra a gyülekezet felépítésének megtekintéséhez!
Gyülekezeti könyvtár
Gyülekezeti könyvtár
Kattintson a könyvtárunkban megtalálható könyvek listájához!