Egy-egy százalékkal most is támogathatjuk gyülekezetünket és egyházunkat
Az adóbevallás során továbbra is lehetőségünk van személyi jövedelemadónk 1% +1 %-át felajánlani. Ezzel a lehetőséggel élve segíthetjük a Nagyerdei Református Egyházközség alapítványán keresztül a gyülekezet munkáját, s egyházunk támogatásával református iskoláinkat és intézményeinket.
A beküldendő adóbevallásokhoz csatolt nyilatkozaton keresztül támogassuk egyházunkat és az alapítványon keresztül egyházközségünket is, mely tagjainak egyházfenntartói járulékából és a perselypénzekből működik!
FIGYELEM! Az automatikusan elkészített bevallásoknál az internetes felületen mindenkinek magának még ki kell tölteni az elfogadás előtt az 1%-ra vonatkozó felületet.
FONTOS! Azok is töltsék ki az egyházaknak felajánlható egy százalékra vonatkozó nyilatkozatot, akik a kedvezmények, vagy más okból nem vagy csak kevés személyi jövedelemadót fizetnek, mert közvetve ők is növelik az egyháznak járó összeget, hiszen az egszázalékos felajánlásokat kiegészítő támogatás megállapításakor az állam nem a felajánlott összeg nagyságát, hanem a rendelkező magánszemélyek számát veszi figyelembe.
Az egyik 1%-ot a Magyarországi Református Egyháznak ajánlhatjuk fel, ha a nyilatkozaton a 0066 technikai számot adjuk meg.
A másik 1%-kal közvetlenül támogathatjuk a gyülekezet alapítványát, ha azt a "Nagyerdei Egyházközségért” alapítvány részére töltjük ki. Az alapítvány adószáma: 18545269-1-09
Köszönünk minden eddigi adományt!