Életút a párkereséstől a jól működő családig - TÁMOP-5.5.1.B-11/2. projekt
Gyülekezetünkben hosszú évek óta kiemelt kérdés a család. 2012 augusztusának közepén találtunk hozzá egy pályázatot. Már az elején megállapítottuk: 1. A témában komoly múltunk van, de tovább szeretnénk lépni; 2. Egy ilyen program nem teheti egyoldalúvá a gyülekezeti életet; 3. Sok önkéntes szolgál nálunk, ezt a jövőben sem tudjuk, nem is szeretnénk megváltoztatni.
A program vázlatát „Életút a párkereséstől a jól működő családig” címmel dolgoztuk ki. Ismertettük az érintett munkatársakkal, majd a presbitériummal. Együttműködő partnereket vontunk be: Tiszántúli Református Egyházkerület, Egyetemi Gyülekezet, Debreceni Református Egyházmegye és három gyülekezete (Nagytemplomi, Árpád téri, Csapókerti), Debrecen Megyei Jogú Város. A presbitérium határozata alapján 2011. szeptember 15-én beadtuk a pályázatot és 2012. március 29-én tudtuk meg, hogy nyert. Szerződést kötöttünk az irányító hatósággal (ESZA), majd a közbeszerzési eljárás után, augusztus 28-án szerződtünk a megvalósító DFT Hungária Kft.-vel.
A program a következő területeket érinti: társkeresés, párválasztás, házasság és gondozása, család, gyermeknevelés, elváltak felépülésének, kismamák munkába kerülésének támogatása. Elsősorban a gyülekezethez tartozóknak szeretnénk az adott területeken több ismeretet, biblikus szemléletet, segítséget adni, de feladatunknak tartjuk, hogy a környezetünkben élőknek is felmutassuk e kérdések keresztyén megközelítését, és segítsük őket.
Célunk, hogy mindazok, akiknek szükségük van a programra, tudjanak róla, el is jöjjenek, ha lehet másokat is elhozzanak, esetleg elküldjenek. A finanszírozó joggal várja, hogy az elnyert forrást hatékonyan használjuk. Vállalásaink teljesítésének feltétele, hogy legyen mindig elég résztvevő. Ezért sokféle kommunikációval támogatjuk a szervezést. A projektnyitó sajtótájékoztató 2012. október 05-én 13.00-kor lesz.
A teljes programot, később ismertetjük. Most csak a következő hetekben induló tanácsadásokra és csoportokra hívjuk fel a figyelmet. Hetente ismétlődő programok:
Családi, házaspári feszültségek, problémák feloldását segítő tanácsadás, először 2012. október 17-én szerdán 16-19 óra között. (Kovács Károly, Kovácsné Ember Katalin)
Egyéni pszichológiai tanácsadás, először 2012. október 18-án, csütörtökön 15-18 óra között. (Dr. Kálmánchey Márta)
Egyéni pszichológiai tanácsadás, először 2012. október 19-én, pénteken 11-14 óra között. (Dr. Nagy Beáta)
Egyéni munkavállalási tanácsadás a gyermekgondozásból visszatérőknek, először 2012. október 19-én 9.30-11.30 óra között. (Almási Mariann)
Kismamaklub a gyülekezet környezetében élő, hozzánk nem kapcsolódó kismamáknak, először 2012. október 15-én, hétfőn 9.30-11.30 között. (Püskiné Szécsi Judit, Berényiné Csinády Melinda, Könyves Zsuzsa)
"Társas-játék" Játék az élet - az élet nem játék, felelős párkapcsolati attitűd támogatása. Csoportokkal egyeztetett időpontokban. Részletek az egyetemi gyülekezet honlapján. (www.egyetemigyulekezet.hu)
Októberben induló, havonta találkozó csoportok:
Férfi-nő kapcsolatok kialakítását, családtervezést támogató foglalkozások (Kovács Károly, Kovácsné Ember Katalin, Berényiné Csinády Melinda)
A szülői feladatokra felkészítő, a gyermeknevelést segítő foglalkozások fiatal házasoknak havonta (Dr. Fazakas Gergely)
2012-ben jubiláló házaspárok csoportja: 2012. október 27., majd havonta minden negyedik szombaton 15.00-17.00 között, 15. sz. terem (Mózes Áronné)
Házasságra felkészítő foglalkozások (jegyesoktatás): jegyespáronként, jelentkezések alapján (6+1)x2 óra (Kovács Károly, Kovácsné Ember Katalin).
Minden program helyszíne a Bolyai u. 25., a hirdetőtáblákon, a honlapunkon (www.refnagyerdo.hu) kihelyezett termekben, ha más a cím, azt külön jeleztük. Jelentkezni a +3652410811 telefonon lehet, legkésőbb a program előtt 72 órával. A résztvevő szülők gyermekeinek felügyeletet mindig biztosítunk.
Vigyünk a programokról szórólapot magunkkal a gyülekezetből, figyeljük a honlapunkon megjelenő, kapcsolódó információkat, irányítsuk ezekre mások figyelmét is! És imádkozzunk az egész programért, hogy elérhesse a célját: épülhessünk, segíthessünk, épüljön a gyülekezetünk!
Mózes Áron projektmenedzser