„Jöjjetek énhozzám…” (1.)

Korinthusbeliekhez írott 1. levél 1. fejezet 26-27.

„Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.

Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul: Hogy, amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék.”

„Drága mennyei Atyánk, hálás szívvel állunk meg most előtted, megköszönve minden áldásodat, amely szereteted jeleként kísér bennünket napról-napra. Köszönjük, hogy ma is alkalmunk van rólad hallani, a közeledben lenni, és jobban megismerni. Olyan jó, hogy Te mindent tudsz rólunk. Mindent látsz, amit teszünk, és azt is, mire van szükségünk. Szégyenkezés fog el, amikor arra gondolok, hogy azt is látod, amikor nem Téged keresünk. Amikor a mindennapok harcaiban, nehézségeiben a megélhetést keresve, a pénzt hajszolva rohanunk. Nem szánva időt a családra, szeretteinkre és Rád sem. Nem a Te tanácsaid szerint hozunk döntéseket, és a tévedéseink, konfliktusaink megoldására sem Tőled kérünk vezetést. Vagy éppen magunkkal, boldogságkeresésünkkel vagyunk elfoglalva. Kérjük, Uram, a Te bocsánatodat. Bocsáss meg, és segíts ezen változtatni. Köszönjük, hogy Te bűneink ellenére mégis gondoskodsz rólunk, szelíden szólongatsz, hívogatsz, és vársz minket. Kérünk mennyei Atyánk, hogy a Te Szentlelked által taníts minket bölcsességre, és mutasd meg a helyes utat, hogy Veled járva, jót cselekedve éljünk. Köszönöm a vágyakozást, ami idevezette azokat is, akik még nem sokat tudnak Rólad. Köszönöm, hogy Te nem a gazdagokat, szépeket és okosakat szólítod meg, hanem a gyengéket, megfáradtakat, és a terhek alatt roskadozókat. Függetlenül attól is, hogy fiatalabb-e vagy idősebb. Áldd meg ezt az alkalmunkat, adj nyitott fület és engedelmes lelket. Add Uram, hogy a Te meleg szereteted érinthesse meg most mindannyiunk szívét, és töltse be azt békességgel. Ámen

Berényi Sándor vagyok. Arról szeretnék beszélni, hogy az elmúlt években az életem hogyan változott meg. Fiatalon minden szépen indult. Korán megismertem feleségemet, hosszú együtt járás után összeházasodtunk. A család jóvoltából felépült a szép lakás, nem is akármilyen. Kis idő elteltével megszületett a gyönyörű, egészséges gyermekünk, és el lehet mondani, hogy ahol laktunk, abban a városban egy kifejezetten irigyelt házaspár voltunk a fiatalok körében. Voltak kisebb-nagyobb súrlódások, amik minden házasságban előfordulnak. De mégis, kifejezetten váratlanul ért, hihetetlen és megdöbbentő volt, amikor a feleségem közölte, hogy el akar válni. Egyik napról a másikra, hirtelen, még aznap elment a kisfiammal együtt. Úgyhogy az a nap egy megdöbbentő nap volt az én életemben. Azt az ürességet, amit akkor lehetett érezni, nem kívánom senkinek sem. Gyakorlatilag elmondhatatlan és leírhatatlan. Másnap kezembe vettem a Bibliát, és elkezdtem olvasni. Ez is érdekes, hogy miért vettem a kezembe a Bibliát másnap. Mielőtt ez bekövetkezett volna, abban az évben legalább háromszor volt egy olyan furcsa érzésem, hogy nem tudtam hová tenni. Óriási belső, belülről jövő szeretetet éreztem, nagyon boldognak éreztem magam, és ez mindig együtt járt azzal, hogy vegyem elő a Bibliát és olvassam. Hazamentem jó kedvvel, jókat beszélgettünk… “Ó elő fogom venni…” Eltelt egy-két nap… mindjárt meglesz… nem találtam sehol sem, és a végén csak nem lett meg. Tehát volt két-három olyan lehetőség, amikor lehetett volna változtatni. Valahogy ugye a világi élet tervén belül, a nagy boldogságban nem volt rá szükség, nem vettem elő. Mikor baj lett, akkor elővettem, tehát éreztem, hogy elő kell vegyem, és olvasnom kell, sikerült megtalálni a Bibliát, és amikor elkezdtem olvasni, akkor szólított meg Isten egy pár hónap elteltével. „Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt, és aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt.” Egy nagyon nagy kettősség volt bennem, mert egyrészt ott volt, hogy “elveszti az ő életét, aki megtalálja”: ugye világi módon élek, egy csettintés, és vége tud lenni. Ugyanakkor óriási vigasztalás volt, hogy van egy kiút, van egy lehetőség, amit meg lehet találni. Lehet egy új élet, lehet újrakezdeni is. Nem tudtam még, hogy mi lesz. Egyet tudtam csak, hogy olvastam a Bibliát folyamatosan és nyugodt voltam. Amikor a Biblia a kezemben volt, mindig teljesen nyugodt voltam. Amikor nem volt a kezemben, nem éreztem jól magam, nem tudtam aludni sem. Utána elmentem egy csendes napra, ahol a lelkész az ideiglenes és az állandó boldogságról prédikált. Az ideiglenest már ismertem, az állandót még nem. Nem tudtam, hogy mi az, hogy Istenben lehet egy állandó boldogság. Nem tudtam, de vágytam rá, hogy ezt megismerjem. Ezért elkezdtem hívó közösségekbe járni. Megdöbbentett az a szeretet, ahogy az embert ott fogadták. Ezt máshol nem lehetett megtapasztalni, és azóta sem lehet ezt a fajta szeretetet megtapasztalni. Továbbra is ezt az életmódot fenntartottam, olvastam a Bibliát, nagyon sokat beszélgettem testvérekkel, hívő nagyapámmal, és eljutottam egy olyan pontra, hogy kaptam egy lehetőséget a szolgálatra, hogy én beszéljek az Igéről, és akkor az Ézsaiás 53-ból készültem föl, és eközben találkozhattam személyesen Jézus Krisztussal. Egy nagyon-nagyon jó érzés volt, hadd olvassak el egy pici részletet, ami nekem nagyon megrendítő volt. „…betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik Istentől, és ő megsebesíttetett mindannyiónkért, megrontatott a mi vétkeinkért. Békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.”

Nagyon-nagyon jó érzés volt ez a nap, amikor ezt az Igét olvastam; az én vétkeimért is, az én bűneimért is Ő tett eleget, hogy az Ő sebeivel van lehetőség meggyógyulni. Igazán még ezt nem értettem akkor, de nagyon jó érzés volt, határozottan emlékszem, és óriási békesség fogott el, amit csak Ő tud, csak Jézus Krisztus tud nyújtani. És ezt követően változott meg az én hívő életem gyökeresen, a Krisztussal való változást követően. Előtte is olvastam sokat a Bibliát, olyan szépen meg tudtam ítélni mások életét, a volt feleségem életét különösen, hogy ő milyen, és a többi… Az is megdöbbentő, hogy önmagamat, már hívő emberként tökéletesnek láttam. Jézus Krisztussal való találkozás után viszont elkezdtem önmagamat megismerni. Minél jobban ismertem Krisztust, annál jobban kezdtem önmagamat is megismerni. Ez volt a legmegdöbbentőbb. Szépen folyamatosan, apránként, nem rám borítva mindent, hogy én milyen voltam, szembesülni kellett azzal, hogy igen… te hibáztál itt, hibáztál ott, ilyen vagy, olyan vagy, szépen apránként, folyamatosan jöttek ezek elő. És rá kellett jönnöm arra is, hogy Krisztus révén nem másoknál lettem különb, a többi embernél, a feleségemnél, akárkinél; hanem Krisztus engem önmagamnál akart jobbá tenni, azáltal, hogy megismertem, hogy valójában milyen is vagyok, és valójában milyen is tudok én lenni. Egy tipikus példa, amikor az ember, én is, mikor veszekedtem, vitatkoztam – mi volt a legfontosabb ilyenkor? Hogy nekem van igazam. Ez volt a legfontosabb: nekem van igazam, és csak nekem… és biztos, hogy csak nekem van igazam. S rá kellett döbbenjek, hogy ez nem így van. A másiknak is lehet igaza. De ezt nem könnyű meglátni. Isten nélkül ezt nagyon nehéz meglátni, hogy a másiknak is lehet igaza. A másiknak is van igazsága és nemcsak énnekem. S meg kell érteni, és meg kell látni a másik ember igazát is. És azt kell, hogy mondjam, hogy Krisztus nemcsak idáig ment el életemben, hogy milyen vagyok, milyen voltam, mit kell változnom, miben kell megváltoznom, mert önmagamtól a változásra sem vagyok igazán képes. Ma is, sokszor, napról-napra szembesülök azzal, hogy próbálok én változni, de csak előjönnek a régi dolgok egyszer-egyszer. S rá kellett jönnöm arra, hogy csak Krisztus tudja az erőt megadni a változáshoz. Csak Ő tud újra és újra arra figyelmeztetni, hogy mi a helyes irány, Ő tudja megadni az erőt a változásokhoz, és Ő tud adni számunkra új életet. Senki más! Az Ő segítségével tudtam igazán megismerni önmagamat. Az Ő segítségével tudtam rendezni a múltamat. És beismerni azt, hogy igenis nekem is épp akkora részem volt, mint a másik félnek, nagyon nehéz dolog ezt beismerni. Úgy gondolom, hogy neki volt igaza, és el tudtam idáig őszintén jutni, s ugyanakkor Krisztus az életemet is megújította. Rábíztam a vezetést, és Isten kegyelméből azóta feleségem van. Isten kegyelméből és irgalmából. S mindez miért történt? Arra szintén egy Igét szeretnék csak felolvasni, ami megérintett, amikor olvastam. „Mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged. Azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.”

Köszönöm szépen.

Jöjjetek… Jöjjetek… Ugye gyakran hallottunk már ilyet, vagy ehhez hasonló megszólítást. Lehet, hogy szóban, lehet, hogy kezünkbe nyomtak egy papírt, egy prospektust, lehet, hogy a levélszekrényből borult elénk hazafelé érkezve, amikor kinyitottuk azt. Jöjjetek… Jöjjetek… Különböző helyekről jönnek, hangzanak, áradnak felénk a hívások. Talán valamelyik hipermarket szórólapján, valami remek akciót hirdetve. Hű, micsoda kedvezmények! A közelmúltban hozzánk is elkerült egy, hála Istennek a lelkészlakást a városban sokan nem tudják, hogy itt van, úgyhogy ide kevésbé dobálják be a szóróanyagokat, mint a nagy lépcsőházakban, de valahonnan idekeveredett. Ekkora kedvezmény! De az a másik még nagyobb! Sok százezer forintos kedvezmény – akkora betűkkel! Ezzel volt tele az A/4-es lap egyik oldala. A másik oldalon is volt még néhány dolog, és hátul, egy kicsi kis csíkon, talán négyes nagyságú betűkkel ott volt, hogy ez a kedvezmény, tulajdonképpen nem kedvezmény. Ha beszálltam volna, vagy bárki beszállt volna, kiderült, hogy egy bizonyos esetben érvényes ez a nagy reklám, ez a nagy hívogatás. De ebben az egy bizonyos esetben is, ha elolvastam, ami ilyen apró betűvel volt írva a legeslegvégén a sarokban, akkor rá kellett jönnöm, hogy valójában egyetlenegy forint kedvezményt nem kaptam volna, merthogy az évek folyamán ez a kedvezmény elolvad. De nagyon vonzó a hívás. Vagyis magyarul, ha van pénzed, nálunk költsd el. Ezek a hívások erről szólnak. Ezek a hívások nem arról szólnak, hogy nekünk milyen jó lesz. Hanem arról szólnak, hogy ott költekezzünk.

Jöjjetek… Jöjjetek… A legkülönbözőbb szórakozási lehetőségeket kínálja fel a világ. Jöjjetek… Pár órára elfelejtheted a gondjaidat. Semmi nem oldódik meg, csak reménység szerint pár órára elterelik a figyelmedet, aztán, amikor vége van, a pénztárcád is jól megkönnyebbült, akkor utána minden eszedbe jut, a munkahely, a család, azok a gondok, amik azelőtt is nyomasztottak, vagy az életed megoldatlansága. Nem a szórakozás ellen szóltam, csak amikor az megtéveszt. Amikor azt gondoljuk, hogy hátha így pár órára elfelejthetek valamit, és akkor meg is oldódnak. Nem oldódnak meg a gondok.

Jöjjetek… Igen, a munkahelyekről is érkeznek ilyen hívások. Jöjjetek… Csak amikor az ember az apró betűt is elolvassa, vagy amikor elmegy és végre beszélgethet valakivel, akkor kiderül, hogy “ja, mi huszon-, esetleg harmincegynéhány esztendős valakit keresünk”. Te meg egy kicsit korábban születtél. “Ja, mi egy olcsó munkaerőt keresünk” – nem baj, ha nem ért a dolgokhoz, de keveset kelljen neki fizetni. Mégis, jöjjetek, jöjjetek… Mi csak erőset keresünk, te erre alkalmatlan vagy.

Aztán jönnek a hívások, újra és újra ostromolnak bennünket, mondjuk sportklubok. Megint nem ellenük szólok, félre ne értsük. De kik kellenek oda? A tehetségesek. Azok kellenek oda, akikből ki lehet nézni, hogy talán tízezerből egy-kettő valóban országos vagy Európa-bajnok is lehet.

Nagyon sokféle hívás jön felénk. Hogyan fogadjuk mi ezeket? Nagyon kedvezően hangzanak, de látnunk kell, hogy ezek legtöbbször mások profitját gyarapítják, és nekünk elég szerény anyagi vagy szellemi hasznunk lesz belőle. Ez a piac világa, csak ne tévesszen meg bennünket. Az erős kell, a tehetséges kell, a fiatal kell, a fizetőképes kereslethez tartozók kellenek, és gond lesz a többiekkel.

Mi lesz veled? Hiszen nem gondolom, hogy mi mindannyian ebbe a kategóriába tartoznánk. A fizetőképes kereslethez tartozik egy tehetség, egy rendkívüli tehetséggel megáldott valaki. Mi lesz a többséggel? Mi lesz a megfáradtakkal? Mi lesz a reménytelenekkel? Mi lesz a csalódott emberekkel? Hogy is lesz hát akkor? Mi lesz veled?

Valaki szintén ezt mondta, hogy „jöjjetek”. A mondat így hangzik. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám, boldogító és az én terhem könnyű.”

Sokan felismertük, Jézus mondja. Jöjjetek, és ez nem elítélendő, hogy ha hívások hangzanak. Jézus mondja, és a Máté 11:28-ból olvastam az előbb. Kiket hív az Úr? Nem csupán a fiatalokat, nem csupán az olcsó munkaerőt, nem csupán a fizetőképes embereket; nem csupán az erőseket, a tehetségeseket. Sőt! Van valaki, aki azt mondja, hogy jöjjetek megterheltek, jöjjetek megfáradtak. Az Úr mondja ezt. Jöjjetek, akik csalódtatok sokféle ígéretben, sokféle hívásban, ami felétek áradt, és elindultatok, mert úgy gondoltátok, hogy amit ott ígértek, az, teljes valóság lesz. Aztán, ha nem olvastad végig, akkor ott a legvégén, nagyon apró betűvel… Kiderült, hogy el sem kellett volna indulni ezen az úton. Mert nem úgy igaz minden, mint az először tűnik. Jézus azt mondja: megterheltek, megfáradtak…

Jöjjetek, jöjjetek, akik keresitek az élet értelmét. Általában nem ezzel indulunk bele az életbe: Mi tudjuk! Anyánk nem ért hozzá, apánk is már a múlt rendszerhez tartozik. Mi tudjuk, olyan tízen-huszonévesen. Tudod, ez már más világ, ami most van. Majd én tudom! Mit tudunk mi? Lehet, hogy van szakképzettségünk, lehet, hogy nagyszerű diplománk van, de mit tudunk mi az élet értelméről? Amikor olyan nagy kamaszos lendülettel, magunk kezébe akarjuk venni.

Jöjjetek megterheltek, megfáradtak. Jöjjetek, akikre rátelepedett az élet céltalansága. Jöjjetek, akik érzitek, hogy sok mindent elrontottatok, hogy nagy a teher, nehéz hordozni, talán már érzitek, egyedül végképp nehéz. Jöjjetek, akik terheket cipeltek. A világnak nem kellenek az ilyenek. A világnak az erősek kellenek, a tehetségesek, azok kellenek, akikből majd mások profitálhatnak. Jézus azt mondja, ha megfáradtál, ha terheid vannak, gyere. Gyere, éppen azért gyere, és gyere akkor is, ha rájöttél arra, hogy igen, rád telepedett életed sok elrontott dolga. Gyere, hogyha nem nagyon látod a jövőt, a holnapot. Gyere, ne a kormányt vádold, ez egy másik kérdés; hanem gyere. Gyere, hogyha rájöttél arra, hogy önmegváltó erőlködésed hiábavaló. Hogyha próbáltál jobb lenni. Ha próbáltad egyedül, magad kijavítani. Ha próbáltad önmagadat kiemelni saját hajadnál fogva, ahogy a tegnapi előadásban is hallhattuk, és rájöttél, hogy ez kevés. Rájöttél, hogy kevés, rájöttél, hogy egyedül nem tudod a terhet, életed eddigi terheit letenni, azoktól megszabadulni. Jöjjetek, akik úgymond próbáltátok vallási területen keresni a megoldást, és azt mondták, hogy ezt meg ezt, meg ezt kell csinálni. A Tízparancsolaton kívül a farizeusok még “hatszáztizenhárom” egyéb szabályt is bevezettek, hogy hogyan kell élni. Hát ezt még megtanulni sem lehet, nemhogy megtartani! Gyere, mert lehet, hogy már csalódtál, és egy-két valaki önmagát szinte megváltóként állította eléd, és azt mondta, hogy majd én tudom! És akkor sorolta törvényeskedő módon, hogy mit kell csinálni egy tisztességes, rendes, istenfélő embernek. Aztán rájöttél, hogy nem tudod csinálni csak töredékesen. Jézus azokat hívta, akik már roskadoztak az ószövetségi törvényekhez még hozzáragasztott sok száz ilyen-olyan szabály és rendelet, vallásos előírás terhe alatt, és rá kellett jönniük, hogy az életük még nehezebb lett. Akik ez alatt roskadoztak, mert akkor különösképpen sok ilyen ember volt, akkor, azoknak szólt ez a jézusi hívás. De bizony eszünkbe juthat, és talán Adyval mondhatjuk is, hiszen oly klasszikusan megfogalmazta:

Próbáltam sokféle mesét,
De, hajh, egyik se volt elég:
Szívemben, idegeimben
Kiabáló, nagy lárma
Téged, keres, Fölség,
Isten, a tiéd minden.

Jöjjetek, mondja Jézus. Jöjjetek, akik békességre, örömre, nyugalomra vágytok. Akik szeretnétek szabadulni mindattól, ami már-már roskadozó módon terhel titeket. Jézus azt mondja, hogy te gyere, ma éppen téged hív. Nem a melletted ülőt. Neki is ezt mondja, de azt neki kell meghallania. Téged hív, engem hív. Jézus azt mondja, jöjjetek, de nem ennyit mond egyszerűen, hogy jöjjetek. Jézus azt mondja, jöjjetek énhozzám. Énhozzám. Jézus nem azt mondta egyszerűen, hogy tudjátok, vannak vallási dogmák, menjetek el, tanuljátok meg, és akkor minden rendben lesz. Jézus nem azt mondja, hogy menjetek fel a jeruzsálemi templomba, aztán ott vannak szertartások… tudjátok le ezeket a szertartásokat, és akkor rendben lesz az életetek. Jézus nem törvényeskedő kegyesekhez irányít, akik majd megint olyan szabályokat mondanak, és olyan lehengerlő módon, olyan tökéletesnek tüntetik fel magukat, hogy mellettük még jobban össze fogsz roskadni. Bár ők is roskadoznak, csak mást mutatnak. Jézus azt mondja, jöjjetek… nem egy eszméhez hív, nem egy ideológiához hív, még csak nem is egy szervezethez. Nem is az egyházhoz. Jézus azt mondja: énhozzám. Mert a keresztyénség lényege ez. Majd következménye a gyülekezethez való tartozás. Jézus azt mondja, hozzám jöjjetek. A testté lett isteni szeretethez. Téged is hív, önmagához hív, vagyis egy személyes bizalmi kapcsolatba hív. Nem azért hív, hogy tanuld meg a református istentiszteleti rendet. Majd később megtanulod, megszokod azt is, hogy otthonosabban érezd magad, hogy az segítsen kifejezni a te hitedet, megélni közösségedet. Jézus önmagához hív, és egy hatalmas ígéret hangzik: Megnyugvást adok nektek. Adok, nem kell fizetni, nem kell a perselybe tenni. Jézus azt mondja, adok. Ez ajándék. Légy kész elfogadni. Nagyon sok vallási guru feltételeket szab. Ezt, meg ezt, meg ezt kell csinálni, és természetesen legfőképpen a saját csapatomhoz tartozni. Jézus azt mondja, a testté lett isteni szeretet azt mondja, megnyugvást adok. Nem kiérdemled, nem majd teljesítményed, vallási teljesítményed révén egyszer eléred, hanem adom. A velem való kapcsolat ajándéka lesz. De hogy mit is jelent mindez? Erről majd az elkövetkező két vasárnapon had szóljon az Ige. Azért valamit tenni kell. Mit lehet, és mit kell tenni, amikor meg akarnak ajándékozni bennünket? Nagyon egyszerű dolgokat. A lehető legegyszerűbbeket. Először is halld meg a hívást, hogy neked szól. Hogy téged is meg akar ajándékozni az Isten. Ezt halld meg. Nagy a zaj, nagy a kísértés, rengeteg a szórólap, rengeteg az egyéb információ. Talán mások hangosabban kiáltanak. Az Ószövetségben ezt olvassuk, hogy nem áll ki az utcasarokra, és nem lármáz. Csendben, halkan, ahogy egy nagyon megfáradt próféta valahol elment, és ott a pusztában lepihent, hogy elég volt, belefáradtam… és az Úr nem volt a mennydörgő viharban, a sziklákat hasogató viharban, hanem majd egy halk, csendes szóban.

Az Úr így hív. Halld meg ezt a hívást, ami neked szól. Ne halogasd a választ, ne mentegetőzzél, ne akarjál most már gyorsan jobb lenni, úgyis tudja, hogy milyen vagy, hogy milyen vagyok. Válaszolj, a válasz most legyen annyi, hogy fordulj felé. Merj felé fordulni bizalommal, hidd el, elfogad. Nem fog elküldeni, nem fogja azt mondani, hogy túl régen születtél. Nem fogja azt mondani, hogy “ja bocsánat, kisgyermekes, már betelt az állás”. Nem fogja azt mondani, “ilyen öregek, hát mi hasznot tudnának már az én ügyemben tenni?”. Nem fogja. Nem fogja azt mondani, hogy “nyújtottál már valamit, van már valami tisztességes vallási múltad, amire hivatkozhatnál?”. Nem fogja. Ha odafordulsz felé, az Úr elfogad, mert az Úr nem belőled akar meggazdagodni, hanem téged akar megajándékozni. Itt a nagy különbség a hívások között. Nem belőled, belőlem akar karriert csinálni az Úr, a Mindenható, hanem megajándékozni akar azzal a bizonyos nyugalommal és békességgel. A Krisztus már adott: meghalt érted is és énérettem is. Ő már adott, és mindennek a következményét szeretné neked is ajándékozni, hogy boldogan élhess. Hogy felszabadultan élhess. Most ennyit. Azt mondja az Úr, jöjjetek. Azt mondja, hogy hozzám jöjjetek. Halld meg ezt a hívást, halld meg, merj az Úrhoz jönni. És hogy hogyan tudja átadni neked, hogy hogyan teljesedik be a te életedben is az, hogy megnyugvást és békességet ajándékoz neked, ezt a jövő vasárnap elmondja majd az Ige. Most feleljünk először egy énekkel. Legyen ez először közös, hangos feleletünk, hogy utána majd a személyes feleletünk is megszólalhasson egyéni módon.

Jöjjetek megfáradtak, megterheltek, mondja az Úr. Jöjjetek, akik roskadoztok, jöjjetek, akik szeretnétek letenni valamit, mert túl sok a teher.

A padokon vannak vajszínű kis lapok. Ezen a lapon, a harmadik oldalon, felül ezt látjuk: Imádságaim. Ma először az imádságaimból az elsőt szeretném kinek-kinek figyelmébe ajánlani. Hogy ki-ki most olvassa el, és szeretettel kérem, hogy aki ezt teljes szívvel, gyermeki bizalommal, el tudja, el akarja mondani az Úrnak, talán már nem először, mert már az Úr útján jár, de legfőképpen azokat hívom és bátorítom, akik még nem mondtak ilyet az Úrnak, hogy majd velem hangosan mondják. Különösképpen, aki úgy érzi, hogy neki ezt most már el kell mondania, mert szívből jön.

Imádkozzunk!

„Köszönöm Istenem, hogy engem is számon tartasz, megszólítasz, és hívsz Magadhoz. Odaszánom magam, a Jézusban felkínált szereteted megismerésére. Segíts, hogy kitartóan éljek a gyülekezetben felkínált, ilyen lehetőségekkel.” Ámen.

Hálát adunk, hogy minket is megszólítottál, hívtál, talán már sok évtizeddel ezelőtt, talán pár esztendeje, vagy éppen most. Hívtál, és bűneink ellenére, mint visszatérőket elfogadtál, megbocsátottál. Hálát adunk, hogy életünknek új célt, értelmet adtál. Magasztalunk Istenünk, hogy Te nem vagy személyválogató, hogy ma is keresed a Tőled még távollévőket. Hívogatod szelíd szóval a megfáradtakat. Magasztalunk, hogy Te tudsz megnyugvást ajándékozni egy megfáradt, jóra törekvő, de ugyanakkor mégis roskadozó életünknek. Könyörgünk Urunk, Istenünk, ma különösképpen a mai megfáradtakért, terheket hordozókért. Azokért, akik nyugalomra, békességre vágyódnak, azokért, akik már oly sok mindent megpróbáltak, de még nem találták meg az igazi békességet, az igazi nyugalmat ebben a lármás, lüktető, kavargó világban. Segíts, hogy Veled járó életünk békessége, öröme, nyugalma, szolgálata által is, ők Hozzád találhassanak. És könyörgünk gyülekezeti közösségünkben gyermekeinkért, az elindult tanévben hitoktatásért, szülőkért, hitoktatókért. Könyörgünk ifiseinkért, ifi-vezetőinkért, bibliaiskoláért, bibliakörökért. Könyörgünk, Urunk, hogy gyülekezetünk bizonyságtétele által is legyen ébredés városunkban, és lelki erkölcsi megújulás nemzetünkben.” Ámen.

„Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ámen.