„Jöjjetek énhozzám…” (2.)

Ézsaiás könyve 40. fejezet 25-31.

„25Kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze? - mondja a Szent.

26Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat. Olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mert hiányozni.

27Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé.

28Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az ÚR? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.

29Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.

30Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.

31De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”

Gondviselő jó Atyánk a Jézus Krisztus által. Életnek Istene, seregeknek Ura, Téged szólítunk ezen a délelőtti órán, és hálát adunk, hogy szent hajlékodnak küszöbét átléphettük. Köszönjük Istenünk, hogy ma itt lehetünk, hogy eljöhettünk a Te házadba, hogy feltöltekezhessünk az előttünk álló időszakra. Oly hosszú az az idő, amit nélküled a hétköznapok harcaiban kell eltöltenünk. Nagyon jó itt Nálad megtisztulni, és megnyugodni. Kérünk, bocsáss meg nekünk, amiért sokszor elfordulunk Tőled hétköznapi vívódásaink során, és csak megyünk a saját gondolatainkat követve, istentelen akaratunk szerint cselekedve, majd keserűen tapasztaljuk meg, mit is jelent a Tőled való elfordulás, cselekedeteink éktelen eredménye. Önkényességünk tévútra vezet minket, és gyűlölködés magvait hinti szét közöttünk, aminek viszálykodás és terméketlenség az eredménye. Egyedül oly kevesek vagyunk, csak Veled együttesen a Te áldásoddal juthatunk győzelemre. De ezt nem mindig vagyunk képesek beismerni. Mégis szelíden, türelmesen terelsz bennünket jó pásztor módjára Krisztus áldott szavai által. Egyikünkről sem megfeledkezve Neked mindannyian egyformán kedvesek vagyunk. A bűnök sokaságában, a könnyek világában, a hitetlenség ködében szabadító, megtartó és megerősítő kegyelmeddel utánunk jössz. Azért gyűltünk most egybe, hogy ránk helyezd boldogító igádat. Hálatelt szívvel állunk most előtted. Kérünk, szólj hozzánk, mert szolgád hallja szódat. Rombolj le minden akadályt szívünkben és lelkünkben, amely a Te Igéd elé állhatna. Vágyakozó és szomjazó lelkünket Te töltsd be az Élet beszédével, hogy a Te lábaidnál egyéni keresztjeinket letehessük, és egy megújított lélekkel távozhassunk innen. Ajándékozz meg minket Szentlelked jelenlétével. Kérünk, fogadd imádságunkat, nem a mi érdemünkért, hanem a mi halálon győzedelmes URunk, Krisztusunk érdeméért. Ámen.

Személyes vallomásként, bizonyságtételként Szarvasné Joó Anikó szól:

Szarvasné Joó Anikó vagyok. Magyar-történelem tanár egy általános iskolában. És 5 éve a gyülekezet tagja.

Aki csodás megtérésről szeretne most hallani, vagy hirtelen pálfordulásról, csalódni fog.

Az én utam teljesen hétköznapi. Lépcsőzetes, folyamatos, tudatos és lassú.

Református családban születtem, de nem gyakorló református családban. Egyetlen ember beszélt nekem Istenről, a dédnagyanyám. 5-6 éves lehettem, amikor elvitt néhányszor templomba. Nem értettem semmit a prédikációból, de nagyon megfogott a templom hangulata. Az orgona hangja, az énekek. Szerettem vele menni. Az is feltűnt, hogy a dédszüleim asztalán mindig ott hevert a Biblia éppen valahol kinyitva, és rajta az olvasószemüveg.

Aztán eltelt 20 év. Fiatalon, mint mindenki, kerestem az élet értelmét. Hol a kezdet, hol a vég, mi végre vagyunk a földön. Mi értelme a körülöttem lévő világnak? A rendszerváltással aztán megnyíltak a spirituális tanok csatornái. Tanultam asztrológiát, több évig jógáztam, jártam rendszeresen reiki körbe. Mindegyik által sokat fejlődtem. Önismeretre tanítottak, de a lényegről mindegyik hallgatott. Nem kaptam választ. Amit kerestem, arra a választ itt, a gyülekezetben találtam meg. Hogy hogyan? Teljesen hétköznapi módon.

Amikor a lányom kicsi volt, 2-3 éves, azt vettem észre, hogy a vasárnapjaink úgy telnek, hogy míg a férjem dolgozik, én a tűzhelynél állok, a gyermekem pedig nézi a TV-t. Pedagógusként ezt nem tudtam elfogadni, rájöttem, hogy ez nem mehet tovább, valami értelmes elfoglaltságot kell keresnem számára. Mi lehet az?

Egy olyan út, amely már több száz éve kiállta az idő próbáját. Egy jó ismerősöm ajánlotta a vasárnap délelőtti gyerekórákat. Elhoztam a lányomat. Én is sokáig ott ültem bent Ildikó néni óráin. Az órákat izgalmasnak találtam, és magam is tanultam sokat. Aztán ahogy telt, múlt az idő szerettem volna átülni ide a templomba, a felnőttek közé. Itt vajon miről eshet szó?

Végre sikerült Ildikó néni rábeszélésének hála, és most már a templomba jártam.

A prédikációkat hallgatva éreztem, hogy a Biblia-ismeretem csak az általános műveltség szintjén mozog. Ezen segíteni kell! Így tehát a Bibliaiskolába kezdtünk járni a férjemmel. Péntekenként, esténként a nagyteremben hallgattuk tiszteletes úr szavait, és ha őszinte akarok lenni, bizony elaludtam volna a fáradtságtól, hogyha nem találom érdekfeszítőnek ezeket az eszmefuttatásokat, és nem izgalmasak a beszélgetések. De nagyon sokat tanultunk.

A Biblia iskola befejeztével éreztük, hogy nyilvánosan, és hivatalosan vállalni kell a hitünket. El kell köteleznünk magunkat. Így aztán mind a ketten konfirmáltunk. És most itt vagyunk.

Miért a református egyház? Azért mert az őseim is reformátusok voltak. Számomra fontos az, hogy ugyanazokat az énekeket éneklem, mint az őseim. Hogy a család története újra visszakanyarodott a helyes útra általam.

És miért a Nagyerdei Református Gyülekezet? Itt találtam közösségre férjemmel együtt, itt befogadtak, elfogadtak bennünket feltétel nélkül. Bátran merem vállalni, hogy megtaláltuk a helyünket. Kiveszem a részem és férjem is a gyülekezet életéből. Ha kell, kerítést festünk, ha kell, takarítunk, ha kell, egy tálca süteménnyel járulunk hozzá a szeretetvendégséghez. És ki nem hagynánk a tábort vagy éppen a gyülekezeti kirándulásokat. Egyszóval közösségre leltünk, egy nagy családra.

Hogy mi változott azóta, mióta hitre jutottunk? Kívülről semmi. A körülmények ugyanazok. Ugyanaz a munkahely, ugyanazok a problémák, ugyanazok a kihívások, ugyanazok a nehézségek. De belülről nagyon sok minden változott. Másképp élem meg az életem. A munkahelyemen a tanítást már nem kötelezettségnek élem meg, hanem szolgálatnak, és nagyon komolyan veszem. Meg tudok bocsátani másoknak, és magamnak is. El tudom fogadni a jót és a rosszat is egyaránt. Tudok örülni annak, amim van. És hálát adok mindennap Istennek azért, amit ajándékként nekem és nekünk ad. Hálás vagyok a családomért, az egészségünkért, a munkámért, és még sorolhatnám. Isten megadta a bölcsességet nekem, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni. De megadta az erőt is, hogy változtassak azon, amin képes vagyok változtatni. Most itt egyedül állok, de nem vagyok egyedül, a férjemmel járjuk az utat. És ez a lehető legnagyobb áldás, hogy egymást erősítjük.

Végezetül őszintén kívánom mindenkinek, hogy találja meg a saját útját, mert minden út ugyanoda visz, ugyanahhoz a magaslathoz, Istenhez.

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító és az én terhem könnyű, mondja Jézus.”

Megrendítően szép, kedves ez a hívás. Csak ne lenne benne ez a fránya szó, hogy IGA. „Jöjjetek…” – hát ez nagyon kedves. Jöjjetek megfáradtak, akik nem kelletek a világnak, csak útba vagytok, teher vagytok. Talán még magatoknak is. „Jöjjetek…” – milyen kedves ez. Nemcsak a fülnek, hanem a szívnek is. „Megnyugvást adok nektek.” De jó lenne ez! De mit csináljunk, ezzel az igá-val: „Vegyétek magatokra az én igámat…”. Hát eddig is cipeltünk ilyet. Iga: kicsit rosszul hangzik ez a kifejezés. Kicsit zavarja a gondolatainkat. Elbizonytalanít bennünket. Mégis akkor Jézushoz kellene jönnünk? Vagy: na, íme, itt kibújik a szög a zsákból, íme, itt elárulta magát Jézus, hogy Ő is csak egy a vallási szélhámosok közül? Iga? Igen, nekünk gyakran rosszul hangzik ez a kifejezés. Emlékezzünk, még himnuszunkban is így hangzik: „majd töröktől rabigát vállainkra vettünk”. Iga: ezt szeretnénk levenni. Nem kell! A beteges liberalizmus pedig mindentől szabadulni szeretne. Persze nem tud. De ezzel hitegeti önmagát és azokat, akik bedőlnek neki. Iga: hát még Jézus is beszél egy másik helyen az írástudókról, farizeusokról, amikor azt mondja, hogy elhordozhatatlan terheket raknak az emberek vállára, de maguk az ujjukkal sem akarják megmozdítani. Itt Jézus arra a hatszáz-egynéhány korabeli vallási szabályra utal, amit kidolgoztak nagyon szépen az írástudók, a farizeusok, úgy a Mózesi törvény mellé még odarakták, hogy így kell cselekedni… és úgy kell, és amúgy kell, és csak akkor lesz minden rendben. Hozzá kell tenni, hogy ehhez nagyon tisztes, nagyon biztos jó egzisztencia kellett, anyagi egzisztencia, mert egyébként fizikailag teljesíthetetlen volt, de még ők sem tudták volna teljesíteni. Jézus azt mondja, hogy elhordozhatatlan terheket raknak az emberekre. Igen, ilyen ajánlattal gyakran találkozunk. Na de akkor most mit csináljunk, ezzel az igá-val? Mert Jézus azt mondja, hogy vegyétek magatokra az én igámat. Ugorjuk át ezt a mondatot? Ezt is mondta! De csak a szépet próbáljuk észrevenni?

Először is tisztázzuk magunkban, hogy a mi nyelvünkben kétféle értelemben használjuk a kifejezést, hogy iga. Kétféle iga van. Az iga eredetileg, és jó, hogyha városlakóként ezt felidézzük magunknak, mert még ha már faluról származtunk is, a gépesített világban kicsit elszoktunk tőle. Az iga eredetileg valójában a teherhordozást segítő eszköz. Ez az eredeti jelentése. A teher hordozását segítő, azt könnyebbé tevő eszköz. De az emberi bűneink miatt, sajnos van egy másik jelentése is közöttünk. Torzulhat, rabságba taszító eszközzé és teherré. A „töröktől rabigát vállainkra vettünk” – erre utalt többek között. Jézus itt arról beszél, hogy az iga és a korabeli hallgató egy mezőgazdasági társadalomból kerültek ki, ők nagyon jól értették, nekik nem volt probléma ez, hogy az iga a teher hordozását segítő eszköz. És még bevezetésként még azt is meg kell állapítanunk, őszintén ki kell mondanunk, hogy az élet mindig terhekkel teljes. Az élet terhekkel teljes. Illúzió azt gondolni, hogy lehet találni olyan életet, életformát, a világon olyan helyet, olyan országot, ahol nincsenek terhek. Már csak azért sem, mert saját magunkat magunkkal visszük, és az már bőven elég teher. Akkor még nem beszéltünk a rossz gazdaságpolitikáról, nem beszéltünk kisebbségi sorsról, nem beszéltünk vallási ilyen-olyan gondolatokról. Az élet mindig terhekkel teljes. Ne azt keresd, ne azt keressük, hogy hogyan lehetne ezektől megszabadulni. Van olyan, amitől meg kell persze, ezt ne értsük félre, hanem, hogy hogyan lehet elhordozni azt, amit el kell hordozni. Az IGA, az, teherhordozást segítő eszköz.

Mielőtt azonban a Jézus igájáról egy kicsit részletesebben is szó lenne, nézzük meg a mi emberi kísérleteinket; ahogyan mi próbáljuk a terheket hordozni. Egy ősi zsoltárral, vagy Kecskeméti Végh Mihály szövegével, parafrázisával mondhatnánk – ahogy a Psalmus Hungaricusban van: „Hogyha énnékem szárnyam lett volna, Mint az galamb elröpültem volna”. Az ÚR Isten nekünk nem adott szárnyat. Úgyhogy ez nem működik. Lehet vágyakozni, de nem ad szárnyakat.

Aztán, milyen emberi kísérleteink vannak? Van, aki megpróbálja homokba dugni a fejét, nem akar tudomást venni a különböző terhekről. De ettől még ezek vannak, ezektől még szenved. Az emberi kísérletek között ott van az is, amikor erőnket pazarolva lázadozunk, zúgolódunk, még az ÚR Istent is emlegetjük: „rettenetes, hát, ha van Isten, akkor miért engedi ezeket a terheket?”

És most ne részletezzük külön, hogy mi az, amit magunknak csináltunk, és mi az, ami az élettel együtt jár. Pazaroljuk az erőt, ha csak zúgolódunk. Pazaroljuk meglévő energiáinkat, hogyha össze-vissza lázadozunk. Van, aki pedig, és talán elég sokan ilyenek vannak, akik magányosan roskadozva cipelik a terhet. És lehet, hogy a költővel szólva azt mondják, amikor már úgy a nap kezd lenyugodni: „Hála Isten! este van megin’. Mával is fogyott a földi kín.”

Megoldás vagy csupán emberi kísérletek… Még egyet hadd említsek a sok közül. Amikor megpróbáljuk összecserélni a „hámot” és az „igát”. Az egyik a lónak jó, a másik az ökörnek kell. Állatokról beszélek, nem embert minősítek. Mert az egyik a lónak testhez illő, hogy neki tudjon feszülni, és terhet tudjon vinni. Ha azt a tehenekre raknánk, rettenetes lenne. De ha az igát, a jármot a lóra tennénk rá, megölnénk. Nem sok terhet tudna vinni. Bizony mi gyakran össze akarjuk cserélni. Úgy gondoljuk, hogy: „Hát könnyen beszélsz te! Bezzeg ha az én helyemben lennél! Én is könnyebben tudnám csinálni, ha a te helyedben lennék.”

Vannak emberi kísérleteink, mert a terheket valahogy hordozni kellene. De ha így próbálkozunk csupán, még jobban elfáradunk. A végén belekeseredünk. Összeroppanunk.

Mi lesz hát akkor a terhekkel? Valaki így szólt: „Jöjjetek énhozzám, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve!” Jöjjetek! Segíteni szeretnék. „Jöjjetek énhozzám – hangzott a múltvasárnap – megfáradtak.” Nem a kiválók, akik úgy gondoljátok, hogy semmi gond – hát visszük ezt ma még. Majd holnap roskadozol. És az se biztos, hogy jó irányba mész. Jézus azt mondja: Jöjjetek énhozzám, adjátok el fogva tartóitok rabigáját. Jöjjetek énhozzám, hagyjátok el a rátok nem illő igát, amivel némelyek segíteni akartak, és így még több terhet tettek a nyakatokba, mintha összecserélnénk az igavonóknál a segítő eszközt.

Mit mond hát Jézus? Azt mondja, hogy akik hozzám jöttök, a következő lépés az, hogy „vegyétek magatokra az én igámat”. Mindjárt az elején tisztázzuk: Jézus nem újabb rabságot, vagy újabb terhet akar adni. De ha hozzám jöttök, segíteni úgy tudok, ha az én igámat elveszitek. Mert a terhek hordozásához akarok segítséget kínálni. Nem azt ígéri Jézus, hogy ha jössz, ha engem követsz, ha bennem bízol, akkor soha semmi teher, baj, nyomorúság nem lesz életedben. Hanem azt ígéri, hogy tudok segíteni. A segítés egyik fontos mozzanata, hogy ehhez alkalmas eszköz, a teherhordozáshoz alkalmas segítő eszköz kell. Mégpedig hozzám illő. Nem a másikhoz illő. Neki megint egy személyre szabott segítő eszköz kell.

„Vegyétek magatokra az én igámat.” Jézus nem azt mondja, hogy vegyétek fel az igát és vigyétek. És legfőképpen nem azt mondja, hogy vedd fel az igát, aztán roskadj alatta. Jézus nem azt mondja, hogy cipeld csak az igádat, én nem figyelek oda, nem veszem észre, hogy segítségre szorulnál. Jézus azt mondja, hogy az ÉN igámat vedd föl. Hogy? Az Övét? Az ÚR igát hordoz? Úgy gondolom, nem igen találkoztunk még olyan valakivel, aki hívogatott volna, és azt mondta volna, hogy ő hordoz terheket. Jézus azt mondja, hogy az én igámat. Vagyis fordítsuk le: társunkká akar lenni a teherhordozásban. Az iga, az, két személyes. Az egyik részében ott áll az ÚR. És a másik részéhez mondja, hogy GYERE, és vigyük együtt! Társaddá akar lenni az ÚR a teherhordozásban, mert a megosztott öröm, az, milyen? Az dupla öröm. És a megosztott bánat, az fél bánat – mondják. És a megosztott teher? Ha nem egyedül kell vinni és cipelni, hanem van valaki, aki hajlandó átvállalni terhed jelentős részét, hogy veled együtt vigye. Nem nélküled, nem nélkülem, velünk együtt! Társunkká akar lenni az ÚR a teherhordozásban, mert a megosztott teher fél teher. Ez az iga, ugye már jobban hangzik? Ez már jobban hangzik, egészen másképpen, minthogy „töröktől rabigát vállainkra vettünk”. Vagy saját bűneinknek a rabjai vagyunk? Vagy szenvedélyeink rabjai vagyunk? És cipeljük következményeit. Jézus azt mondja: Jöjjetek énhozzám és vegyétek magatokra a teherhordozásban segítő igát. Van eszköz, ami segít, és van társ. Ő maga! És ezek után érthető az, amit ígér: „megnyugvást találtok a lelketeknek”. Nem ott valahol a pusztába, ahova sikerült „elrepülni szárnyak nélkül”. Nem megnyugvást úgy, hogy homokba dugtam a fejem, és egy órára, egy fél napra megpróbálok úgy tenni, mintha nem létezne a világ, és semmi gond nem lenne. Nem úgy lesz megnyugvás, hogy jól kizúgolódtam magam, meg kilázadoztam magam, az ÚR Istent is kiosztottam, kiadtam magamból a gőzt. Ez egy pár órára elég, ez a technika, de a terhek maradnak. A teherhordozáshoz megfelelő segítőeszköz és megfelelő társ kell. És Jézus ezt ígéri! És ezért meri mondani, hogy megnyugvást találtok lelketeknek. Ahhoz, hogy ezt az igát fölvegyük, azonban valamit meg kell tanulnunk. Hogy ez az iga valóban teherhordozást segítő iga legyen. Hogy ne úgy legyen, mint valamikor sok évezreddel ezelőtt, amikor egyszerűen csak a lovaknak a nyakába kötötték úgymond a kötelet, és úgy rángatták, cipeltették vele a szekeret – úgy nagyon keveset tudott húzni. De amikor kapott egy hámot, akkor neki tudott feszülni.

Nos, meg kell tanulnunk ezt az igát helyesen használni. És Jézus azt mondja: tanuljátok meg tőlem. Nem azt mondja, hogy menjetek el a paphoz; nem azt mondja, hogy menjetek el a Tudományos Akadémiához. Azt mondja: éntőlem tanuljátok meg. Az én igámról van szó. Én hordozom, én viszem, gyere ide mellém, és figyelj, tanuld el, hogy hogyan hordozható a teher. Tanuljátok meg tőlem a használatát, mondja az ÚR.

Fogadjuk tehát szelíden az Atya akaratát. Hiszen amikor arról beszél, hogy én szelíd vagyok, igen, a mennyei Atya akaratát kereste, fogadta el az ÚR szelíden. Tanuljátok meg tőlem, hogy az Atya iránt ilyen szelíd engedelmességgel legyetek, és simuljatok bele alázatosan ebbe az igába, amiben én ott vagyok társként – mondja az ÚR. Ez személyre szabott, ez illik ránk, nem másra, ránk! „Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok.” Szelíd, a mennyei Atya akaratát elfogadó, a feladatot felvállaló, és ahogy Pál apostol mondja: „teljes erővel nekifeszülve futok”. Belesimulok alázatosan, fölvállalom és viszem. És így érkezünk el oda, hogy dacos, lázadó szívünk így átformálódik. És így érkezünk el oda, hogy megnyugvást találtok lelketeknek. A körülmények ugyanazok maradnak; a terhek jelentős része, kivéve például a megbocsátott bűnök, de a feladatok, az élet terhei nagyrészt ugyanazok maradnak. Mégis megnyugvást találtok lelketeknek. Vagyis megfáradt életed új lendületet kaphat. Fogadd el az ÚR ajándékát. Ajándék! Fogadd el az ÚR ajándékaként a teherhordozást segítő Jézusi igát. És fogadd el az ÚR ajándékaként, hogy a teherhordozásban az ÚR társad akar lenni. És megnyugvást találsz lelkednek. Ámen.

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok a lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11:28-30) Hálát adok Istenem, hogy segítesz jobban megismerni önmagamat. Bocsásd meg, hogy bár hittem létedben, mégis nélküled akartam megoldani életem kérdéseit. Segíts, hogy elhagyva eddigi megkötözöttségeimet, az élet terheit, Veled járva akarjam hordozni. Ámen.

Hálát adunk Istenünk, hogy bűnbocsátó kegyelmed által új élettel ajándékoztál meg. Új célt, új reménységet, új feladatot adtál. És mindehhez önmagadat segítségként. Bocsásd meg, amikor mégiscsak magunkra akartunk támaszkodni. Bocsásd meg, amikor magunkat keresztyénnek vallottuk, és mégiscsak panaszkodtunk, lázadoztunk, és így hitünkről rossz bizonyságot tettünk.

Magasztalunk, hogy magadhoz hívsz és fogadsz, hogy társunk akarsz lenni a teherhordozásban, hogy Tőled tanult szelídség és alázatosság által könnyebb a terheket hordozni. Könyörgünk most az élet igazi értelmét kereső barátainkért. Könyörgünk a különböző terhek alatt roskadozókért, akik már sokféle utat kipróbáltak, de nem találtak társat a teherhordozáshoz. Könyörgünk azokért, akik úgy érzik, hogy egyedül maradtak talán a betegségben, talán a gyászban, talán munkahelyet keresve, talán családi gondjaiban, vagy az élet más terheiben. És könyörgünk csalódott, megfáradt nemzetünkért is. Odaszánjuk magunkat egyénileg és gyülekezetként is a segítő szolgálatra, hogy a hit által Tőled kapott erővel, békességgel segíthessünk a megfáradottaknak; hogy hozzád térhessenek, hogy hitben megújuljanak. Így könyörgünk, hogy gyülekezeti alkalmaink, csoportjaink, gyermekek, fiatalok, felnőttek közötti szolgálatunk legyen a Te kezedben alkalmassá formált eszköz, hogy városunkban is lelki ébredés legyen. Ámen.

„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg Tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok a ti lelketeknek.” Ámen.