„Jöjjetek énhozzám…”

Kegyelem néktek és békesség! Istentől, a mi Atyánktól, a mi Urunk Jézus Krisztustól! Ámen

Zsoltárok könyve 37: 1-11. vers

1 Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre!

2 Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények.

3 Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.

4 Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!

5 Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik:

6 Világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.

7 Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja!

8 Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!

9 Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet.

10 Egy kis idő még, és nem lesz meg a bűnös, körülnézel, de nyomát sem találod.

11 Az alázatosok öröklik a földet, és teljes békességet élveznek.

Kegyelmes Úr Isten, Mennybéli Édesatyánk!

Dicséret, dicsőség, tisztesség és hála illesse a Te örökké szent nevedet!

Köszönöm Uram, hogy neked, Aki a világ teremtője és Ura, mindig van időd rám és a többi keresztyén testvéremre. Köszönöm a szeretetet és a végtelen kegyelmet, amiben nap mint nap részesítesz bennünket. Köszönöm Uram, hogy adtál olyan embereket az utamba, akik elvezettek engemet ehhez a gyülekezethez, és megmutatták a helyes utat, ami Hozzád vezet, és amin üdvösségre juthatunk. Kérlek Uram, hogy érintsd meg azoknak az embereknek a szívét is, akik még keresik helyüket a világban, adj ilyen embereket az útjukba, hogy ők is megtalálhassák ezt az utat; és köszönöm Uram azt, hogy velem is szövetségre léptél a konfirmáció során, és társadul fogadtál. Jézus Krisztus szent nevéért hallgasd meg imádságomat, kérlek! Ámen.

Juha András és felesége, Kati szól hitükről, útjukról és a hitben megtapasztaltakról:

Csodák pedig vannak

Kedves Testvérek!

Szeretettel köszöntök minden kedves testvéremet, lelki társamat, barátomat és az újonnan érkezőket. Jó érzéssel tölt el, hogy itt állhatok előttetek, szeretettel Isten kegyelméből, s tehetek vallomást az Ő szenvedése és hite által.

Az életem többször megtanított arra, hogy hiányos vagyok az életműködésemben. Éltem jó módban és még jobb módban, de ez sem volt jó. Ennél mindig jobbra vágytam. Akartam tornyos házat, szép feleséget és még több pénzt, vagyont és dicsőséget.

Mára már tudom, hogy ekkor nem volt az életem igazán lelki gyümölcsöt termő. Ez volt emberi mivoltom „terméketlen fügefa” szakasza. Igaz, megvolt mindenem, de egy valami hiányzott, a belső lelki értékem.

Hogy milyen mélyre vitt az emberi élet deformálódása, úgy érzem, az most nem fontos. Egyedül az, hogy a mélypontról Ki emelt ki engem egy új, reformált életet adva magam és az új családom számára.

Többször töprengtem, hogy mit is mondjak el az életemből; visszakanyarodtam a gyökereimhez. Nagymamám jutott eszembe, aki megtanított egy versikére, ami így kezdődött: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben…” – folytathatnám, hisz csodálatos gondolatsor. Nem mindig volt ez így, én, aki András elfogadta e sorokat. Pár évvel ezelőtt azt mondtam (ma már egy kicsit úgy félszen és szomorúan mondom ki, de kijelentettem), hogy ha majd ISTEN lejön hozzám a földre és bemutatkozik, kezet fog velem, akkor majd beszélgethetünk. Igen, lejött és szólt is hozzám, lelki kezet is fogott velem, és el is vitt magával.

Sokszor kételkedtem abban, hogy tud-e valaki segíteni az élet nehéz helyzeteiben, amiben én tehetetlen vagyok. A megoldás kulcsa nem én voltam, bár erre nagyon törekedtem. Bármennyire is én akartam volna az lenni, le kellett tennem az emberi énemet és az egomat, és beláttam, hogy egyedül csak egy Valaki segíthet rajtam, Jézus Krisztus és az Ő szeretete.

Tudatomat elérte az emberek szeretete, és vágyott a lelkem tartozni egy oly tiszta közösséghez, amely az egységes szívből, Jézus szívéből áradt.

Fokról fokra éreztem, hogy tanulni szeretnék, mert tanítható vagyok, de ugyanakkor húzott valami belső indíttatás, ami egy visszahúzó erőt adott számomra; ez volt a régi gonosz életem, és meg kellett, hogy küzdjek vele. A belső küzdelmek árán egy alkalommal megerősödött bennem a vágy, és egy sugallatot hallottam: – menj, törj előre, harcold meg a harcod! E sugallat mellett a fülemhez és a szívemhez eljutott egy gondolat:

„Legyen az Úrban bizodalmad,

Ezt tanítom ma neked, bizony, neked!”

Ezzel az indíttatással kerültem a gyülekezetünk Bibliaiskolájába és arra az útra, amelyet úgy hívnak keresztyén élet. A Bibliaiskola tetszett, és több olyan életinformációt adott számomra, amiről addig még sejtelmem sem volt. Gazdagodtam, lelkileg elsősorban, közösségi emberként megtaláltam a helyem, s éreztem a testvéri erő egyensúlyát.

Ami fontos volt számomra már az volt, hogy ekkor már nem tartottam magam terméketlen fügefának.

Örültem magamnak, valamint annak, hogy a gazda, aki ki akarta vágatni a fügefát, mert 3 éve nem hozott termést, ezt a kertész megcáfolta, gondozta a fügefát, tisztelte és türelmes volt hozzá, s a fügefa meghozta gyümölcsét. Mint ahogy úgy érzem, én is tudtam mára már gyümölcsöt hozni, hisz az élet bebizonyította részemre, hogy csodák még vannak. Amit egykor elveszítettem, úgy gondoltam, hogy Jézus elvette tőlem; akkor okoltam, most már szeretem, mert az, hogy elvette tőlem, tanítás volt számomra. Így Ő általa mára már visszakaptam mindent. Visszakaptam az élet értelmét Isten által, kaptam ajándékként újra magamat, feleséget, családot, testvéreket, barátokat, az Ő dicsőségére.

Mindez nagyon szép és örömteli érzésekkel töltött el, így tettem hitvallást 2007 Virágvasárnapján, szeretettel e gyülekezet testvérei között.

Ezután következett a nehezebbik feladat, amit a mai napig is tanulok. Nemcsak elfogadni és szeretni kell Istent, a keresztyén életet, de tudni kell azt megtartani, ami nem is olyan könnyű, de ebben segít Isten, Ki mindenekfelett van, mert Ő mindent lát.

Nekem személy szerint nagyon sokat segítettek még e közösség ifjai, idősebbjei és a szolgálattevők.

Édesatyám! Áldd meg a gyülekezet tagjait és szolgálattevőit! Ámen.

(Juha András)

Aztán megismertem Istent

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik meg vagytok fáradva… – hallottam valamikor én is ezt a hívó szót, és úgy érzem, én már igen-igen meg voltam fáradva. S ezt honnan tudom? Onnan, hogy mikor Isten mellém lépett, és leemelte hátamról a terhet (mert nekem már nemcsak a vállamon, a hátamon volt a teher), megkönnyebbültem, és emlékszem, hogy szinte lebegtem két napig ebben az állapotban. Ennek négy éve.

Ma már úgy tudom megfogalmazni ezt, hogy rendellenesen éltem egy rendellenes világban. Honnan tudom? Onnan, hogy Isten, azóta, megmutatta nekem a világ teremtésének rendjét, és összehasonlítva a múltammal, tudom azt, hogy nem hasonlított a kettő egymáshoz. Hisz én is éltem már házasságban, neveltem gyereket, de mindezt nem tudtam, hogyan kell tenni, nem volt az, aki segítsen ebben, csak mentem a magam feje után, és azokat a segítségeket használtam, amit kaptam a világi emberektől. Annyira volt ez csak elég, hogy szétment a házasságom, és ott voltam egyedül egy gyerekkel. Nem találtam meg a boldogságot, amit én is fiatalon kerestem volna a házasságban. Aztán már férfiről sem akartam hallani, nem hogy házasságról, ezt a szót ki is töröltem a szótáramból. Mígnem majd barátaim mondták, hogy – fiatal vagy még Kati, nem szabad egyedül maradnod. Én viszont féltem annyira a megpróbáltatásoktól, hogy inkább azt mondtam, mégsem megyek ezen az úton. Aztán másképp alakult az életem. Csakhamar találkoztam egy férfival, ő a jelenlegi férjem. Vele küzdöttünk három évet, de nem igazán alakult a dolog. Próbáltuk egymásban keresni a boldogságot, de arra hamar rájöttünk, hogy ez nem lesz így jó nekünk. Aztán hol szétváltunk, akkor az egyéni szabadságot próbáltam, hogy az talán jó lesz nekem, de mindig csak ott maradtam üres lélekkel. Pedig egzisztenciálisan mindenem megvolt nekem is, de valahol mégsem volt semmim.

Aztán majd megismertük, megismertem én is Istent, az Ő hívó szavát, s nagyon sok mindent megtanított nekem. Megtanította, hogy „nem jó az embernek egyedül”. Igen, ezt én már éreztem akkor, csak nem tudtam mi a megoldás. Aztán Ő azt is mondta, hogy „adok neki társat, hozzá illőt…” Kíváncsi voltam azért erre, de lépni ez ügyben nem mertem.

Nagyon nagy segítségre volt a Bibliaiskola, amit 2006-ban kezdtünk el, és ott már annyit sikerült megtanulnunk nagyon hamar, hogy a boldogságot nem egymásban kell keresnünk. Nekem a következő nagy segítség a 2007-es nyári nagytábor volt, ahová eljutottunk. Segítség volt, mert itt magunkkal és a hitéletünkkel kellett foglalkoznunk. Itt annyira közel tudtam kerülni Istenhez, hogy megértettem azt, hogy Ő tudja mi a jó nekem, és én akkor cselekszem a legjobbat, ha ráhagyatkozva, az Ő akaratát követem a további életemben. Két éves ismeretség után Istennel el tudtam jutni oda, hogy az életemet oda tudtam tenni a kezébe, és rábíztam a sorsomat. Adott is nekem mindjárt társat; visszaadta azt, akivel szakítottunk azelőtt. Nem igen akartam elfogadni, mert úgy gondoltam, nem ő az igazi számomra, de ott volt már a tanítás, hogy hozzád illő társat adok, és megértettem azt Istennek, hogy az Ő gondolata nem az én gondolatom, biztos jobban tudja, mint én. Úgy jöttem haza már a táborból, hogy én álltam jelenlegi férjem elé, és mondtam neki, hogy én szeretném ezt a kapcsolatot, mit szólna hozzá, ha mégis megpróbálnánk, de mindenképpen csak úgy, hogy Isten által, Isten szövetsége által. Miért gondoltam így? Azért, mert akkor már tudtam, hogy csak Ő lehet a biztosíték arra, hogy ezen az úton elinduljak, egyedül a magam feje után már nem vágnék ebbe bele. Így tavaly, 2008 nyarán szövetséget kötöttünk egymással Isten előtt, és úgy érzem, életem egyik legjobb döntését hajtottam végre. Rengeteg ajándékot kaptam már azóta is, és azt is hiszem, hogy Istennek még sok ajándéka van az elkövetkező időben is a házasságunkra. Már egy éve vagyok feleség, és egy éve tanulom azt, hogy milyen a családban, házasságban élni, valóban mi is egy feleség szerepe, hogyan kell neveljem gyermekemet, s hiszem, hogy még most sem késő ezeket megtanulnom, hisz gondolom nem véletlen hívott el Isten erre az útra.

A másik, amire rájöttem, hogy rendellenes volt a működésem, az, hogy előző életemben nagyon szerettem a családom minden tagjának segíteni. Tudtam, hogy kinek mi a jó, és akarva akaratlanul, ha akarták, ha nem, én szerettem ezt véghez is vinni, hol velük, hol nélkülük. Aztán Isten azt is megmutatta, hogy Ő nem csak rám, hanem más emberekre is gondot tud viselni, és ahogy szépen, fokozatosan ismerkedtem Vele, megmutatta családom többi tagján keresztül is azt a mérhetetlen sok csodát, ami egyre jobban segített abban, hogy oda tudtam tenni az életemet Isten kezébe, és rá tudtam bízni már a családot is az Ő szeretetére, az Ő gondoskodására.

2008 nyarán, tavaly volt a házasságkötésünk, és akkor kaptuk Pál apostol szavait, mely szerint: „Tudom, Kiben hiszek és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.”

Köszönjük Istennek azt a kegyelmét, hogy megtalálhattuk ezt a kincset. Köszönjük az együttszolgálás lehetőségét, és köszönjük, hogy elhívott erre az új útra.

Új életünkért legyen Istené a dicsőség! Ámen.

(Szilágyi Kati)

Kedves Testvérek, Kedves Barátaim!

Bizonyára nem csupán Kati volt úgy, hanem sokan, hogy szeretnénk boldog életet. Bizonyára sokan vannak olyanok, akik szeretnének könnyű életet, egy boldog, könnyű életet. Talán éppen ezzel a reménységgel indul el sok fiatal is az életben és próbálkozik sokféle úton, módon; hátha boldog, könnyű élete lenne.

De hogyan lehet, mikor lehet boldog, könnyű az élet? Egy nagy nyereménnyel? – Hát csak pár százmilliót! Vajon hány álmatlan éjszakánk lenne, ha most ránk szakadna pár százmillió forint? Hogy megmaradjon a családi békesség is, mert aztán mindenki rettenetesen szeretné, szeretne, szeretné a pénzünket, és kevésbé bennünket.

Boldog, könnyű lenne az élet, ha egy nagy örökség szakadna ránk, ha végre sok lenne, végre megoldódna a sok, egyébként hétköznapi gondunk? És vajon akkor mit csinálnánk, ha egy nagy örökség ránk szakadna? Nem lenne néhány hét után unalmas és üres az élet? Mert hát először kiélvezzük, hogy nem kell dolgozni, hogy bőven van, lehet utazni – és utána? és utána mi lesz?

Mikor lehet boldog és könnyű az élet? Talán kevés munkával és nagy fizetéssel? – mert ez így együtt nagyon jó párban; kevés munka, nagy pénz.

Vagy boldog és könnyű lesz az élet akkor, ha kevés gond van, kevés baj van, kevés teher van, hogyha csak úgy flangálhatunk; akkor boldogok is leszünk?

Lehet, hogy valaki azt mondaná, hogy a munka jó, szükséges, és talán akkor lennék boldogabb, és akkor lenne könnyebb az élet, hogyha a munkámhoz jó, alkalmas, megfelelő eszközökkel rendelkezhetnék. Ebben már van, azért úgy hiszem sok igazság. Hogyha olyan munkaeszközeink lehetnének, amelyek által könnyebb elvégezni a munkánkat. Hiszen bizonyára mindannyian voltunk már úgy, hogy valahogy az a lapát nem volt igazán jó, az a munkaeszköz, az a számítógép nem azt csinálta, amit szerettünk volna, és sorolhatnánk… És amikor végre olyan program, olyan eszköz került a kezűnkbe, amelyik megkönnyítette a munkát, akkor azt mondtuk: ó hát így öröm dolgozni.

Boldogító és könnyű? A múlt vasárnap és azelőtt hallottunk Jézustól néhány mondatot.

Jézus azt mondja: „Vegyétek magatokra az én igámat… Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű” – olvassuk a Máté evangéliuma 11. fejezet 28-30-ig terjedő verseiben. Igen, mert az iga, az nem „a töröktől rabigát vállainkra vettük”, ahogy a múlt vasárnap idéztem a himnuszból, hanem az iga, az eredeti, normális értelmében, funkcióját nézve a teherhordozást megkönnyítő eszköz. Ahogyan nem mindegy egy-egy munkához, hogy alkalmas, célszerű eszközeink vannak vagy nem: – Élezd már meg ezt a kést! Mert nem boldogulok vele, mert mindent széttrancsíroz. Ha éles, akkor meg szépen tudom végezni a feladatot. Igen, az igahordozás, az a teherhordozást megkönnyítő; és nekünk így kell tekintenünk a Jézus által említett igára. Mert az élet tele van terhekkel, akár sokféle emberi szabályokkal, akár a vallásosnak föltüntetett sokféle törvénnyel és szabállyal – aminek nem tudunk megfelelni és csak rossz lelkiismeretünk lesz –, kegyelem meg nincs, csak törvények vannak. Igen, az életben teherhordozást segíti a jó iga. Tehát nem mindegy, hogy kitől és milyen igát fogadunk el, veszünk magunkra. Jézus a teherhordozást megsegítő igáról beszél, és mindebben nem azt mondja, hogy a magadét vedd fel, hanem azt mondja, hogy az én igámat. Akkor ez azt jelenti, hogy nem egyedül, hanem az Úr mellé léphetek. Együtt. Van, aki a teherhordozásban társam lesz. Ezért mondja Jézus, hogy boldogító és könnyű az Ő igája. Ne akarjunk iga nélkül teherhordozást segítő eszközök nélkül élni, mert úgy nagyon nehéz az élet. Az igazi kérdés az, hogy kitől fogadjuk el a teherhordozáshoz segítő eszközt. Ma, amikor harmadszor hangzott ez a bibliai szakasz, hogy „jöjjetek énhozzám mindnyájan…”, és most ebből csupán az utolsó mondatot olvastam, ahogy Jézus mondja: „…mert az én igám boldogító és az én terhem könnyű”. Nézzük meg, mit is jelent a boldogító. Nem túlzás ez egy kicsit, hogy boldogító? Itt érdemes egy kicsit megnéznünk a bibliai szöveget, az eredeti szöveget, és egy kicsit árnyaltabban kezdjük érteni Jézus szavait. Tudniillik amit így fordítunk, hogy boldogító, az a kifejezés jelent ilyet is, hogy hasznos, jelent olyat is, hogy kényelmes. Ami hasznos munkaeszköz, ami kényelmes, jó, könnyű végezni vele a munkát, vagy hordozni a feladatot, az boldogít, ezért boldogító. Mert immáron a feladat, a teherhordozás nem rettenetesen elhordozhatatlan valami. Amikor Jézus azt mondja, hogy az én igám boldogító, akkor erről beszél, hogy az én igám hasznos terheid hordozásához, az én igám kényelmes. Mi a kényelmes? Milyen a kényelmes cipő? Hát nem akkor lesz kényelmes, ha a lábunkból ledarabolunk egy kicsit; hanem hogyha a cipő olyan, hogy igazodik, akkor kilométereket tudunk gyalogolni. Bizonyára jártunk már úgy, hogy jó menjük el, de várjál – mondja a másik –, akkor én cipőt cserélek, mert pár kilométerre, ebben, amiben most vagyok, nem tudok. Ebben lehet, hogy el tudok libegni a bálba, de gyalogolni, munkát végezni, terheket hordozni nem. Flancolni tudok, csak éppen élni nem lehet; és akkor cipőt cserél, kényelmes cipőt vesz fel. Ha elmegyünk túrázni, mibe szoktunk menni? Nem a kényelmes cipőben? Amelyik segít, és akkor élvezhetem a tájat, nem érzem a kilométereket a lábamban, tehát hasznos, és ilyen értelemben boldogító. A ránk szabott ruha, a ránk szabott cipő, amelyik nem tör, amelyik kényelmes, amelyik hasznos valamire, az tesz boldoggá. Jézus azt mondja, hogy igen, az élet iga nélkül elviselhetetlen. Az élethez segítőeszközök kellenek. Az enyém – mondja Jézus – kényelmes lesz, hasznos lesz, éppen ezért boldogító lesz. Vagyis megfogalmazhatjuk kicsit másképp is: az Urat szolgálni nem rabság, valami újabb rabság, hanem tökéletes szabadság. Az Urat szolgálni, az Úrral járni, az nem egy ilyen kényelmetlen valami, mint az új cipő, amit fölveszünk; ugyan mi választottuk ki, és úgy tűnt ott a boltban egy percig, hogy ez jó, csak amikor elkezdünk benne gyalogolni, akkor érezzük, hogy legalábbis be kell törni; de jaj, ha a lábunk törik be, és nem a cipő lesz hasznosabbá.

Igen, az Úrral, Jézussal járni az a tökéletes szabadság. Akkor lesz igazán örök értelme és haszna az életemnek, munkámnak, minden részletkérdésnek – ahogyan az előbb a személyes vallomásokból is hallottuk. Azelőtt is volt házasság és család, meg sok minden más; és sokkal több és egy sokkal magasabb szintű és tartalmasabb élet lett, amikor mindezt végre az Úrral próbálja járni az ember. Igen, ez a boldogító, hasznos, kényelmes iga, teherhordozást segítő eszköz ad értelmet, igazi tartalmat az életünknek, ezért boldogító. És azt is észrevehetjük, hogy ez az elhívás, amivel két vasárnappal ezelőtt találkoztunk először, hogy „jöjjetek énhozzám mindnyájan” – mondja Jézus –, ez az elhívás fokozatosan szolgálattá változik. Az, aki megfáradott, megterhelt, roskadozott, az egyszer csak – mert van egy alkalmas segítőeszköz, és társ – egyszer csak szolgálatokat vállal, egyszer csak többet tud vállalni; korábban meg a saját terhe is sok volt, még az alatt is roskadozott, mert egyedül, mert nem jó segítőeszközöket keresett hozzá. Ez az elhívás, hogy „jöjjetek énhozzám”, ez néhány mondattal később már szolgálatba hívássá változik, mert az iga, az, teherhordozást segítő eszköz. Ha boldogító, ha könnyű, ha kényelmes, hasznos, akkor még többet is tudok vállalni, mint amennyi a sajátunk volt.

Jézus másodszor azt mondja: „terhem könnyű”; igen, az élet terhei, ha van terhet hordozó társ – és ez nem egyszerűen egy ember, csak nem is egy hívő ember, nem is egyszerűen a házastárs, ott is tudnunk kellene együtt hordozni terheket –, ha ez a társ maga az Úr, akkor valóban könnyű. Nem a teher lett nehezebb, hanem én lettem alkalmasabb, és én kaptam segítséget ahhoz, hogy terheket, sőt még többet tudjak hordozni, vinni.

„Terhem, igám könnyű” – mondja az Úr, Aki hívogat. Igen, a munkához, a teherhordozáshoz rend kell, szabályok kellenek. Igen, ez kötöttséget is jelent.

Vegyétek fel az én igámat, álljatok be abba a rendbe, amibe én már beálltam. Önmagamat megüresítve, a mennyei dicsőséget odahagyva, emberi formát fölvéve, a keresztre adva önmagamat, magamat megüresítve, tiérettetek. Ez az Úr mondja: gyere mellém, gyere velem, és akkor megtapasztalod, hogy terhem könnyű. De az együtt járás, az egy rendet jelent, hogy az Úrhoz igazodok, Vele járok.

„Terhem könnyű” – mondja Jézus –, csak a segítő igát, a valóban segítőeszközt fölvenni, vállalni, akkor tapasztalhatjuk meg, hogy könnyű. Mert magának az igának mindig van súlya. Az a kés megélezve is ugyanolyan súlyú, ugyanakkora darab lényegében, de már egészen más vele dolgozni, mert alkalmas, mert segít. Igen, az iga önmagában valami súlyt jelent, valami rendet, kötöttséget, de amikor fölveszem és merem használni, és merek járni az Úrral ebben a rendben, akkor kezdek rájönni, hogy tulajdonképpen nincs is ennek súlya, hát terheket, hegyeket lehet vele mozdítani. Amikor Jézus mondja, hogy „ha hitetek lenne, hegyeket tudnátok mozgatni” – nem azért, mert ilyen nagyszerűek lettünk; hanem mert Ő tud, és az Ő oldalán lehet csodákat átélni. És így érkeztünk el oda, ami az elmúlt két vasárnap is újra és újra elhangzott, de nem igazán sokat szóltam róla, az ígéret: „megnyugvást találtok lelketeknek”. Így találtok megnyugvást, ezen az úton találtok megnyugvást lelketeknek – mondja Jézus.

Hadd fordítsam le ezt a kifejezést, hogy megnyugvás, más szavakkal is; így is lehetne tudniillik fordítani: pihenést találtok, felüdülést találtok – ezt is jelenti tudniillik. Nem egyszerűen így van, hát nincs más, bele kell törődni, Istennel vagy Isten nélkül, ilyen robot az élet. Nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy pihenést, felüdülést találsz. Ez a megnyugvás szó ezt is jelenti a bibliai nyelvben. Igen, pihenést, felüdülést találsz, mert megbékéltél Istennel, meg tudtál végre békélni önmagaddal és másokkal. Mennyi fölösleges teher leesik így a vállunkról, amit cipeltünk, viszünk. Sokan önmagukkal nem tudnak megbékülni, és olyan terheket cipelnek, amivel kapcsolatosan pedig az Úr azt mondta, add nekem, én ezt viszem, illetve majd egy részét megsemmisítem, mert nem jó. Pihenést, felüdülést találunk, ha végre a Teremtőnkkel megbékülünk, ha végre így egymással és önmagunkkal is. És itt észre kell vennünk valamit, hogy ez itt nem egyszerűen a lelkiismeret nyugalma, az tudniillik a bocsánatkérés által megadatik; az Isten kész megbocsátani az őszintén bocsánatot kérőnek, és ekkor megigazult emberekké, igazzá nyilvánított emberekké válik, a lelkiismeret már nem kell, hogy vádoljon vétkeink miatt. Itt, amiről Jézus beszél, az a szív nyugalma. Ez a következő már: a szív nyugalma. Istennel megbékéltem, és ezért kezdenek rendeződni a dolgok körülöttem, és tud nyugalmat, felüdülést találni az életem, a szívem. A nyugalom, ez a megnyugvás tehát nem érdem, nem én harcoltam ki, nem én ügyeskedtem ki, nem valamilyen vallási technikával harcoltam ki, nem valamilyen rendkívüli nagy adománnyal szereztem; ez ajándék.

Azt mondja Jézus: adom, az élethez a legnagyobb segítséget, az én igámat. Fogadd el, ez ajándék. Ajándék, és felüdülést találsz, nyugalmat találsz lelkednek. Megnyugvást találtok – ezt olvassuk. Találtok – ezt kapjuk, ezért nem izzadni kell. Adni akarja, csak az ajándékot el kell fogadni. El kell hinnem, hogy nekem adják, el kell hinnem, hogy ez ajándék. Át kell vennem, és kezdem megtapasztalni… vagyis eljutottunk oda, hogy ki kell mondanunk, ez nem beszéd kérdése, hanem ez a felüdülés, ez a megpihenés, ez a megnyugvás, ez a gyakorlás által tapasztalható meg. Lehet sok előadást hallgatni erről, lehet száz évig prédikációkat hallgatni minderről, mégsem tapasztalod meg, mert ez nem egyszerűen beszéd, hanem gyakorlás kérdése. El kell indulni ezen az úton. Kézbe kell venni a teherhordozáshoz felkínált segítő eszközt. Hiába hallgatunk róla száz előadást, hogy milyen remek, ha nem próbáljuk ki.

Kedves barátom! Jézus a következőket mondta: Jöjjetek Őhozzá, vegyétek fel – tudniillik a teherhordozáshoz az általa felkínált segítséget, rendet, közösséget –, tanuljátok meg – tudniillik, hogy az Atya akarata felé szelíd és alázatos vagyok, hogy elfogadom, hogy rábízom magam erre a rendre.

Három lépés volt:

– Jöjjetek…

– Vegyétek fel…

– Tanuljátok meg…

És egy nagy ígéret:

– „Megnyugvást adok nektek”

megnyugvást.

Ne keress tovább, fogadd el. Ámen.

„Jöjjetek, vegyétek fel, tanuljátok meg tőlem, megnyugvást, felüdülést találtok lelketeknek” – mondja az Úr.

Istenem! Most már tudom és vallom, hogy az élet csak hit által működik.

Magasztallak, hogy hit által örökké való távlatot nyitottál számomra is. Odaszánom magam Krisztus követésére, segíts megtapasztalni, hogy ez nem kényszerű rabság, hanem tökéletes, boldogító szabadság. Ámen.

Megvalljuk Istenünk, hogy hittünk benned, mégis megfáradt, békétlen, nyugtalan életünknek gyakran máshol kerestük a felüdülést.

Bocsásd meg, hogy így másoknak is téves, rossz példát adtunk.

Magasztalunk, hogy amikor igazán hozzád tértünk, és felvettük a mi Urunk, Jézus Krisztus rendjét, igáját, akkor valóban megnyugvást találtunk lelkünknek.

Könyörgünk az élet terhei alatt roskadozókért, könyörgünk az élet értelmét őszintén keresőkért, könyörgünk megfáradtakért, személyes családi, munkahelyi, egészségi gondokkal küszködőkért, könyörgünk betegekért és gyászolókért. Könyörgünk segítséget, lelki támaszt keresőkért, akik nem tudnak szabadulni saját vétkeiktől, rossz lelkiismeretüktől. Könyörgünk érettük.

És segíts, hogy életünk jó példa lehessen, személyes bizonyságtételünk által, és befogadó, szeretetteljes közösségünk által is hozzád irányíthassuk őket, hogy hozzád találjanak, hogy megújult, felüdült életre jussanak. Könyörgünk gyülekezetünk egészéért, csoportjaiért, hogy akaratod szerint való legyen szolgálatunk és bizonyságtételünk. És könyörgünk sok próbán, történelmi viharon, igazságtalanságon átment nemzetünkért, hogy hitben éppen a keresztyének hiteles bizonyságtétele által megújulhasson, és erkölcsileg is felemelkedhessen. Ámen.

„Mi Atyánk, Aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket ad meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen