A megtartó hit

Kertiné Rózsa Anikó bizonyságtétele:

Kedves Testvérek, kedves Vendégeink!

Megtérésem és az azóta eltelt 20 év néhány gondolatát felvillantva, szeretnék most bizonyságot tenni köztetek Istenről, akit Atyánknak tekinthetünk az Úr Jézus Krisztus által. Kisgyermekként a nagymamám megtanított imádkozni, és amikor nála nyaraltam, elvitt templomba is. Hittem Istenben tiszta szívből, őszintén, ahogy a gyerekek hinni tudnak. Később az iskolában azt tanították, hogy nincs Isten, és csak a lelkileg gyengék járnak templomba. A 60-as 70-es években a szüleim nem gyakorolták vallásukat. Mire 13 éves lettem, a konfirmáció már szóba sem került. 16 éves koromra pedig magamtól már észérvekkel is le tudtam vezetni, hogy Isten pedig nincsen. Vagyis, ha lenne egy mindenható és igazságos Isten, akkor nem lenne ennyi szenvedés és igazságtalanság a földön. Kettő: akik templomba járnak pont olyanok, jók vagy rosszak, mint akik nem járnak. Nem tudtam őszintén hinni, és 16 évesen úgy döntöttem, hogy formálisan nem csinálom. Szorgalmasan tanultam, diplomát szereztem, jó állásom volt. Úgy tűnt, hogy az elméletem működik. Nincs más, csak amit én magamnak megcsinálok, de az van.

27 éves voltam, családalapításra készültem, amikor egy rutin orvosi vizsgálat döbbenetes eredményt hozott: tumorom van. Egyik vizsgálat a másikat követte, és az eredmények egyre lesújtóbbak voltak. A daganat mérete és elhelyezkedése miatt a műtét nem sok jóval kecsegtetett. Néhány hét alatt elveszett, eltűnt minden, ami addig számított. Egyetlen dolog maradt, szembe kellett nézni a halállal. Leírhatatlan félelem lett úrrá rajtam. Rohantunk egyik orvostól a másikig, de reményt sehol sem találtunk. Ekkor már felmerült bennem, hogy imádkozni kellene, hátha mégis van Isten, talán Ő még segíthet. De elhessegettem ezt a gondolatot, mondván, nem lenne tisztességes, hogy attól kérjek segítséget, akit megtagadtam. Budapesten az I. számú Sebészeti Klinikán, amikor éber állapotomban már csak sírni tudtam, akkor mégis imádkoztam: „Uram, ha valóban létezel, mutasd meg magad, és add, hogy semmi bajom ne legyen!” Nagyon merész, talán vakmerő volt ez a kérés. Akkor este a főorvos leült az ágyam szélére, megkínált egy fájdalomcsillapítóval, és elmondta, hogy megérkezett a szövettani vizsgálat eredménye. Olyan szövetképletet találtak, amihez hasonlóval eddig még nem találkoztak. Biztos, hogy nem rosszindulatú a daganat, nem is jóindulatú, nem tudják mi ez, de a holnapi műtét elmarad. Az ágyam mellett térdepelve, zokogva imádkoztam. Biztosan tudtam, hogy van Isten, akkor és ott megmentette az életemet. Porig voltam sújtva. Az mentett meg, akit megtagadtam. Majd szétfeszített a szégyen, a bűntudat, a kimondhatatlan hála és a szeretet. Isten közelségének leírhatatlan döbbenetes érzése lett úrrá rajtam. Lehajolt egy ilyen porszemhez, amilyen én vagyok, és segített rajtam. Igen, ilyen a mi Istenünk. Nem volt számonkérés, nem voltak feltételek, Isten elfogadott úgy, ahogy voltam.

Teljes szívemből szerettem megmentőmet, de nem ismertem őt. Eltökélt szándékom volt, hogy megismerjem Istent, de fogalmam sem volt, hogyan fogom elhinni azokat a meseszerű bibliai történeteket. És mint amikor valakit kézen fognak és vezetnek, úgy vitt előre engem is az én Uram, és feltárult mindaz, ami addig rejtve volt előttem: a Biblia üzenete és értelme. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy nem kell vakon hinnem. Ez aligha ment volna nekem, mert mindennek értelme van. A bibliában olyan bölcsességeket fedeztem fel, amire én és a többi halandó aligha jutottunk volna el. A tumorom – bár már sokkal kisebb –, azóta is megvan, minden ultrahangos leletem arról szól, hogy milyen csodát tett velem az Isten. Azóta eltelt 20 év. Ez idő alatt kaptam társat, kaptam két gyermeket, kaptam egy olyan közösséget, ahol jól érzem magam. Kaptam barátokat, akikkel számíthatunk egymásra. Isten szeretete talán felfoghatatlan, de megtapasztalom nap mint nap. Emlékszem, régen, ha valakinek szüksége lett volna a segítségemre, sokszor arra gondoltam, hogy talán kihasználnak, kinevetnek majd, és nem tettem meg, amit szívem szerint megtettem volna. De mióta érzem, látom, mennyi szeretetet kapok fentről, nem félek továbbadni másoknak is ebből. Krisztusban megtaláltam a belső lelki békémet, békességet önmagammal, a külvilággal. Imában el tudom kérni ezt a békét: ha stresszes a munkahelyem, a túlhajszolt hétköznapokban, vagy akkor is, ha indulatos emberekkel találkozom. Keresztyén emberként nap mint nap szembesülünk azzal, hogy a modern kor, a XXI. század, ez a társadalom vagy a közvetlen környezetünk egész más nézeteket vall, mint a Biblia. Ezt ma úgyis mindenki így csinálja, miért ne tennéd meg, minden jogod megvan hozzá, csak nem fogsz lemondani róla – ezt halljuk mindenhonnan. És ott áll mindezzel szemben a Biblia, Isten kijelentése. Melyiket válasszuk? A csodák, testvéreim, csak akkor történnek meg, ha merjük Isten akaratát megcselekedni, gyermeki bizalommal rá merjük bízni magunkat.

Engedjetek meg még egy példát. Üzletkötőként dolgozom egy nagy multinacionális cégnél. Amikor először találkoztam magas rangú külföldi főnökömmel, elmondta, hogy hogyan kell a kis cégeket tulajdonképpen átverni. Nehéz egy nagyfőnöknek ellentmondani, de hogy tagadhatnám meg az én Uramat azzal, hogy nem neki engedelmeskedek. Megmondtam nyíltan, hogy nem fogok hazudni senkinek, mert én ilyet nem tehetek. Megfagyott körülöttem a levegő és hónapokig nem állt velem szóba. Ez több éve történt, ma is ott dolgozom, és ma már nincs köztünk harag. Hogy miért? Azért mert így is jó üzletek születtek.

Szeretném, ha látnátok, hogy ez a történet, bár én vagyok a szereplője, nem rólam, nem az én ügyességemről szól, hanem Istenről. Ha hűségesek vagyunk hozzá, megtart, megsegít ebben a világban, a hétköznapi dolgokban is, akkor és ott, amikor szükségünk van rá. Bizalom, békesség, szeretet, ezek nem azok a dolgok, amit ma értékként szoktak említeni vagy célként tűznének ki az emberek. De azt kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg Istennek ezeket az ajándékait és merjen élni velük.

Köszönöm!

János evangéliuma 3. rész 11-21. vers

11Bizony, bizony, mondom néked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket.

12Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek?

13Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia.

14És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, 15hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.

16Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

17Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.

18Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.

19Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak.

20Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei.

21Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”

Kedves Barátaink, kedves Testvérek!

A posztmodern emberről sokan azt gondolják, azt hiszik, hogy a posztmodern ember nem vallásos. A megdöbbentő az, hogy a posztmodern ember magáról is ezt hiszi – akkor már vallásos, mert hisz valamit. Tehát sokan azt gondolják, azt hiszik a posztmodern emberről, hogy az nem vallásos. Nem ez a baj. Az igazi baj az, hogy mindent elhisz. Aki nem az örökkévaló Istenben hisz, az mindent elhisz. Ez az igazán veszedelmes. Miközben sokan azt gondolják magukról, vagy azt állítják, ahogyan Anikó is említette, hogy életének korábbi szakaszában határozott meggyőződésre jutott: Isten pedig nincs, és az ügy le van zárva.

Igen, de az élethez hit kell. Ezért kell azt állítanunk, hogy hisz mindenki – az igazán veszélyes, hogy mindent elhisz! Nincs biztos pont, nincs biztos mérce, éppen ezért bármi lehet: lehet horoszkóp, vagy éppen a modern kuruzslók ilyen vagy olyan gondolata, véleménye, tanítása, különböző szónokok ígéretei, amivel tele van a mai világunk is. Mert az élet csak hit által működik, csak hittel működik. Egy kicsit őszintének kell lenni magunkkal, egy kicsit át kell gondolni az életet, hiszen hit nélkül, bizalom nélkül nincs barátság. Hit nélkül, bizalom nélkül nincs szerelem. A randevúk abba fognak maradni, hogyha komoly bizalmatlanság, komoly kétely merül föl az egyikben vagy a másikban. Hit, bizalom nélkül nem mernénk megenni a vasárnapi ünnepi ebédet.

Az élet csak hittel működik. De föl kell tenni mégis egy kérdést: az igazi kérdés az, hogy kiben, miben érdemes hinni, milyen hit által működik az élet. Milyen hitre lenne igazán szükségem azon túl, hogy bízunk egymásban? Egészséges önbizalomra is szükség van – de az élet milyen hit által működhet? Mindenki hisz, de nem mindegy kiben, miben. Nem mindegy ki adhat nekünk iránymutatást, nem mindegy kihez igazodunk. Mindenki hisz.

Kedves Barátom, az a tény, hogy eljöttél a Bolyai utcára – netalán egy rokon, talán egy barát, talán egy ismerős hívott, talán kezedbe került egy hívogató levél, és eljöttél –, ez azt jelenti, hogy megbíztál, megbíztál abban, aki hívott, valamilyen szinten hitelesnek elfogadod. Ez azt is jelenti, hogy abból a rengeteg tennivalóból, amivel mi úgymond eltereljük magunkat, abból mégis sikerült kiszakítani egy-két órahosszát, és eljönni a templomba. Már ez is a hit és bizalom jele: hallgattál valakinek a hívó szavára. És régóta keresztyén testvérem, hited jele, hogy eljöttél, mert az Isten hívó szavára hallgattál. Az élet hit által működik. Ezért van az, hogy nem tud a posztmodern ember se meglenni hit nélkül. Ha nem Istenben, akkor bárkiben kész hinni. Éppen ezért az Istenben nem hívő emberek nagyon hamar áldozattá válnak, mert nagyon sokan vadásznak rájuk, és meg akarják nyerni bizalmukat.

Eljöttél ide, hallgattál a hívó szóra: felültél egy járműre, vagy beültél a családtag mellé az autóba, és rábíztad az életedet. Mert az élet vagy hittel – valamilyen szintű hittel – működik valahogy, vagy sehogy nem működik.

Az elmúlt két vasárnapon a Nikodémus történetet olvastuk, és a Nikodémus történet kapcsán szólalt meg a bibliai üzenet számunkra, és a krisztushit, a krisztushitre vezető út lépéseit – így fogalmaztuk meg két hete: az első három pici lépést –, mert a lépések mindig kicsik. Nem egyből a X. emeletre kell föllépni, hanem egyenként kell a lépcsőket végig járni. Az emeleteket nem lehet kihagyni, amikor gyalog megyünk! A hit útján is apró kicsi lépésekkel lehet előrehaladni. Az első hármat így fogalmaztuk meg Nikodémus példája alapján: elment Jézushoz. Keresd! A gondolkodó ember, az önmagával őszinte ember nem hagyhatja ki Jézust. Vagy el kell odáig jutni, hogy mese, vagy komolyan kell venni. Nincs más lehetőség. De valamelyik meg kell, hogy fogalmazódjon bennünk. De ahhoz, hogy dönteni tudjunk, ahhoz hiteles Jézus-ismeretre kell jutni, hiteles bibliaismeretre kell jutni – ez volt a második lépés, amit történetünk szereplőjéről, Nikodémusról láttunk. Hiteles ismeretre és megértett bibliai üzenetre kell eljutni. És a harmadik lépést így fogalmaztuk meg, hogy akkor át kell gondolni az életünket – át kell gondolni. Ha őszinték vagyunk magunkkal, és szembe merünk nézni a hit kérdésével, ha elmegyünk, és keresünk, és megismerjük a testté lett isteni szeretetet, Jézust, akkor át kell gondolni az életünket. Vagy folytatjuk úgy, ahogy korábban hittük, vagy esetleg változtatunk.

A múlt vasárnap a negyedik, ötödik és hatodik lépést is megfogalmaztuk. A negyedik lépés így szólt: felülről kell születned, újjá kell születned, újonnan kell születned. Nem biológiailag, hanem lelkileg. Felülről, Istentől való születésről beszél az Írás, nem életünk egy kis kozmetikájáról: „egy kicsit rendesebb leszek holnaptól kezdve!”. Felülről kell születned, és ebben benne van – ha ezt komolyan vettük –, benne van a következő lépés is, az ötödik lépés is: hiszen akkor ez ajándék. Isteni oldalról nézve ajándék. Ezt nem magunk tudjuk a magunk jóságával elérni, hanem ajándék, ahogy a biológiai életet is ajándékba kaptuk. És a múlt vasárnap a hatodik lépés így szólt: légy kész elfogadni. Az ajándék akkor mienk – amit nekünk készítettek –, hogyha minden mást leteszünk a kezünkből, és elfogadjuk, átvesszük. No, de mi kell ahhoz, hogy a névnapi, születésnapi ajándékot átvegyem? Mi kell ahhoz, hogy a karácsonyi ajándékot, amit szeretettel elkészítettek, nagyon szépen becsomagoltak, ráírták talán még a nevemet is… mi kell ahhoz, hogy ez az enyém legyen? Hát minden mást félre kell tenni, és hit és bizalom kell: nem vernek át, nem egy tégladarab van abban, amit szépen becsomagoltak, hogy aztán jót nevessenek rajtam. Bizalom kell a nem látható dolgok létéről. Merthogy mi van benne, azt csak akkor fogom megismerni, ha kinyújtom a kezem és átveszem; ha bizalommal elfogadom és fölbontom. Ajándék, az újjászületés ajándék, onnan felülről való ajándék.

Fölmerülhet persze a nagy kérdés: – Jó, igen, az élet hit nélkül nem működik, na de miért éppen Jézusban higgyek? Hát akkora a kínálat! Annyiféle modern és régi leporolt istent kínál a világ, hát miért éppen Jézus? – akik az első néhány lépést megteszik, általában ezt a kérdést is föl szokták tenni. – Jó, jó, hát kell hinni, de miért éppen Jézus? Nem mindegy, hogy ha bármelyik más valláshoz fordulnék? – Nem mindegy. Egyáltalán nem mindegy. Mert egész más lesz az egyiknek és a másiknak az eredménye.

Nikodémus elment Jézushoz… elment, beszélni akart vele. El kell indulni, és amikor elkezdünk közeledni Istenhez, akkor rádöbbenünk, hogy az Isten közeledik hozzánk. Sőt, Ő hamarabb keresett bennünket. Akkor jövök rá, addig nem. Addig elengedem a fülem mellett a jeleket, figyelmeztetéseket.

Miért éppen Jézus? Azért, mert önerőből, saját bűneink fogságából nem tudunk szabadulni. Kicsit tudunk jobbak lenni, de megszabadulni nem tudunk saját erőből. És nem tudunk más, úgymond vallásos gondolatokban való hit által sem.

Miért éppen Jézusban higgyek? Azért, mert a felülről való születés, az újjászületés, amiről itt hallottunk az evangéliumból, az csak a felülről jött Jézus által lehet. Az Isten Lelke által való belső megváltozás, a felülről való erő betörése az életünkbe, csak a felülről, a láthatatlan világból a mi látható világunkba jött Jézus által lehetséges. Ez mások által nem lehet. Felülről való dolgot nem lehet alulról való erőkkel elvégezni, bármilyen bölcsesség is van sokféle vallásos rendszerben. Attól nem lesz újjászületés. A felülről születés csak a felülről való Jézus által lehetséges. Ezért nem mindegy. Radikális különbség, és ezért Jézusban érdemes hinni. Hinni az ő kijelentésének, ahogy mondja: „Én az Atyától jöttem, de ha arról beszélek, amik földi dolgok, és azt sem hiszitek, hát, akkor hogy kezdjek beszélni a mennyei dolgokról?” – tette föl kétezer évvel ezelőtt Jézus a kérdést kortársainak, mintha azok is posztmodern emberek lettek volna. Mert csak annak akartak hinni, amit markoltak, sőt még annak sem mindig hittek. Emlékezzünk Lázár feltámasztása után, amikor ekkora messiási jelt tesz Jézus, akkor odaállnak elé, és azt mondják, „mutass már valami jelt, hogy higgyünk benned”. Kétezer évvel ezelőtt voltak ilyen hitetlenek… vagy mi is ugyanolyanok vagyunk. Hinni tehát Jézus kijelentésének, aki felülről jött, aki az Istentől jött, aki az Atyától jött, ő tud hiteles Isten-képet adni nekünk. Ezért Jézust kell keresnünk. És azért, mert Ő az, aki vállalta a megváltást, ő az, aki vállalta a golgotai keresztet, a halált, és Ő az, akit föltámasztott az Atya és megdicsőített. Igazolta érettünk és helyettünk való szenvedését, hogy az, az Isten megváltó terve szerint való. Ezért Jézust… Jézus által kaphatunk tehát kegyelmet – ha még emlékezünk a múlt alkalommal olvasott versre – Jézus által. Jézus által lehetséges a bűnbocsánat. Egyébként mehetünk és vehetjük vödörszámra a festéket, jó vallásos festéket, magunkra önthetjük, hogy jó vastag vallásos máz legyen rajtunk, csak belül minden marad a régi.

„Újonnan kell születnetek” – felülről –, ahogyan ez a bizonyos kifejezés szintén ezt jelenti, de felülről csak azáltal születhetünk, ha abban hiszünk, aki felülről az Istentől jött.

Mi a következménye a krisztushitnek? Tehát nem csupán egy kis átfestés, netalán képmutatás, egy kis vallásoskodás, egy kis jó cselekedetekben való hit… hanem, ha komolyan odaállunk az Isten elé, ha komolyan elmegyünk Jézushoz, ahogyan Nikodémus is elment, akkor tulajdonképpen a végső döntés elé kerültünk. El kell dönteni: vagy Jézus, vagy bármi más, amiben eddig hittünk, vagy ami majd ezután jön, és talán abban akarunk hinni. Döntés elé állít: vagy vele, vagy nélküle. És Jézus arról beszél, hogy aki benne hisz, örök élete van. Nagyon ismert szakasz: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Az ajándék, a felénk nyújtott kéz, amibe bele kell kapaszkodnunk, ez a hit, ez a bizalom. De akkor el kell engedni minden más kapaszkodót. Örök élet, az örök élet nem egyszerűen meghosszabbítása a földi életnek valahol a bizonytalan örökkévalóságban, mint ahogy ezt nagyon sokan, néha még magukat keresztyéneknek nevezők is képzelik. Az örök élet ennél több, az örök élet részesedés a Krisztus életében már most. Az ígéret arról szól, hogy „örök élete van…”. Az egyik énekünk így mondja: „Érzem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett”. Itt valami egészen új kezdődik el. Részesedés Krisztus életében, részesedés az Isten ismeretében, részesedés az Isten jelenvaló szeretetében. Ez már az örök élet, miközben mi az örökkévalóságnak most idővel mérhető szakaszában itt élünk, ezen a földön.

Megfogalmazhatjuk másképp is tehát: miközben Jézus végső döntés elé állít bennünket, akkor vagy radikális gazdacsere, radikális irányváltozás lesz az életünkben, vagy marad a régi, a régi hitünk – mert mindenki valamiben hisz.

Így érkeztünk el oda, amit így fogalmaztam meg a mai igehirdetés címeként: A megtartó hit. A krisztushit, megtartó hit. Megtartó hit bűnnel, gonosszal, kísértővel szemben. Megtartó hit e jelen való világban, és megtartó hit az eljövendőre vonatkozóan: „hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.

Kedves érdeklődő, kedves gondolkodó barátom, kedves régóta templompadot koptató barátom, de talán belülről még igazán ezt a döntést meg nem hozó ismerősöm! Örülök, hogy itt vagyunk együtt, és igen tisztelem azokat, akik ebben a rohanó világban végre mernek megállni. Végre kezdik kinyitni a szemüket, és tájékozódni akarnak. Tisztelet azoknak, akik készek arra, hogy újragondolják az életüket – nem pedig a napi rohanással sodródunk, sodródunk, és majd 99 éves korunkban el kezdünk gondolkozni, hogy mit is kellett volna csinálni nekünk ebben a világban –, mire kaptunk mi Istentől elhívást.

Bátorítunk, bátorítunk. Nem tudom, hol tartasz: az első lépésnél, a másodiknál, az ötödiknél? Nem is a lépések számolgatása a fontos. Én próbáltam egészen apró kicsi lépésekkel, lépésszerűen megfogalmazni, hogy hogyan kellene előre haladni. A lényeg az, hogy ne állj meg! A lényeg az, hogy merj tovább lépni! Még van néhány lépcső. Merj tovább lépni! Fölajánljuk a segítségünket, nem azért, mert mi tökéletesek vagyunk, de talán egy-két lépéssel most lehet, hogy előrébb vagyunk ismeretben, hittapasztalatban az Isten kegyelméből.

Tedd meg tehát a további lépést… ha eljutottál, ha tudtál követni bennünket, tudtad követni az Igét, és kész is vagy belülről, akkor tedd meg a következő lépést: most már ki kell mondanunk, hogy higgy Krisztusnak, és higgy Krisztusban, mint személyes megváltódban!

Azután – nyolcadik, ha most nagyon számolgatnánk –, azután járj a személyes világosságban! Keresd és akard cselekedni az Isten akaratát, és élj már most az örök élet részeseként, örömmel! Ne a rendkívüli csodára várj – van, amikor adatik ilyen. Anikó életében nagy jel és elgondolkoztató, egy életet megváltoztató lett. Vannak kisebb csodák is. Önmagában az, hogy biológiailag megfogantattunk, hogy életünk van, ami olyan csendben történt, hogy észre sem vettük. Még eleinte az első pillanatokban az édesanyánk sem. Aztán ő kezdte sejteni, majd telt az idő, és majd a környezet is kezdett valamit hónapok múlva gondolni. Pedig ott már elindult egy élet. Ez lelkileg is sokszor így van. Ne arra a csodára várj, hogy egyszer majd jön egy angyal, és most itt az egyik percről a másikra minden radikálisan megváltozik, és már kész tökéletes hívő leszel. Ilyenek itt még nem leszünk, az majd a színről-színre látásban lesz. De elindul valami… Ha kimerem mondani: kész vagyok Uram követni téged, ha ki merem nyújtani a kezemet az Isten felé, üresen, hogy megajándékozzon engem, akkor ott elkezdődik valami, ami majd idővel egyre inkább észrevehetővé válik, ami átrendezi az életet, átrendezi a gondolkozásomat, átrendezi az erkölcsi ítéletemet, a munkámat, mindent. Ez fokozatosan fog majd szépen haladni.

Ha talán most valamit eldöntöttél, valamiben előreléptél, a kis lapot kézbe véve jegyezd föl magadnak, vagy jelöld be, vagy írd föl. Jó az, hogyha az ember önmagát emlékezteti. Jó az, hogyha majd esetleg este otthon át lehet gondolni, ami talán most fogalmazódik meg benned. Merd fölírni az emlékeztetőbe magadnak oldalra, mi az, amiben döntöttél. És szeretnénk segíteni. Ez a gyülekezet küldetése ebben a világban, hogy segítsünk egymásnak. Szeretnénk segíteni, de segíteni csak akkor tudunk, ha döntésedről tájékoztatsz, ha kész vagy a segítséget elfogadni, ha szólsz, hogy kérsz segítséget.

Kapcsolat-felvételi lapok vannak kirakva, ez is fölhasználható, de bármikor személyesen is itt vagyunk, akár most az istentisztelet után, akár hét közben, hogy aki szeretne egy-egy lépést megtenni, de érzi, hogy segítség kell hozzá, tudjunk segíteni. Ennek egy lehetősége a tegnap, az ebben az évben is elindult bibliaiskolai sorozat. De a személyes beszélgetések, és sok más lehetőség is előkerülhet. Úgyhogy most egy kicsit legyünk csendben, és merjünk, merjünk imádkozni egymásért személyesen ebben a csendben, amikor majd közben az orgona szól. Merjünk egymásért imádkozni, merjük magunkat odaszánni a segítésre, merjünk egy kicsit gondolkozni, merjünk az Istennek valamit mondani. Merjünk ebben a csöndben felelni Istennek. És hogyha a lapon lévő imádságokkal tudsz azonosulni, vagy annak egy részével, akkor majd a csendes orgonaszó után mondd velem, mondjátok velem, mondjuk együtt a kis lapon lévő imádságot:

Köszönöm Istenem, hogy felkeltetted bennem a vágyat az élet igazi értelmének őszinte keresésére. Odaszánom magam a Jézusban felkínált szereteted megismerésére. Segíts, hogy kitartó legyek, a gyülekezetben felkínált ilyen lehetőségekkel!

Hálát adok Istenem, hogy segítesz jobban megismerni önmagamat. Bocsásd meg, hogy bár hittem létedben, de eddig nem engedelmeskedtem akaratodnak. Segíts, hogy ne jóságomban bízzak, hanem megszülessen bennem a Krisztust követő új ember!

Istenem, most már tudom és vallom, hogy az élet csak hit által működik. Magasztallak, hogy hit által örökkévaló távlatot nyitottál számomra is. Odaszánom magam Krisztus követésére, hogy örömmel éljek és szolgáljak gyülekezeted közösségében. Ámen.