2019. szeptember 20. - Friderika
  • Email:
  • Telefon: 36-52-410-811
  • 4032 Debrecen Bolyai u. 25.
Magyar In English
Istentiszteletek

Vasárnap

8:30-as istentisztelet
10:30-as istentisztelet

Gyermekeknek

8:30-as istentisztelet
10:30-as istentisztelet
Szivárvány újság
Zenék
Legfrissebb igehirdetések
Vallomások
Pályázati projekt

Pályázati projekt

A kegyelem hangja

2012. április 22.
Meghallgatás:

 

 

A kegyelem hangja

 

Textus: Róm 5,1-5

„Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptunk hitben szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet, a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.”

 

Szeretett Testvérek!

Két héttel vagyunk húsvét után. Megvan-e még a mi húsvéti örömünk? Reményik Sándor örök szép versével szeretném ezt most éleszteni, erősíteni:

„Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.”

Ezt a békességet hozta el nekünk Jézus Krisztus, az Ő halála és feltámadása által, és ha valaki már nézte a felolvasott igét, az van fölé írva: Megigazulás, megbékélés Istennel. A Római levél egyébként is nagyon sokszor foglalkozik ezzel a gondolattal: megbékélés Istennel. 

A Római levél első része hasonlítható egy perhez, egy hosszú perhez, perirathoz, amiben megszólal a vád, és ugyanakkor megszólal a felmentő ítélet is. Tulajdonképpen a leghíresebb, a legszebb per, ami a világon folyt eddig is. A Római levél első három-négy részében leginkább a vádirat van meg, a vád szólal meg, hiszen a múlt vasárnap emlékszünk, pontosan az szólt közöttünk, hogy „nincs különbség, mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének”. És most az 5. részben megszólal az igaznak nyilvánítás, megszólal a bírói döntés, a kegyelem hangja. Ebben a feszültségben van a mi életünk. 

De ki a vád képviselője? Sokan talán még keresztyének között is, azt gondolják, hogy Isten vádol bennünket, az Isten a vád képviselője. Pedig nem. A vád képviselője nem lehet az, aki aztán a felmentést adja. A Római levél 8. részében halljuk azt, hogy „Ki vádolná az Isten választottait? Isten az, aki megigazít”. (Róm 8:33) A vád képviselője maga az, aki a békétlenséget előidézte. A vád képviselője az, aki egy ember által, majd olvassuk holnap, aki Ádám által behozta a bűnt, az ellenségeskedést Istennel. De ott is azt látjuk a háttérben, hogy ez a szétdobáló, ez a rendetlenséget csináló Sátán munkálkodik. A rágalmazó, a becsmérlő akar teret nyerni ebben a világban. Az ősellenség hatására kell nekünk szembe nézni ezzel a váddal. És ez az ősellenség örül, örül annak, ha sikerül vád alá venni az embert, ha sikerül bűnre vinni az embert. Amikor valaki más vádol, akkor is ő van a háttérben. Ézsaiás próféta így írja ezt: „Ki az én vádlóm? Lépjen ide!”. Vagyis lehet valóban ember képében, de azt mondja: „Íme, az én Uram, az ÚR, megsegít engem...”. Nem a vádló segít meg, hanem az én Uram, az Úr. Amikor az embert a szíve, a lelkiismerete vádolja, akkor sem az Isten vádol, hanem mögötte a Sátán akarja elvenni a mi lelki kincsünket, ahogy énekeltük, el akarja venni a mi örömünket. 

Csak nem fér bennem egy vicc: Miért karikás az ördög szeme? Mert az ördög nem alszik. Ezt ismerjük közmondásban is, és valóban így van, hogy éjjel és nappal vádolja az embert. A Jelenések könyvében ezt halálosan komolyan így olvassuk: „...mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket”. (Jel 12:10) Vagyis valóban nem alszik. Valóban azon mesterkedik, hogy éjjel és nappal, az Isten előtt vádoljon bennünket, embereket. Éjjel és nappal azon mesterkedik, hogy újra legyen miért vádolni minket. Vagyis „mint ordító oroszlán jár szerte, keresve kit nyeljen el”. 

Ezzel a váddal kellett szembe jönnie a mi Urunknak, Jézus Krisztusunknak. Olyan szépen mondta el a mi énekünk, biztos figyeltük: „Jött irgalomnak éve...” Jön hozzánk, aki szembe néz a váddal, aki a védelem lehet számunkra, aki ügyvéd lehet a mi számunkra, mert ő nyerte meg a mi perünket. Ő nyerte meg a mi perünket az Ő vére által ott a kereszten. Ő a mi ügyvédünk, szószólónk, most is a mennyben is, de ő volt az, aki odaállt a vád elé, és magára vette a mi bűneinket, és annak büntetését. Nem mérlegelte, hogy érdemes-e vagy nem. Hiszen ezt olvassuk a 4. részben, hogy még akkor adatott halálra bűneinkért, amikor még bűnösök voltunk. Nem akkor, amikor már igyekeztünk. Akkor sem lenne elég a mi igyekezetünk. De amikor még bűnösök voltunk. 

Igen, Krisztus véréért lehet a váddal szembenézni, lehet ezt a vádat eltörölni. És ki a bíró? A bíró azért van, hogy rendet tegyen, hogy rend legyen. Nem azért van, hogy vádoljon. Isten mint bíró, nem azt szeretné, hogy a vád alatt mi meghaljunk, összeroskadjunk, hanem azt akarja, hogy a bűnös megtérjen, és éljen. A vádló azt szeretné, ha mi elvesznénk. A bíró azt szeretné, hogy nekünk életünk legyen, hogy rendeződjön a helyzetünk, hogy felmenthessen minket a vád alól. Ez az a boldog bizonyosság, amiért itt vagyunk, amiért valljuk, hogy Jézus Krisztus a mi Megváltónk. Hiszen a bíró ezt szeretné, hogy mi magunk is Megváltónak, felmentőnek érezzük, tudjuk a mi Urunkat Jézus Krisztust. Így lehet megbékélés, nem úgy, hogy ‘hát jól van, kenjük be sárral, ne emlegessük tovább’. Úgy lehet, hogy ezért fizetni kellett. Úgy lehet békességünk, hogy Jézus Krisztus halálba ment a mi bűneinkért. Ez a békesség nem csupán egy hangulatjavító eszköz ebben a világban, hanem a rendnek a jele és ereje mutatkozik meg benne. Megbékéltetett minket, mivel tehát megigazultunk a hit által, Igaznak nyilvánított minket a legfőbb Bíró. Ő általa kaptunk a hitben szabad utat, minthogy ez a per a mi javunkra dőlt el, ezért léphetünk be a kegyelembe, ezért léphetünk be a kegyelem országába. Ő általa kaptunk a hitben szabad utat.

Kiss Tamás, Debrecen költője azt mondja, tönkrementek a hidak, és akkor felsóhajt: „Ó a hidakat fel kellene építeni végre, és bátor léptekkel megtanulni járni a keskeny utakon”. Igen, a hidakat fel kellene építeni. De ezt valaki megtette. Valaki megtette miérettünk. Ő lehet egyedüli híd, Ő lehetett egyedüli híddá, hogy nekünk a kegyelembe lehessen lépni. A híd a szakadék felett. Jézus Krisztus a híd menny és föld között. Milyen jó ezt nekünk tudni az ő kijelentéséből is: Ő az út, az igazság és az élet.

Belépni a kegyelembe – milyen megható és öröm lehet! És biztos, hogy átéltük mi magunk is, hogy milyen jó, hogy most már a kegyelemhez tartozom, a kegyelembe léphetek be. Én emlékszem még arra a meghatódottságomra, amikor beléptem, mint egy nagy királyi palotába, odamehetek a király elé. Milyen jó, hogy ezt érezhetjük és tudhatjuk. Így léphetünk majd be az ő országába. Belépni, és utána bent kell maradni. Maradjunk is a kegyelemben.

Bent maradni a kegyelemben – erre is a Római levél fog tanítani bennünket, majd a 8. részben, amikor azt mondja, hogy az Isten választottait semmi sem szakíthatja el az Isten szeretetétől: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban”.

A templom kárpitja, Jézus Krisztus keresztrefeszítésénél kettészakadt, föntről az aljáig teljes nagyságban. Menetelünk van, a Zsidókhoz írt levél erről szólt, erről szól közöttünk, hogy így egy új és élő úton mehetünk az Atyához, Ő nyitotta meg ezt az Új és élő utat, a kárpit, vagyis az Ő teste által.

A Reformátusok Lapjában egy fiatalokról szóló cikkben, egy csodálatos képet, élményt találtam. Beszámol arról, hogy a fiatalok egy húsvéti futást rendeztek maguk között. Több százan indultak ezen a futáson. Ez volt az indító rajtnál: Fussatok, nézzétek meg a sír üres, feltámadott az Úr. A cél egy nagy-nagy sportcsarnokba vezetett. Ott megépítették dobozokból az üres sírt, és ebben láthatták, hogy az Úr feltámadott, de ott volt mellette a bor és a kenyér. Az üres sír bevitt a kegyelembe, a kenyér és a bor ott tart a kegyelemben. Az a jel, amiben aztán részesedhettek, az asztalközösség, a Krisztussal való közösség, ott tart a kegyelemben. El tudom képzelni, hogy milyen jó lehetett ott, 1700-an vagy kevesebben, ott együtt lenni. Mint ahogy nekünk is jó volt több százunknak együtt lenni a kenyér és a bor asztalközösségében, hogy aztán benne maradjunk a kegyelemben, ne csak egy múló élmény legyen, hogy ‘igen hallottam, feltámadott az Úr’. Jó értelemben vett élmény, de maradjunk a kegyelemben.

Pál azt mondja, hogy dicsekszünk, dicsekszünk azzal a reménységgel, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. Dicsekszünk? Az első három rész, vagyis a vádirat éppen nem engedné meg, hogy dicsekedjünk. Nincs dicsekedni valónk önmagunktól, hiszen „mindnyájan híjával vagyunk az Isten dicsőségének”. Most pedig azt mondja Pál, hogy részesülünk az Isten dicsőségében – ezzel dicsekedhetünk az Úrban. Dicsekedhetünk, mert a semmiből indultunk, mi magunknak nincs mivel dicsekedni, de az Úrral, az Úrnak a szabadító tettével, az ő szeretetével dicsekedhetünk. Majd ezt fogjuk énekelni: „Kegyelemből dicsőségbe szállj, hited majd szárnyat ad”. Valóban ilyen szárnyat kapunk, hogy a teljesség felé eljuthassunk. Reménységben és majd valóságban is, amikor üdvösséggé lesz a mi reménységünk, az már az örök dicsőség.

Nyilván, ha csak erre figyelnénk, akkor talán elszállnánk, ahogy mondják a mai fiatalok. Elszállnánk ezzel a gondolattal, ‘ó hát akkor minden rendben van, az én örök reménységem rendben van’. És Pál hozzáteszi, figyeljük meg, milyen finoman hozzáteszi, hogy nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is. Vagyis megvan az az örömünk, hogy majd a miénk lesz a teljesség, de dicsekedhetünk e földi dolgainkkal is, a megpróbáltatásokkal is. Mielőtt elszállnánk, mielőtt csak nagy-nagy álmaink lennének, akkor itt ragaszt bennünket, itt tart bennünket e földön ez a gondolat. Luther Márton így mondja ezt: „Ha egy keresztyént olyan hitbizonyossággal és üdvbizonyossággal áldottak meg, fel kell készülnie a szenvedésre”. S majd még mélyebben is mondja, hogy mennyire kiadatik az ördög mesterkedéseinek. De most legyen előttünk inkább az, hogy hogyan hordozzuk mi a mi megpróbáltatásainkat.

Pál apostol a Korinthusi levélben különösen sokszor említi, hogy ő dicsekszik az ő szenvedéseivel is. Dicsekszik az ő erőtlenségével is, és el meri mondani a gyülekezetnek, hogy mennyi mindenben kellett már szenvednie Jézusért. Azt mondja: „...hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja. Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen?” (2Kor 11:23-29) De aztán azt tudja mondani, ez után a rész után, az én erőtlenségeimmel dicsekszem, mert Ő azt mondja nekem, hogy „elég néked az én kegyelmem”. Talán nekünk is vannak ilyen dicsekedéseink, talán vannak olyan megpróbáltatásaink, amiben nagyon is megtapasztaltuk azt, hogy az Úr ki tud vezetni bennünket ezekből a megpróbáltatásokból. Zsoltárok könyve így mondja ezt: „Megpróbáltál minket Istenünk, megtisztítottál mint az ezüstöt... hálóba kerítettél minket... hol tűzbe, hol vízbe jutottunk. De kivezettél, és felüdültünk.” Felüdültünk. Erőt jelentett a továbbiakra nézve a szabadítás. Állhatatosságra és türelemre tanít minket Pál. Igen, lesznek megpróbáltatások. Lesznek megpróbáltatások, aminek aztán kell, hogy gyümölcse legyen az életünkben. Talán éppen az, hogy nézzetek ide, én vagyok a kiállott próba, én vagyok az, aki kiálltam Isten erejével a próbát. A teher, az teherbírást is jelent az életünkben. Az a vas, amit kinyernek a vasércből, még alkalmatlan, de aztán sokszor kell magas hőfokon edzeni ahhoz, hogy rugalmassá, acélossá, teherbíróvá váljék. A kegyelembe frissen belépett ember talán még nagyon törékeny hittel rendelkezik, de egy idő után acélossá válhat ez a hit, ha engedjük ezeket a próbákat működni az életünkben.

A kipróbáltság reménységet munkál – reménységet munkál. E földi reménységet is. Tudom, hogy sokan belefáradnak a próbáikba, bajaikba, de hogyha igazán Istennel vészeljük át, vívjuk meg ezeket a bajokat, akkor a kipróbáltság reménységet munkál. Olyan értelemben, ahogy ezt Vaclav Havel a lengyel gondolkodó mondja: „A reménység nem optimizmus, a reménység nem meggyőződés, hogy valami jól fog végződni, hanem bizonyosság, hogy valaminek értelme van, függetlenül attól, hogy hogyan végződik.” – Hogy valaminek értelme van, függetlenül attól, hogy hogyan végződik.

Ezt mondja el nekünk a Róma 8,28 is: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál”, függetlenül attól, hogy hogyan végződik, hogy hogyan fog végződni. Ez az a reménység, ami nem szégyenít meg. Az a vak reménység, az a vak remény, hogy ‘ó, nekem mindig, minden jól fog sikerülni’. Az megszégyenít, az cserben hagy. De a reménység ez, hogy akkor is értelme van az én szenvedésemnek, megpróbáltatásomnak, hogyha nem olyan vége lesz, mint ahogy én azt reméltem. A mi üdvbizonyosságunk, a mi boldogságunk magával hozza ezeket a próbákat, magával hozza az élet keresztjeit. Valljuk be, szeretnénk ezeken olykor változtatni. Szeretnénk egy kicsit könnyebben megélni a mi hitéletünket. Erre egy nagyon érdekes kis – álom? –, egy álomban folytatott gondolkodás segíthet bennünket:

Vándor

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!

Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.

Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.

Soká eltöpreng még a bajon, hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.
S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.

A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.

Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.
Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.

Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy továbbindulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.

„Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek” - mondja magában.
„De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!” - sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
s eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel.

De hirtelen eszébe jut keresztje:
A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.

„Mit tettem!” - kiált kétségbeesetten.
„Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!”
S ott áll a parton keserű önvádban.

Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.

„Rálépek én is!” Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. „Jaj, Istenem, elvesztem!

Uram, segíts!” Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.

„Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó, ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!”

Ámen

Dicséret:  426.

Már keresztem vállra vettem,
Érted mindent elhagyok.
Mindenem vagy, árva lettem,
Honja vesztett szív vagyok.
Vágyat, célt a múltnak adtam,
Nincs már bennem vak remény,
Mégis gazdag úr maradtam:
Isten és a menny enyém.

Ember bánthat és zavarhat:
Szíved áldott menedék;
Sorsom próbál és sanyargat:
Édes csenddel vár az ég.
Nincsen búm, mely könnyet adjon,
Míg szerelmed van velem,
Nincs öröm, mely elragadjon,
Hogyha nem benned lelem.

Lelkem, teljes üdv a részed,
Hagyd a bút s a gondot el;
Légy vidám, ha meg-megérzed:
Tenni kell még s tűrni kell.
Gondold el: ki Lelke éltet,
Milyen Atya mosolya;
Megváltód meghalt teérted:
Mit bánkódnál menny-fia?

Kegyelemből dicsőségbe
Szállj, hited majd szárnyat ad,
S az örök menny fénykörébe
Bévezet majd szent Urad.
Véget ér itt küldetésed,
Elszáll vándor-életed,
Üdvösséggé lesz reményed,
Égi látássá hited.

 

Imádság:

Mennyei Édesatyánk, igaz Bíránk! Köszönjük a felmentő szót.
Úr Jézus Krisztusunk, ügyvédünk, aki helyettünk odaálltál, köszönjük, hogy meghaltál a mi bűneinkért.
Megvalljuk, hogy mi oly sokszor nehéznek érezzük a mi próbáinkat. Megvalljuk, olykor zúgolódunk is miatta, pedig megtapasztaltuk már számtalanszor, hogy te vagy velünk próbáink hordozásában is. Megvalljuk, hogy sokszor vagyunk kényelmes keresztyének, akik örülünk ugyan megváltásunknak, és a veled való megbékélésnek, de nem mindig vállalunk másokért való szolgálatot.
Segíts minket állhatatos cselekvésre, hogy amire indítasz, tudjunk engedelmesen igent mondani. Segítsd a te népedet, gyülekezetünket is sokkal erőteljesebb bizonyságtételre és áldozathozatalra.
Kérünk mindazokért, akik most különösen nagy terhet hordoznak, így betegeinkért, gyászolókért is! Segítsd őket, hogy el tudják fogadni, ami rájuk vár úgy, mint aminek értelme, szerepe van az életükben.
Kérünk azokért a mellettünk élőkért, szomszédokért, családtagokért, akik még nem ismerték fel, és nem fogadták el kegyelmedet! Urunk, adj hitet, adj élő reménységet most itt a jelen próbáiban, hogy erős szívvel és állhatatossággal fussuk meg a mi pályánkat, Krisztusért, aki által van a mi békességünk! Hallgass meg minket!
Ámen

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
Szenteltessék meg a Te neved,
Jöjjön el a Te országod,
Legyen meg a Te akaratod,
Amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma,
És bocsásd meg vétkeinket,
Miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek,
És ne vígy minket kísértésbe,
De szabadíts meg a gonosztól.
Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség,
mindörökké.
Ámen

„Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,7)

 

Legfrissebb

Fotóalbumok:

Csillagpont
Fiatalok konfirmációja

Videók:

Gyermekórások karácsonyi műsora (fél 11)
Gyülekezeti tábor - 2015
GYÜLEKEZETALAPÍTÁS
Életképek
Betöltés…
További fotók megtekintéséhez
kattintson ide!
Gyülekezeti virág
Gyülekezeti virág
Kattintson a virágra a gyülekezet felépítésének megtekintéséhez!
Gyülekezeti könyvtár
Gyülekezeti könyvtár
Kattintson a könyvtárunkban megtalálható könyvek listájához!