Odaszánt életünk által az Isten dicsőíttessék

Lekció: Zsoltárok 148:1-13

„Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek az URat, ti mennyeiek, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek őt, ti angyalai mind, dicsérje őt minden serege! Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! Dicsérjék őt az egek egei, még a vizek is ott fönn az égben! Dicsérjék az ÚR nevét, mert ő parancsolt, és azok létre jöttek, mindörökre helyükre állította őket, rendelkezést adott, melytől nem térnek el. Dicsérjétek az URat, ti földiek, ti tengeri szörnyek, az egész óceán! Tűz és jégeső, hó és köd, parancsát teljesítő szélvihar, ti hegyek és halmok mindnyájan, gyümölcsfák és cédrusok, vadak és egyéb állatok, csúszómászók és szárnyaló madarak, ti földi királyok és minden nemzet, vezérek és a földnek bírái, ti ifjak a leányokkal, öregek a fiatalokkal együtt dicsérjétek az ÚR nevét! Mert csak az ő neve magasztos, fensége a föld és az ég fölé emelkedik.”

Imádság:

Áldunk és dicsőítünk Urunk, mert testté lettél a Te Igédben, de szívünk is hálával van telve és örömtől fakad. Áldunk és dicsőítünk a teremtő hatalmadért, a mindenségért, amely körülvesz bennünket. Áldunk és dicsőítünk Urunk Fiadért, Jézus Krisztusért. Az Ő engedelmességéért, aki eljött közénk erre a Földre, hogy végigélje az emberi lét minden lépését, kivétel a bűnt. Áldunk és dicsőítünk Urunk, hogy vállalta a kereszthalált, hogy bűneinket elvegye. Áldunk és dicsőítünk Urunk, hogy úttá, igazsággá és életté lettél, utat készítettél számunkra a menny dicsőségébe, amely vár mindannyiunkra. Köszönjük Urunk, hogy közösséget is formáltál ezen a Földön. Áldunk és magasztalunk gyülekezetünkért, Szentlelkedért, akivel, aki által eggyé forrasztasz bennünket. Köszönjük Urunk a gyermekeket, az ifjakat, köszönjük Urunk az időseket. Köszönjük Urunk a vágyat, amit teremtettél a szívünkbe, hogy ide jöjjünk. Urunk segíts bennünket arra, hogy letegyük terhünket, gondjainkat, mindazt, ami a szívünkben, életünkben ránk adódott, hogy oda tudjunk figyelni arra az üzenetre, amit elkészítettél. Áldunk Urunk azokért, akik átadták már életüket Neked és igyekeznek úgy élni, hogy rajtuk keresztül Téged is megismerjünk. Köszönjük Urunk az igehirdetőket, akiket felkészítettél és felszenteltél arra, hogy egyszerű szavakba öntsék a Te üzenetedet. Köszönjük Urunk örökké való Igédet, az örök élet beszédét, amely mindörökre megáll. Adj Urunk nekünk hitet és bátorságot, hogy rá merjünk állni a Te üzenetedre. Köszönjük Urunk, hogy most is előtted állhatunk és kaphatjuk a Te áldásodat. Ámen!

Textus: Galata 1:3-24

„Mert hallottátok: milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt. És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak. De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel. Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, aztán ismét visszatértem Damaszkuszba. Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit pedig nektek írok, íme, az Isten színe előtt mondom, hogy nem hazugság. Azután elmentem Szíria és Cilicia vidékére. Júdea keresztyén gyülekezetei azonban személy szerint nem ismertek engem. Csupán ezt hallották: «Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított.» És dicsőítették énértem az Istent.”

Kedves Testvérek!

Mindannyian rájöttünk már arra, gyakran tapasztaltuk, hogy minden alkotás az alkotójára mutat. Önkéntelenül is, hiszen ha egy épületet látunk, és az szép, funkcionálisan jó, akkor előbb-utóbb ez az épület a tervezőjére irányítja a figyelmet. Ki tervezte ezt? Ha egy ügyes műszert használhatunk, akkor lehet, hogy egy darabig nem, de egy idő múlva csak föltolul bennünk a gondolat, milyen ügyes volt, aki ezt tervezte. Ha egy könyvet olvasunk, akkor hasonlóképpen. Ha az ebédet majd most megesszük, akkor talán eszünkbe jut, hogy milyen ügyes volt, aki készítette. Vagyis minden alkotás anélkül, hogy beszélne, mondana valamit – hiszen ezek tárgyak, amiket az előbb soroltam –, odamutatna, odairányítják a figyelmünket a tervezőre, az alkotóra. Vajon érettünk dicsőíttethetik az Isten? A mi életünk, kire irányítja a figyelmet, az emberek figyelmét?

Ezekben a napokban a galáciabeliekhez írott levelet olvashatjuk, és az a szakasz, amit most fölolvastam, ez valójában a múlt vasárnapi Ige az olvasó kalauz szerint. De most álljon előttünk, hogy különösképpen az Isten magasztalása, az Isten dicsőítése lehessen szemeink előtt. Azt olvassuk, hogy Istent dicsőítették Júdea gyülekezetei, felekezetei Pál megtéréséért. Arról olvastunk, hogy Istent magasztalták és dicsőítették ezek a keresztyének sok-sok kilométer távolságából is Pál szolgálatáért.

Röviden tekintsük akkor át ezt a két területet, hogy utána föltegyük a kérdést magunknak: miért jó Istent dicsőíteni? És föltegyük a kérdést, hogy mikor dicsőíthetik érettünk az Istent?

Lássuk tehát, hogy Pálért, Pál megtéréséért miért magasztalják, dicsőítik az Istent sokan az akkori keresztyének közül.

Mi az, amit tudunk Pálról, a korábbi Saulról? Ugye nagyon komoly istenfélő neveltetést kapott, a kor legkegyesebb, legszigorúbb, legkomolyabban tisztaságra törekvő kegyességű csoporthoz, a farizeusok csoportjához tartozott. Tudjuk róla, ahogy itt az előbb leírja, hogy az atyai hagyományokért ő szerfelett rajongott. Egy olyan kifejezés van itt, amit rajongásnak fordítunk, ami más összefüggésben, politikai összefüggésben lefordítás nélkül is ismert számunkra: a zélóta. Azok, akik szinte fanatikus módon a megszálló római hatalommal szemben a fegyveres szabadság útja irányában gondolkoztak és cselekedtek. Mindenre készek voltak.

Nos, Pál azt írja, hogy ő rajongott az atyai hagyományokért, és ez a hagyomány nem egyben azonos az Ószövetséggel, az akkori Szentírással, hanem annak évszázadok folyamán kialakult, formálódott magyarázata, melléragasztott, hozzáragasztott bölcs tanítása – csak néha úgy vagyunk, mint egy-egy sok százéves épületnél, hogy amit látunk, az nem az eredeti. Jó néhány olyan templom is van, amit parókus külsővel többszöri átépítés után látunk, és aki ránéz, az azt gondolja, hogy a barokk korból való. Akinek egy kis ismerete van, az azonban egy-két megmaradt jel alapján azt mondja, nem, ez Árpád-kori, ez gótikus épület, vagy talán még korábbi. Nos, valahogy így járt Saul is – a későbbi Pál –, hogy a sokféle vallási, emberi gondolat, ami úgy összegyűlt, már rárakódott, eltakarta az eredetit. Magát az Igét. És ezért az atyai hagyományokért, vallásos hagyományokért ő rajongott. Ez az egyik oldal.

A másik oldal, amiről ő itt ír, hogy: ‘de…’. Van egy fontos szó, de: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.” Nem ment, hogy okítsatok már erről a keresztyén szövegről is! Mert hát hogyha nem ezt, akkor majd azt fogod mondani. De Isten megállította azon a bizonyos damaszkuszi úton, megfordította, hogy ne a hagyománya, a maga lelkesedése hajtsa, hanem valóban küldetésben jár, de az Úrtól való küldetésben. És így jutunk el oda, hogy Pál apostol tapasztalja és leírja a galáciabelieknek, hogy énérettem, az én megtérésemért az Istent dicsőítik. Merthogy ez valami nagyon közismert mondat lehet, amit itt Pál leír a levelében. Csupán csak ezt hallották: „Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított”. Ez szinte szállóige lehetett már. Egy nagyon tömör megfogalmazás: valaki teljesen megváltozott. És hogy ez a változás nem önmagából fakad csupán, hanem, hogy az Isten munkálja. És dicsőítették a megtéréséért.

Vajon mi akarjuk dicsőíteni, amikor közöttünk, emberek megtérnek? Vagy netalán egy kicsit gyanakodva nézzük, hogy te mit keresel itt? Öröm van bennünk? Észrevesszük, hogy az Isten ma is munkálkodik? Mert nagyon sokan ma is csodát szeretnének látni. Hány és hány megtért ember élete csoda.

Istent dicsőítették Pál szolgálatáért. Ez a másik nagyon fontos mozzanat, amit érdemes észrevenni. Pál szolgálatáért, merthogy rájöttek a júdeaiták – a jeruzsálemi, Jeruzsálem környéki keresztyének –, fölismerték, hogy ugyanazt az evangéliumot hirdeti Pál is. Ugyanazt a szolgálatot végzi ő is. Vagyis hogy közös Urunk van, közös gazdájuk van. Ezért az Istent dicsőítik, hogy az egykor krisztusüldözőből, egyházüldözőből küldött lett, apostol lett. Hogy az Isten ezt el tudta végezni, hogy még kutyából is lehet szalonna. Nem a mi okosságunk, erőnk révén, hanem az Isten Lelkének ereje által. A reménytelen eset is teljesen reményteljessé válhat. Az Istent dicsőítették és magasztalták a júdeai keresztyének, mert fölismerték Pál szolgálatában is, nem csak a megtérésében az Isten munkáját. A júdeai keresztyének, akikhez eljutott a hír, hogy egyházüldöző volt Saul; az is, hogy megváltozott; sőt az is, hogy ő most már ugyanazt a hitet hirdeti. Nos, a júdeai keresztyének magasztalják az Istent. Az Isten csodáját fölismerve. És elismerik, elfogadják, hogy a pogányokhoz küldetett, mármint Pál. Az egy sajátos dolog, hogy Saul, Izráel első királya, egy kicsit olyan királyi hangzású név volt Izráelben. Mert emlékeztetett egykori királyukra, és megtérése után Saul fölveszi a Paulus nevét, álnevet, az meg azt jelenti, hogy kicsi. Most már rájött, hogy nem én vagyok a nagy, én kicsi vagyok. De az Isten nagy dolgokat akar elvégezni, hogyha mi tudunk kicsik lenni az Isten kezében. Tudunk alázatosak lenni az Isten kezében. Vagyis nekem alászállni, neki meg növekedni kell, ahogy Keresztelő János egykor megfogalmazta. Nagyon fontos, nem Pált dicsőítik és magasztalják, hanem az Urat, aki benne és általa is munkálkodik!

Kedves Testvérek!
Ezek után föl kell, hogy tegyük a kérdést, hogy miért jó Istent dicsőségére élni? Miért jó? Mi hasznunk lehet nekünk ebből? Hát először is: ha valóban krisztuskövetőkké leszünk, akkor az Isten dicsőségére való élet, az odaszánt élet megvéd a bálványok szolgaságától, mert minket is bálványok tömege vesz körül. Nemcsak az akkoriakat. A mindenkori világ állandóan bálványokat gyárt, és azok szolgájává, rabszolgájává akar tenni. De ha a legnagyobb Úrnak állunk a szolgálatába, akkor ezek felszabadulnak. Az Isten dicsőségére való élet szabaddá tesz a szolgálatra. Vagyis a helyünkre kerül. Mégpedig arra a helyünkre, amire az Isten szeretne bennünket állítani. Mit ír le megtérése után ez a Saulból Pállá lett? Mit ír le? Azt írja le, hogy „de, amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott…”. Hát Saul, életének első szakaszában, ezt nem tudta volna leírni. Azt le tudta írni, és azt bátran el is mondta és vállalta, hogy megyek: Adjatok megbízólevelet, még Damaszkuszban is összeszedem a keresztyéneket és bíróság elé állítom. Én tudom, majd én megyek. De csak a megtérés után jutott el oda, hogy a helyére kerüljön, és fölismerje: de az Isten más valamit akar. Anyám méhétől fogva kiválasztott. Ezt a megtérés után ismeri föl az ember. A kiválasztásról csak hívő ember beszélhet, mert csak hitben ismerhetjük föl, hogy az Isten már régen ezt akarta és ezen munkálkodott.

Miért jó Isten dicsőségére élni? Azért, mert az Istennel való közösség egyúttal a testvérekkel való közösségbe is állít. Mert a keresztyénség a legszemélyesebb döntés, és közügy. Közösségi ügy. Hosszú távon nem lehet keresztyén ember az, akinek megvan a lehetősége, hogy Isten népéhez tartozzon, és nem tartozik oda. Ez a hit meg fog halni. Gyümölcstelen lesz. És akkor nem az Isten dicsőíttetik meg.

Miért jó Isten dicsőségére élni? Azért, mert az Isten meg akar ajándékozni testvérekkel – nem tökéletesekkel, de a hitben testvérekkel – és meg akar ajándékozni a közösség által bennünket sok segítséggel. Mert így lesz örök értelme és örök célja életünknek. Nemcsak az, amit magunknak valahol kitaláltunk, és azért sok mindent tettünk. Az Isten dicsőségére való élet folyamán teljesedik ki igazán az emberi élet.

És így érkeztünk végül a legfontosabbhoz, amivel az apostol zárta: „és dicsőíttették énérettem az Istent”. Most nem arról van szó, hogy mi szánkkal, énekünkkel, zsoltárunkkal dicsőítsük az Istent. Ezt is kell, félre ne értsük! De itt most nem erről van szó. Arról van szó, hogy úgy él, olyan dolgok történnek, hogy mások dicsőítik érte, érettünk az Istent. Hogy mások fölismerik az Isten munkáját az életünkben, és ezért dicsőítik az Istent.
Nos, mikor dicsőíthetik érettünk az Istent? Akkor, ha engedelmességünk által az Isten terve lesz nyilvánvalóvá. Tehát, ha engedelmességünk által az Úr akarata lesz nyilvánvalóvá életünkben. Mikor dicsőíthetik az Istent? Akkor dicsőíthetik – ahogyan ezt majd Pál a Korinthusiakhoz írott 2. levelében megfogalmazza –, hogy Jézus élete látható lesz halandó testünkön. Akkor az Istent dicsőítjük. A többi keresztyén fölismeri, sőt előbb-utóbb a világ fiai is elkezdik keresni a titkát az ilyen életnek. Az örömödnek, a békességednek. Pedig ugyanebben a világban kell élni, ugyanolyan bajok vesznek körül bennünket is, mint mindenki mást. Mert nem vesz ki minket ebből a világból az Úr, de ad reménységet, ad békességet, ad értelmet földi életünknek, hogy Jézus élete látható legyen halandó testünknek.

Akkor dicsőíthetik érettünk is az Istent, ha cselekedeteink által az Isten életeket megújító kegyelme lesz nyilvánvalóvá. Nem az én jóságom, hanem természetem ellenére, amit cselekszem. Ha ezt látják meg, akkor valahol észre fogják venni, hogy az az Isten Lelkének munkája.

Mikor dicsőíthetik érettünk az Isten? Akkor, hogyha az Evangélium hirdetése által – és itt már megjelennek a szavak is a cselekedetek mellett – életek változhatnak meg. Hogyha emberekről el lehet mondani, vagy emberek már el tudják mondani: aki egykor kemény szívű volt, ellene állt, átkozta vagy legalábbis nagy ívben elkerülte az Istent, az most az Isten gyermekeként él, Őt hirdeti, ebben a közösségben ül. Akkor itt előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem az ember munkája, hanem az Isten munkája rajtunk keresztül. És akkor az Istent dicsőítik.

Akkor dicsőíthetik az Istent érettünk, hogyha hűségesek leszünk az Úrhoz és az Ő népéhez. És nem pedig, ahogy a széljárás fúj, aszerint: egy kicsit vallásos, egy kicsit nem vallásosak vagyunk, hanem hogyha hűségesek maradunk a mi megváltó Urunkhoz és az Ő népéhez. Vagyis akkor dicsőíthetik érettünk is az Istent, amikor nyilvánvalóvá lesz, amikor életünk túlmutat önmagunkon. Tehát nyilvánvalóvá lesz, amit az Isten munkál ma is.

Szeretett Testvérek! Éljünk úgy egyénileg is, közösségileg is, gyülekezetként is, éljünk úgy, hogy érettünk is sokan dicsőíthessék a mi Mennyei Atyánkat!

Ámen!

Imádság:

Örökkévaló Istenünk! Rólad beszélnek a hópelyhek és a tavaszi virágok. Arra teremtettél minket is, hogy dicsőséged magasztalására éljünk. Hálát adunk, hogy kiemeltél a bálványok szolgaságából, hogy a Krisztusban új élettel ajándékoztál meg, és néped közösségébe plántáltál bennünket. Neked adunk hálát Urunk, hogy örök értelmet, új cél adtál, új reménységet, és békességet életünknek. Segíts meg Urunk, hogy az engedelmesség útján haladva sok jó gyümölcsöt teremjen életünk. Segíts, hogy hűségesek maradjunk hozzád és mennyei elhivatásunk teljesítéséhez, hogy odaszánt életünkben felismerjék Lelked munkáját, és mindezért téged magasztaljanak. Segíts Urunk, hogy a hitben egymást elfogadó szeretetben, szeretetközösségben tudjunk élni, és ez a közösség is reád mutasson, hogy Téged dicsőíthessenek sokan. Könyörgünk, hogy a közösség, a tanítás, a tanúságtétel a szolgálat által gyülekezetünk is egészségesebb lehessen, és így Rád mutatva hirdethessük nemzetünknek a Tőled való reménységet, a megtérést, az új életet. Hiszen szüksége van egész népünknek is lelki megújulásra. Odaszánjuk minderre magunkat, munkálkodj bennünk és általunk!

Ámen!

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…

Áldás:

„Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket teljesen, őrizze meg lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben feddhetetlenül a mi Urunk, Jézus Krisztus eljövetelére!”

Ámen!